Közel-keleti konfliktus

2024.04.14. 07:48

Szijjártó Péter egyeztetett az orosz és az egyesült arab emírségekbeli külügyminiszterrel

Az izraeli–palesztin háború 191. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Az iráni kormánypárti támogatók óriási Palesztina zászlót tartanak a teheráni Palesztina téren 2024. április 14-én

Forrás: AFP

Fotó: Hossein Beris

A francia külügyminiszter bekérette a párizsi iráni nagykövetet

Bekérette hivatalába Stéphane Séjourné francia külügyminiszter Irán párizsi nagykövetét, hogy "a határozottság üzenetét adja át" az Izrael ellen vasárnapra virradóra elkövetett iráni rakéta- és dróntámadást követően.

Arra kértem a külügyminisztérium szerveit, hogy holnapra hívják be a franciaországi iráni nagykövetet azért, hogy "a határozottság üzenetét adjam át" - mondta a francia diplomácia vezetője vasárnap este a France2 francia közszolgálati televízió híradójában.

Nem szabad felcserélni a felelősséget

- hangsúlyozta. 

Az irániak támadták meg Izraelt (...) 1979 óta Irán az Izrael elleni gyűlöletét tette a diplomáciája középpontjába

 - tette hozzá.

SÉJOURNÉ, Stéphane
Stéphane Séjourné francia külügyminiszter
Fotó: Justin Lane / Forrás: MTI/EPA

A csapás elhárításában az amerikai és a brit hadsereg mellett Franciaország is részt vett azért, hogy megvédje a térségben, Jordániában, az Egyesült Arab Emírségekben és Irakban lévő francia támaszpontokat - mondta a francia külügyminiszter.

Felelősséget vállaltunk, mert a regionális biztonság szereplői vagyunk

- fogalmazott Stéphane Séjourné. 

Az iráni támadás nemcsak Izraelt célozta, hanem aláásta erőink biztonságát és megsértette arab partnereink légterét

- tette hozzá, a katonai feszültség csökkenését szorgalmazva a régióban.

Szijjártó Péter telefonon egyeztetett az orosz és az egyesült arab emírségekbeli külügyminiszterrel

A közel-keleti krízishelyzet nyomán újabb két külügyminiszterrel egyeztett vasárnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a Facebookon közzétett bejegyzésében azt írta: Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel és Abdullah bin Zayed Al Nahyannal, az Egyesült Arab Emirátusok külügyminiszterével áttekintették a tegnap éjszaka óta kialakult helyzetet.

Mindkét kollégának elmondtam, hogy Magyarország reményei szerint továbbra is esély van arra, hogy a helyzet széleskörű eszkalációját el lehet kerülni. Ez azonban csak akkor lesz lehetséges, ha a világpolitika minden jelentős szereplője felelősségteljesen viselkedik a következő időszakban

- írta Szijjártó Péter.

A beszélgetések alapján úgy látom, hogy nemcsak mi magyarok vagyunk érdekeltek abban, hogy meg lehessen előzni a közel-keleti konfliktus továbbterjedését

 - zárta bejegyzését a külgazdasági és külügyminiszter.

Három péküzem nyílt újra Gázavárosban az ENSZ segítségével

Három péküzem nyílt újra vasárnap Gázavárosban az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) támogatásának segítségével. Szemtanúk beszámolói szerint emberek ezrei sereglettek élelmiszert vásárolni a bejelentést követően, hogy ismét sütnek kenyeret a pékségekben.

Izraeli légicsapások során számos pékség megsemmisült a városban. A WFP most a kenyérsütő berendezések javításával, valamint a működtetésükhöz szükséges gázzal járult hozzá az élelmiszertermelés újraindulásához.

A helyi palesztin hatóságok szerint a Gázai övezetben mintegy 140 péküzem működött, amelyek ellátták a lakosság többségét kenyérrel. A gázai övezeti háború tavaly októberi kirobbanása óta a helyi lakosság kénytelen nyílt tűzön, illetve agyagkemencékben sütni kenyerét.

Ursula von der Leyen: a G7 és az EU további szankciókat fontolgat Iránnal szemben

A világ hét legfejlettebb iparú országa (G7) és az Európai Unió (EU), partnereinkkel szoros együttműködésben további szankciókat fontolgat Iránnal szemben, a büntetőintézkedések az ország drón- és rakétaprogramjait érintenék - jelentette be vasárnap Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

VON DER LEYEN, Ursula
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke
Fotó: Geert Vanden Wijngaert / Forrás: MTI/AP

A Franciaországot, Németországot, Olaszországot, Japánt, az Egyesült Királyságot, az Egyesült Államokat és Kanadát tömörítő G7-csoport, valamint az Európai Unió révételével videókonferencia keretében tartott rendkívüli ülést követően Ursula von der Leyen videóüzenetében példátlannak nevezte, hogy Irán közvetlen támadást indított Izrael ellen.

