Sportvilág

2011.11.09. 15:20

SailVésszel száguldanak

Székesfehérvár - A fehérvári Halenár István és csapata a vitorlás Yardstick Trophy nagyhajós kupasorozat idei szezonjában, a yardstick III. hajóosztály második helyén végzett.

Matók János

Befejeződött az idei  vitorlás Yardstick Trophy nagyhajós kupasorozat, amely 12 balatoni  futamból állt. Fehérvári hajóként (a neve SailVész) az SHS Építő Kft. támogatásával  vett részt a sorozatban Halenár István kormányos  csapata, Kovács István  és Gombás Attila. Bár mindent elkövettek a végső győzelemért,  ám   a rajtuk kívülálló balszerencsés körülmények befolyásolták  az utolsó futamokat. Az elsőn még  pályát tévesztettek, ezért csak ötödikek voltak, ám  ezt sorozatban 4 győzelem és 3 második hely követte, így hajóosztályukat 4 futamon át ők vezették. Ezalatt át is vették a vezetést, és 4 futamon keresztül a hajóosztályuk tabellájának élén álltak. Közben  a Balaton legrangosabb versenyén, a Kék Szalagon is elrajtoltak, ahol, bár kettészakadt a genakker vitorlájuk, kategóriájukban  végig vezettek. A keszthelyi forduló után jött a baj:  nem kellő körültekintéssel tájékozódtak  az időjárást illetően, Halenár így  rossz  taktikai döntést hozott. Az óránkénti 130 kilométeres szél - amely 3 méteres hullámokat korbácsolt   - a szigligeti öböl kellős közepén érte  utol a SailVészt. A  hajót nem ilyen körülményekre  tervezték, ráadásul  a hullámok sorra átcsaptak a hajó fölött, így mindenki teljesen elázva, kimerülve küzdött a fedélzeten. Végül a verseny feladása mellett döntöttek, és az elemekkel dacolva, erejüket megfeszítve  érték el  a fonyódi kikötőt.


 A kupasorozat  számukra balszerencsés futamai következtek ismét. Mert például a fedélzeti óra 5 perces késése miatt lemaradtak a rajtról, máskor pedig azonnal a  start után, beszorultak két összeütközött hajó mögé, s jelentős hátrányba kerültek.  Összetettben  vissza is csúsztak a 2. helyre. Törték a fejüket az okokról, s  amikor kiemelték a hajót a vízből, akkor  szembesültek a ténnyel:  a hajó svertjének rögzítésében valami eltörött, és nem tartja azt. Ez bizonyos pályaszakaszokon  jelentős sebességvesztést és csökkentett oldaltartást okoz, a hajó így nem tudott elég élesen haladni, és ez komoly hátrányt jelentett. Ám a  javításra már nem volt idejük,  s kénytelenek voltak a  sérült hajóval rajthoz állni a 11. fordulóban,  ami csúfos eredményt hozott számukra.
A 12. forduló előtt  egy nappal újabb csapás érte a csapatot: Halenár, a kormányos egy nagyon csúnya vírussal került -  több  mint két hétre - a  fehérvári Szent György kórház infektológiai osztályára. Azt követően hosszú ideig tartott a teljes felépülése, így fájó szívvel, de lemondták az utolsó futamot.  Szerencsére az addig szerzett pontelőnyük, valamint  az eredmények számukra kedvező alakulása azt jelentette, hogy sikerült megtartaniuk az így is szép második helyet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!