Székesfehérvár

2015.01.10. 15:18

Tüntetés a sztráda fehérvári szakaszának fizetőssé tétele ellen

Székesfehérvár – Mintegy tucatnyi autó sorakozott fel az M7-es autópálya Balaton felé vezető lehajtójánál szombaton délben. A tüntetést a Demokratikus Koalíció szervezte.

Tihanyi Tamás

Tíz, tizenkét személygépkocsi sorakozott fel rendőrségi biztosítás mellett az autópálya lehajtójánál, az út szélén, a tüntetés résztvevői táblákkal, zászlókkal felszerelve fejezték ki tiltakozásukat az M7-es autópálya székesfehérvári szakaszának fizetőssé tétele ellen. A szervező Demokratikus Koalíció helyszínen megjelent képviselői arra szólították fel a kormányt, hogy „szüntesse meg azt a káoszt, amit okozott és vonja vissza az útdíj rendeletet”.

A Fejér Megyei Hírlapnak a helyszínen Mezei Zsolt, a megyei közgyűlés DK-s tagja azt mondta, felháborította őket és szimpatizánsaikat, hogy a kormány egy újabb sarcot vetett be azzal, hogy az ingyenes autópálya-szakaszokat fizetőssé tette. Mezei Zsolt úgy fogalmazott, inkább legyen kevesebb egy stadionnal, de legyen kevesebb egy sarcból is. Szerinte az elhaladó autósok dudálása azt jelzi, hogy sokan gondolják ezt hozzájuk hasonlóan.



Csabai Béla, Székesfehérvár önkormányzatának DK-s tagja hozzátette, valószínűleg a jogi egyetemen nem tanították, hogy félkész terméket nem lehet árusítani. Ezzel arra utalt, jobb lett volna, ha előkészítik ezt az intézkedést, mert sok embernek lehetséges, hogy pozitív változást jelent a megyei matrica, de így bevezetve ez a lépés elfogadhatatlan. „Ne szórakozzanak egy országgal és ne mondják, hogy ez a gépház zöreje, újra végig kellene ezt gondolni”, tette hozzá Csabai.

Földi Judit, a Demokratikus Koalíció székesfehérvári elnöke arról beszélt, hogy az autópálya-szakasz fizetőssé tétele nagy terhet jelent a város számára, hiszen nagyon sokan használták az ingyenes elkerülő szakaszt a bevásárlóközpontok elhelyezkedése miatt. Nem tartja „normálisnak” azt sem, hogy egy fehérvárinak három matricával kell eljutnia például a Balatonhoz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!