Mi, a G7 vezetői a támadást a leghatározottabban elítéltük ma. Kifejezzük szolidaritásunkat és támogatásunkat Izrael népével, és megerősítjük rendíthetetlen elkötelezettségünket az ország biztonsága mellett

- fogalmazott.

Az uniós bizottság elnöke kijelentette: Irán lépései ellenőrizhetetlen regionális eszkalációt idézhetnek elő, amit - szavai szerint - "el kell kerülni"

Továbbra is dolgozunk a helyzet stabilizálásán

- tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a G7 országok felszólították Iránt, hogy teljesen hagyjon fel a támadásokkal. Minden félnek teljes fokú önmérsékletet kell tanúsítania

 - szögezte le.

Elmondta, a G7-csoport és az EU egyetértenek abban, hogy a lehető leghamarabb véget kell vetni a gázai válságnak. Ennek magában kell foglalnia az azonnali tűzszünetet és a Hamász iszlamista terrorszervezet által elfogott összes túsz azonnali szabadon bocsátását, továbbá a humanitárius segítségnyújtás fokozását a rászoruló palesztinok számára - tette hozzá videóüzenetében az uniós bizottság elnöke.

A tanácskozást követően közösségi oldalán közzétett üzenetében Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke kijelentette: 

az EU és partnerei továbbra is minden erőfeszítést meg fognak tenni a helyzet elmérgesedésének elkerülésére. A gázai válság mielőbbi lezárása, nevezetesen az azonnali tűzszünet változást fog jelenteni

- húzta alá.

Michel bejelentette továbbá: a közel-keleti konfliktus, ezen belül Libanon helyzete felkerül az Európai Tanács jövő heti, szerdán és csütörtökön tervezett ülésének napirendjére.

 Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő üzenetében közölte: az Izrael elleni iráni támadást követően keddre összehívta az EU külügyminisztereinek rendkívüli ülését. A videókapcsolaton keresztül tervezett tanácsülés célja, hogy az EU hozzájáruljon a térségben kialakult helyzet lecsillapításához és a biztonsághoz - tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Orosz-iráni külügyminiszteri tárgyalás

Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter telefonon tájékoztatta orosz hivatali partnerét, Szergej Lavrovot 

azokról az intézkedésekről, amelyeket Teherán hozott válaszul az iráni nagykövetség damaszkuszi konzuli részlege ellen április 1-jén végrehajtott - iráni tisztviselők halálát okozó - izraeli légicsapásra.

 A moszkvai közlemény szerint a felek rámutattak, hogy a további eszkaláció és az újabb veszélyes provokatív lépések a feszültségek növekedéséhez vezethetnek a térségben, valamint hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának kiemelt figyelmet kell fordítania arra, hogy elejét vegye az ilyen forgatókönyveknek és megszüntesse a kiváltó okokat.

A két tárcavezető megismételte, hogy a Gázai övezetben Moszkva és Teherán egyaránt elvárja az azonnali tűzszünet bejelentését, az égető humanitárius problémák megoldását és a tárgyalások tartós feltételeinek megteremtését, az ENSZ határozataival összhangban.

Izraelben az iráni támadásra adható válaszról tárgyal a szűk hadikabinet

Az iráni támadásra adandó izraeli válaszról tárgyal az izraeli hadikabinet vasárnap délután - jelentette a miniszterelnöki hivatal.

Vasárnap délután összeült a szűk hadikabinet Tel-Avivban az IDF főhadiszállásán, hogy megvitassák Izrael válaszát, amelyet a szombat éjszakai iráni drón- és rakétatámadásra adhat.

Izrael valaha is megtapasztalt egyik legdrámaibb éjszakáját élte át. Iránból több száz, különféle típusú rakétát lőttek ki Izraelre, köztük több mint száz ballisztikus rakétát, egyenként több száz kilogramm robbanóanyaggal

- nyilatkozta Joáv Galant védelmi miniszter korábban vasárnap.

GALANT, Joáv
Joáv Galant izraeli védelmi miniszter (k)
Fotó: Jim Lo Scalzo / Forrás: MTI/EPA

Galant a Nyíl 3 légvédelmi rendszer ütegénél tett látogatásán beszélt, amely egység részt vett az iráni támadás megfékezésében. 

