Bormámor a pavilonban

2018.07.27. 17:30

Megmérettettek Fejér megye borai Kálózon

A megyei borosgazdák rendszeresen összejönnek, hogy boraikat megméressék, s nem mellesleg, hogy egy jó hangulatú napot töltsenek el közösen.

Szanyi-Nagy Judit

Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

A Kálozi Borbarátok Egyesülete 2001-ben jött létre, közhasznú egyesületként működik. Idén huszonharmadik borversenyüket tartották, melyet tradicionálisan május második szombatján rendeztek meg.

Az egyesület legfiatalabbja huszonéves, a legidősebb több mint hetven

– Ez a verseny hivatalosan is így szerepel a versenynaptárban, annak érdekében, hogy a borversenyek ne ütközzenek egymással – magyarázza Szabó Gábor, a borbarát egyesület elnöke. Ilyenkor nem ritka, hogy több mint tíz település gazdái mérettetik meg boraikat, s a minták száma is rendszeresen száz fölött van. A mintákat a gazdák már reggel a helyszínre viszik, a szervezők pedig lángossal és sült kolbásszal látják őket vendégül. Mindeközben három bográcsban készül a háromféle pörkölt, sőt a biztonság kedvéért száz szelet tarját is megsütnek, hogy valóban mindenki megtalálja a fogára való harapnivalót.

Útfelújítás is tervben van a szőlőhegyen; de addig is nagyjából havonta találkoznak a tagok, hogy közösen alakítgassák a 150 főt kiszolgáló borpavilont Fotók: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

– A nap fontos eleme még az Orbán-szobor megkoszorúzása, meglocsolása is – emeli ki Gábor –, akinek mint a szőlészek-borászok védőszentjének köszönjük meg éves segítségét. Itt mindkét felekezet képviselői megjelennek, az égiektől Nemes Gyula lelkész és Tornyai Gábor plébános kér áldást – teszi hozzá. S miközben a zsűri értékel, az ebéd elkészül, ezt követően pedig az eredményhirdetés következik. Azonban a bronz, ezüst, arany és nagy arany minősítéssel gazdagodó gazdák nem indulnak haza, hiszen az igazi közösségformáló rendezvény ekkor kezdődik egy hegymenet és egy retro buli képében.

– A borpavilont az önkormányzattól kaptuk használatba, ennek a felújítása zajlik éppen. Korábban pálinkaház volt. Kivettük a falakat, újrapucoltuk, kicseréltük az ajtót, a lambériákat és a lámpákat, megtörténtek a villanyszerelési munkálatok. Úgy érezzük, kell ez a közösségi hely, hiszen az egyesület célja a bor és a kulturált borfogyasztás népszerűsítése, melyhez elengedhetetlen egy megfelelő helyszín – hangsúlyozza az elnök.

Kálozon leginkább a vegyes fehér- és vörösbor jelenik meg

Nem mellesleg az egyesület az éves borversenyen kívül újbor-ünnepet is rendez Márton-nap környékén, illetve decemberben a pálinkákat sem mellőzik, szintén egy verseny keretében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!