Az Egyesült Államokkal és más országokkal együtt erős és erőteljes szövetséget hoztunk létre, amelyben koordinációban és szinkronban működnek Izrael, az Egyesült Államok és partnereink biztonsági rendszerei. Az eredmény nagyon-nagyon csekély mozgástértől eltekintve a fenyegetések teljes visszaszorítása volt

 - tette hozzá a védelmi miniszter.

Lehetőségünk van stratégiai szövetség létrehozására a súlyos teheráni fenyegetés ellen

- visszhangozta Galant Beni Ganz miniszter szintén vasárnap elhangzott szavait.

Teherán találkozott az izraeli biztonsági rendszer erejével

- mondta Beni Ganz miniszter, a Nemzeti tábor nevű centrista párt elnöke az éjszakai támadásról. "Irán globális gond, regionális kihívást és veszélyt jelent Izraelre, és tegnap a világ egyértelműen kiállt Izrael mellett a veszély ellen" - tette hozzá Ganz, és hangsúlyozta, hogy ez az együttműködés olyan stratégiai vívmány, amelyet Izrael biztonsága érdekében kamatoztatni kell.

Ennek az eseménynek még nincs vége, épp most kell megerősíteni a létrehozott stratégiai szövetséget és regionális együttműködési rendszert, amely jelentős próbát állt ki az iráni fenyegetéssel szemben

- hangsúlyozta a miniszter, a szűk hadikabinet tagja.

A gázai övezet északi részébe visszatérni próbáló palesztinokat ölt meg az izraeli hadsereg

Ötre emelkedett a korábban délre evakuált, és az övezet északi részébe engedély nélkül visszatérni igyekvő megölt palesztinok száma a Gázai övezetben működő orvosi források szerint.

A palesztinok megkísérelték tengerparti úton megközelíteni délről az övezet Izrael felügyelte északi részét, amikor palesztin jelentések szerint az izraeli hadsereg (IDF) katonai helikopterről tüzet nyitott rájuk.

Az IDF arab nyelvű szóvivője, Avihaj Adrei cáfolta azokat a híreket, melyek szerint a hadsereg engedélyezte volna a háború elején a harcok elől délre telepítettek visszatérését a Gázai övezet északi részébe, amelyet továbbra is harci övezetnek tekintenek.

Az IDF egységei közben tovább folytatják az iszlamista fegyveresek felszámolását és a terrorista infrastruktúra elpusztítását célzó razziákat a Gázai övezet közepén, az északi és a déli részek közötti záróvonalnál. Az övezet középső részén kilövőállásokat és indításra kész rakétákat találtak, amelyeket megsemmisítettek.

Izraeli katonák egy dél-izraeli gyülekezési ponton, a Gázai övezet határának térségében
Fotó: Christophe Petit Tesson / Forrás: MTI/EPA

A Hamász felügyelte gázai egészségügyi minisztérium adatai szerint az elmúlt nap során 43, a háború kitörése óta 33 729 palesztint öltek meg a Gázai övezetben. Izrael ezeket a számokat megkérdőjelezi, mert nem tesznek különbséget a harcosok és a civilek között, valamint az izraeli tevékenység nyomán, vagy az iszlamista terrorszervezetek által - egyebek közt hibásan működő rakétái miatt - megöltek között.

A libanoni síita Hezbollah milíciához tartozó Al-Manar libanoni TV csatorna a dél-libanoni Kila faluban végrehajtott légicsapásról számolt be. Az Iránból támogatott Hezbollah bejelentette, hogy meghalt egyik munkatársa, Dzsihád Ali Abu Mahdi. A háború kitörése óta a síita szervezet 275 tagjának haláláról számolt be.

Szombat éjjel a Hezbollah is csatlakozott Izrael északi része felé kilőtt mintegy száz rakétával az iráni drón- és rakétatámadáshoz. A légvédelmi vadászgépek a lövedékek egy részét elfogták, áldozatok nem voltak.

Az izraeli hadsereg szóvivője vasárnap közölte, hogy az IDF Libanon mélyén is támadt vasárnap, a Hezbollah fegyvergyártó üzemét lőtte a Bejrúttól keletre fekvő Nabi Chit területén.

A Biztonsági Tanács rendkívüli ülésen tárgyal a támadásról

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülést tart az Irán által Izrael ellen indított drón- és rakétatámadások nyomán, miközben a G7-csoport is tanácskozik vasárnap a kialakult helyzetről.

A Biztonsági Tanács New York-i idő szerint a délutáni órákban ül össze, amit Izrael ENSZ-nagykövete kezdeményezett szombat éjszaka. Gilad Erdan a testületnek küldött levelében az események példátlan voltával indokolta a tanácskozás szükségességét.

BIDEN, Joe; BLINKEN, Antony
Joe Biden amerikai elnök (j3) és Antony Blinken amerikai külügyminiszter (b3) az Irán és Izrael közötti feszültségről egyeztet adminisztrációjának nemzetbiztonsági illetékeseivel a washingtoni Fehér Házban 2024. április 13-án
Fotó: Adam Schultz / Forrás: MTI/EPA/Fehér Ház sajtóhivatala

A videótanácskozással kapcsolatban Joe Biden amerikai elnök jelezte, hogy egy összehangolt diplomáciai válaszról tárgyalnak majd Irán felé az "arcátlan támadás" nyomán. Fehér házi tisztségviselők közölték azt is, hogy Joe Biden elnök a szombat éjszaka Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetésén világossá tette, hogy 

az Egyesült Államok nem vesz részt támadó jellegű katonai akcióban Iránnal szemben, ugyanakkor megerősítette, hogy az Egyesült Államok elkötelezettsége Izrael védelme iránt megingathatatlan az Irán által jelentett fenyegetéssel szemben.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap közölte, hogy az Egyesült Államok nem akar eszkalációt, de folytatja Izrael védelmének támogatását, és megvédi a térségben tartózkodó amerikai személyzetet. A külügyminiszter emellett közölte, hogy a következő órákban és napokban határoznak arról Izrael és a nyugati szövetségesek, hogy miként lépjenek tovább, valamint hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok a lehető legerőteljesebb módon elítéli Irán támadását Izrael ellen.

A német külügyminiszter óva intett a helyzet további elmérgesedésétől

Annalena Baerbock német külügyminiszter óva intett a közel-keleti helyzet további elmérgesedésétől az Izraelre vasárnapra virradóra mért iráni rakéta- és dróncsapások nyomán.

Józan cselekvésre szólítom fel a régió döntéshozóit

- jelentette ki a zöldpárti politikus Berlinben. „Az eszkalációs spirált át kell törni. Közösen kell véget vetnünk az erőszaknak” - mondta.

Nők, férfiak és gyermekek milliói Izraelben, Iránban, és az egész térségben, akik tegnap éjjel félelmükben nem tudtak aludni, nem akarják ezt az eszkalációt

- figyelmeztetett.

Baerbock hangsúlyozta, hogy nyomon követik a helyzet alakulását a régióban, és szoros kapcsolatban állnak Németország különböző partnereivel.

Természetesen az a kérdés, hogy milyen következményei lesznek az iráni támadásnak

- mondta a német tárcavezető Izrael lehetséges válaszára utalva.

Baerbock egyben felszólította a teheráni vezetést, hogy hagyjon fel a további támadásokkal, így azokkal is, amelyeket térségbéli szövetségesein keresztül folytat. 

A térség lángba borulásának kiszámíthatatlan következményei lennének

- szögezte le.

BAERBOCK, Annalena
Annalena Baerbock német külügyminiszter nyilatkozatot tesz az iráni rakéta- és dróntámadást követően Berlinben
Fotó: Fabian Sommer / Forrás: MTI/AP/DPA

A német diplomácia vezetője mindemellett határozottan elítélte a vasárnapra virradóra Izrael ellen végrehajtott iráni drón- és rakétatámadást. "Az iráni vezetés tudatosan a szakadék szélére vezette a Közel-Keletet" - tette hozzá Németország további támogatásáról biztosítva Izraelt.

Felhívta a figyelmet, hogy az iráni támadás nemzetközi elítélése, valamint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, illetve a térség államainak támogatása mutatja, hogy Teherán elszigetelődött agresszív viselkedésével, Izrael pedig képes megvédeni magát.

Baerbock egyben felszólította a térségben tartózkodó német állampolgárokat, hogy vegyék komolyan a kiadott utazási figyelmeztetést.

Olaszországban tovább emelték a nemzetbiztonsági készültséget

Olaszországban a legmagasabb fokozatra emelték a nemzetbiztonsági készültséget az Izrael elleni iráni rakéta- és dróntámadást követően vasárnap. Giorgia Meloni rendkívüli egyeztetést hívott össze a G7-csoport államaival.

 világ legfejlettebb országainak vezetői vasárnap délután egyeztetnek internetes összeköttetésben.

Giorgia Meloni korábban közösségi oldalán hangsúlyozta 

„erős aggodalmát a közel-keleti térség további destabilizációja miatt (..) azon dolgozunk, hogy ezt elkerüljük”

- írta a római kormányfő, aki a G7-ek soros elnöke.

MELONI, Giorgia
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök (b) a Millevoi katonai támaszponton állomásozó olasz katonákkal találkozik a Libanon déli részén fekvő Samában 2024. március 28-án
Fotó: Filippo Attili / Forrás: MTI/EPA

Matteo Piantedosi belügyminiszter közölte, hogy közvetlen és folyamatos kapcsolatban áll a városok biztonságáért felelős prefektusokkal.

Maximálisra emelték a kiemelt helyszínek, épületek, intézmények védelmét. Az országban közel 30 ezer ilyen helyszín van, közülük 250-et övez úgynevezett terrorizmus ellenes biztonsági gyűrű. Figyelem kíséri az oktatási intézmények, kiemelten az egyetemek biztonságát, miután az utóbbi hónapokban több alkalommal palesztinbarát tüntetések helyszínei voltak, illetve hallgatói csoportok foglalták el az egyetemi épületeket.

A belügyi tárcavezető hétfőre nemzetbiztonsági egyeztetést hívott össze az érdekelt minisztériumok és hatósági szervek részvételével.

Olaszország mindent megtesz lakosai védelme érdekében

- hangoztatta Antonio Tajani külügyminiszter.

A védelmi miniszter Guido Crosetto elítélte Irán támadását, amelyet precedens nélkülinek nevezett, hangoztatva, hogy a konfliktushelyzet "drámai elmérgesedéséhez" vezethet. A miniszter arról biztosított, hogy a térségben szolgáló több mint ezer olasz katonát biztonságba helyezték.

Rishi Sunak: a brit légierő számos iráni drónt lelőtt

A brit királyi légierő (RAF) is részt vett az Izrael ellen végrehajtott iráni támadás elhárításában, és számos iráni drónt lelőtt - közölte vasárnap Rishi Sunak brit miniszterelnök. Avi Haiman izraeli kormányszóvivő a BBC-nek nyilatkozva kijelentette, hogy Izrael védelmi és támadó jellegű válaszlépésekre egyaránt készen áll.

Vasárnapi sajtónyilatkozatában Rishi Sunak elmondta: 

az összehangolt nemzetközi akcióban, amelynek Nagy-Britannia is részese volt, csaknem az összes iráni légi támadóeszközt sikerült megsemmisíteni, és ez Izrael mellett a szomszédos országokban, köztük Jordániában is emberéleteket mentett meg.

A konzervatív párti brit miniszterelnök közölte: az RAF harci repülőgépei is számos iráni támadó drónt lelőttek. Hozzátette: az iráni támadás esetére kidolgozott cselekvési tervről már pénteken döntött a brit kormány különleges helyzetekben összehívott tanácskozó testülete (COBRA).

SUNAK, Rishi
Rishi Sunak brit miniszterelnök nyilatkozatot tesz az iráni rakéta- és dróntámadást követően a londoni kormányfői rezidencián
Fotó: Benjamin Cremel / Forrás: MTI/AP

A brit védelmi minisztérium vasárnap hajnali tájékoztatásában beszámolt arról, hogy az Izrael elleni iráni támadások nyomán London megerősítette a brit királyi légierő jelenlétét a Közel-Keleten, több harci, illetve légi üzemanyag-utántöltő repülőgéppel kiegészítve a térségben tevékenykedő RAF-kontingenst.

A tárca úgy fogalmazott, hogy ezek a gépek az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen Irakban és Szíriában zajló, Operation Shader nevű brit hadművelethez nyújtanak segítséget, emellett azonban kérés esetén, jelenlegi műveleti hatósugarukon belül részt vesznek légi támadóeszközök elfogásában is.

A minisztériumi közleményben ugyanakkor még nem esett szó arról, hogy a brit harci gépek is megsemmisítettek iráni támadóeszközöket, ezt Rishi Sunak miniszterelnök fedte fel először vasárnapi nyilatkozatában.

Sunak veszélyes és felesleges eszkalációnak nevezte az Izrael elleni iráni támadást. Úgy fogalmazott: „nehéz lenne túlbecsülni”, hogy milyen hatást gyakorolt volna a térség stabilitására, ha az iráni támadás sikerrel jár.

A brit kormányfő szerint Irán saját szomszédságának destabilizálására törekszik, és ez mostani akciójából is egyértelműen látszik.

Sunak szerint a történtek után a helyzet nyugodt megfontolására van szükség.

Iráni külügyminiszter: Teherán 72 órával korábban figyelmeztette a szomszédos országokat

Irán 72 órával korábban figyelmeztette a szomszédos országokat az Izraelre mért megtorló csapására - közölte vasárnap Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter, akit a dubaji székhelyű al-Hadasz hírcsatorna és az ISNA iráni hírügynökség idézett.

Természetesen tájékoztattuk barátainkat a térség országaiban 72 órával a művelet előtt arról, hogy biztosan számíthatnak Irán válaszára a jogos védelem keretein belül

 - jelentette ki Amirabdollahián, aki arra nem tért ki, hogy az akció pontos időpontját is feltárta volna.

AMIRABDOLLAHIÁN, Hoszein
Hoszein Amir-Abdollahián iráni külügyminiszter nagykövetek előtt tesz nyilatkozatot iráni rakéta- és dróntámadást követően Teheránban 2024. április 14-én
Fotó: Abedin Taherkenareh / Forrás: MTI/EPA

Szomszédaink és a régió biztonságára az Iráni Iszlám Köztársaság biztonságaként tekintünk

 - húzta alá az iráni diplomácia vezetője.

Előre figyelmeztettünk, hogy amennyiben az Egyesült Államok az érintett országok légterét vagy területét Tel-Aviv védelmére használják, akkor az ottani amerikai támaszpontokat is célba vesszük

- tette hozzá.

A Fehér Háznak megküldött reggeli üzenetünkben elmagyaráztuk, hogy korlátozott jellegű válaszról volt szó

 - mondta Amirabdollahián, akit a Press TV iráni televízió idézett.

Amirabdollahián vasárnap, török hivatali partnerével, Hakan Fidannal folytatott telefonbeszélgetésében arról tájékoztatta a török külügyminisztert, hogy Irán nem tervez újabb csapásokat Izrael ellen, hacsak nem kell újabb agresszióra reagálnia. Figyelmeztetett egyben, hogy utóbbi esetben Teherán még keményebb választ fog adni.

Szijjártó Péter telefonon egyeztetett az izraeli külügyminiszterrel

Telefonon egyeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap az izraeli külügyminiszterrel.

Szijjártó Péter a Facebook oldalán közölte, hogy Jiszráel Kac miniszterrel áttekintették az éjszakai támadás alapján kialakult helyzetet.

Biztosítottam kollégámat, hogy Magyarország szolidáris Izraellel és az izraeli emberekkel, egyúttal egyértelművé tettem, hogy határozottan elítéljük az országot ért támadást

- írta bejegyzésében a tárcavezető.

Szijjártó Péter hozzátette: 

hangsúlyoztam, hogy Magyarország a nemzetközi közösség tagjaként az elmúlt időszakban folyamatosan az eszkaláció elkerülése érdekében érvelt és kifejeztem a reményemet miszerint, egy nagy, a globális biztonságot veszélyeztető eszkaláció még mindig megelőzhető.

Magyarország Izrael mellett áll ezekben a nehéz napokban!

 - zárta posztját Szijjártó Péter.

Az EU és a NATO is elítélte az Izraelt ért iráni támadást

Az európai uniós intézmények vezetői és a NATO is elítélte az Izraelt ért iráni támadást, és önmérsékletre, valamint a helyzet elmérgesedésének megelőzésére szólítottak fel.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a közösségi oldalán közzétett üzenetében indokolatlannak és példa nélkülinek nevezte Irán támadását Izrael ellen, és arra szólította fel az iráni vezetést, hogy „haladéktalanul hagyjon fel az ellenségeskedéssel”.

Minden szereplőnek tartózkodnia kell a további eszkalációtól, és a régió stabilitásának helyreállításán kell dolgoznia

- fogalmazott az uniós bizottság elnöke.

Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke üzenetében azt írta: mindent meg kell tenni a regionális helyzet elmérgesedésének megelőzésére. 

A további vérontást el kell kerülni

 - jelentette ki.

Iranian airstrikes against Israel
Egy rakéta töredéke egy üres mezőre zuhant az Izrael elleni iráni légicsapások során Erbil Soran kerületében, Irak 2024. április 14-én
Forrás: AFP

 Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke üzenetében arra figyelmeztetett, hogy Irán "példátlan drón- és rakétacsapása" Izrael ellen komoly eszkalációt jelent. Ez - mint kiemelte - újabb ellenségeskedést robbanthat ki a Közel-Keleten.

Az EU a lehető leghatározottabban elítéli a támadást, és továbbra is azon fog dolgozni, hogy enyhítse és megállítsa további vérontást

- fogalmazott Metsola.

 Josep Borrell, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője elfogadhatatlannak nevezte az Izrael elleni iráni támadást, ami - mint kiemelte - a helyzet példátlan eszkalációját jelenti, és súlyos fenyegetést hordoz a regionális biztonságra nézve.

A NATO önmérsékletre szólított fel annak érdekében, hogy a közel-keleti konfliktus ne váljon ellenőrizhetetlenné. Farah Dakhlallah, a NATO illetékes szóvivője közleményében azt írta, a szövetség elítéli Irán éjszakai támadását Izrael ellen, és szorosan figyelemmel kíséri a fejleményeket. "Létfontosságú, hogy a közel-keleti konfliktus ne fajuljon el, és ne kerüljön ki az irányítás alól" - fogalmazott a NATO szóvivője.

Az ukrán elnök elítélte a támadást

Elítélte az Izrael elleni iráni rakéta- és dróntámadásokat vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki párhuzamba helyezte azokat az Ukrajnát érő orosz csapásokkal.

"Mi Ukrajnában nagyon jól ismerjük az Oroszországból érkező hasonló támadások szörnyűségét, ugyanazokat a Sahid drónokat és orosz rakétákat, ugyanazt a taktikát, amely nagyszabású légicsapásokból áll" - írta az államfő az X portálon.   

Véleménye szerint mindent meg kell tenni a feszültség további növekedésének megelőzése érdekében a Közel-Keleten. 

"Irán lépései az egész régiót és a világot fenyegetik, ahogy Oroszország cselekedetei magukban hordozzák a háború kiszélesedésének kockázatát. A két rezsim nyilvánvaló együttműködésére a terror terjesztésében határozott és egységes választ kell adnia a világnak. A Sahid drónok a terror eszközei ugyanúgy a Közel-Kelet, mint Európa egén" 

- hangsúlyozta. Hozzátette: "ezeknek a drónoknak a hangja ébresztő kell legyen a szabad világ számára, hogy csakis az egység és az elszántság menthet életeket és akadályozhatja meg a terror terjedését".   

Zelenszkij cselekvést sürgetett, és arra figyelmeztetett, hogy "a szavak nem állítják meg a drónokat és nem lőnek le rakétákat". "Meg kell erősíteni a biztonságot, és határozottan szembe kell szállnunk mindazokkal, akik a terrort akarják új normává tenni. Elengedhetetlen, hogy az Egyesült Államok kongresszusa megtegye a szükséges lépéseket Amerika szövetségeseinek megerősítésére ebben a kritikus időszakban" - sürgette az ukrán elnök.   

Az ukrán külügyminisztérium honlapján kiadott közleményében ítélte el a támadást, kiemelve, hogy ez példátlan mértékben növelheti a feszültséget a régióban. "Az ilyen cselekedetek teljesen elfogadhatatlanok, felelőtlenek, és a közel-keleti feszültség példátlan növekedésének kockázatát hordozzák magukban. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a konfrontáció ne fajuljon nagyobb regionális konfliktussá! Ez a támadás ismét bizonyítja annak fontosságát, hogy a szabad világ összes erejét mozgósítani kell a demokrácia globális határainak védelmében" - írta a külügyi tárca.

Rishi Sunak: a brit légierő számos iráni drónt lelőtt

A brit királyi légierő (RAF) is részt vett az Izrael ellen végrehajtott iráni támadás elhárításában, és számos iráni drónt lelőtt - közölte vasárnap Rishi Sunak brit miniszterelnök.

Sajtónyilatkozatában Sunak kijelentette: az összehangolt nemzetközi akcióban, amelynek Nagy-Britannia is részese volt, az Irán által Izrael felé indított csaknem összes légi támadóeszközt sikerült megsemmisíteni, és Izrael mellett a szomszédos országokban, köztük Jordániában is emberéleteket mentett meg.   

A konzervatív párti brit miniszterelnök elmondta: az RAF harci repülőgépei is számos iráni támadó drónt lelőttek. Hozzátette: az iráni támadás esetére kidolgozott cselekvési tervről már pénteken döntött a brit kormány különleges helyzetekben összehívott tanácskozó testülete (COBRA).

SUNAK, Rishi
Rishi Sunak brit miniszterelnök nyilatkozatot tesz az iráni rakéta- és dróntámadást követően a londoni kormányfői rezidencián, a Downing Street 10-ben 2024. április 14-én
Fotó: Benjamin Cremel / Forrás: MTI/AP/AFP pool

Irán behívatta a brit, a francia és a német nagykövetet

Az iráni külügyminisztérium vasárnap behívatta Nagy-Britannia, Franciaország és Németország nagykövetét, hogy megkérdőjelezze az országaik általa "felelőtlennek nevezett álláspontját" Teherán Izraelre mért megtorló csapásaival kapcsolatban - jelentette a félhivatalos iráni Munkás Hírügynökség.

A három európai ország elítélte Irán Izrael elleni drón- és rakétatámadásait, amelyek szombatról vasárnapra virradó éjszaka történtek, és amelyek megtorlásul szolgáltak az Izrael szíriai konzulátusa ellen április 1-jén végrehajtott izraeli légicsapásra.   

Az iráni külügyminisztérium Nyugat-Európáért felelős igazgatója "kettős mércével" vádolta a három országot, mivel azok a hónap elején ellenezték az ENSZ Biztonsági Tanácsának egy orosz tervezetű nyilatkozatát, amely elítélte volna Izrael támadását Irán szíriai konzulátusának épülete ellen.   

"Irán katonai akciója a cionista rezsim (Izrael) bázisai ellen jól illeszkedik az ENSZ Alapokmányának 51. cikkében rögzített jogos védelemhez való jog kereteibe, és válaszul szolgált egy sor bűncselekményre, köztük a szíriai diplomáciai épületegyüttes elleni legutóbbi támadásra" - tette hozzá a tisztviselő.   

Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter az X közösségi oldalán azt írta: Iránnak nem áll szándékában meghosszabbítani "védelmi műveleteit", de nem fog habozni, hogy megvédje törvényes érdekeit minden új agresszióval szemben".   

A jordániai miniszterelnök, Biser Haszavni vasárnap azt mondta, hogy bármilyen eszkaláció a térségben "veszélyes utakhoz" vezetne, és hangsúlyozta, hogy minden félnek csökkentenie kell a feszültséget.   

A kabinethez intézett megjegyzéseiben Haszavni kijelentette, hogy az ország fegyveres erői szembeszállnak bármelyik fél minden olyan kísérletével, amely a királyság biztonságára nézve veszélyt jelent.   

Jordánia, az Egyesült Államok hűséges szövetségesének légvédelme több tucat iráni drónt és rakétát fogott el és semmisített meg, amelyek az ország légtere felett repültek izraeli célpontok irányába - közölték biztonsági források.

Ez volt az izraeli légvédelem sikerének titka

Izraeli jelentések szerint elképesztően, kis híján 100 százalékosan hatékony volt a légvédelem a kiterjedt iráni támadással szemben - írja a Magyar Nemzet. Számításaik szerint 170 drónból 0, 30 cirkáló rakétából 0, 120 ballisztikus rakétából „néhány” ért célba izraeli területen. Ezek arra voltak képesek, hogy megsebesítettek egy beduin kislányt, illetve eltaláltak egy hírszerzési központot, valamint a Nabatim légi bázist. Irán állítása szerint céljukat elérték, ezek használhatatlanná váltak, Izrael szerint viszont csak „kisebb károk keletkeztek”.

A lap szerint, ha a számok nem is teljesen precízek, nagyságrendileg biztosan helyesek, hiszen jelentős iráni pusztításnak nincs nyoma. Mint írják, több oka is van annak, hogy az izraeli légvédelem ilyen hatékony volt.

Irán és Izrael több mint ezer kilométerre fekszik egymástól, a kilövési pont és a cél között ennél sokkal nagyobb, akár 1500-1800 kilométeres távolság is volt. Ez azt jelenti, hogy az indítástól számítva hosszú időbe – az elég lassú Shahed öngyilkos drónoknak akár 7-8 órába – beletelt, mire elérték a célpontot. Már ha egyáltalán elérték. 

Az indított drónok, cirkáló rakéták és ballisztikus rakéták jelentős részét már út közben leszedte Irak és Szíria felett az amerikai és brit légvédelem. 

Az amerikaiak közlése szerint hadihajóikkal és harci repülőikkel legalább 70 iráni drónt és rakétát lőttek le. Sőt, érthető módon még Jordánia sem nézte jó szemmel, hogy légterében más országok bombái repkednek, így ők is többet hatástalanítottak.

Ráadásul úgy tűnik, hogy Teherán különösebben meg sem próbálta eltitkolni, mikor és hogyan akar lecsapni. A Wall Street Journal „kiszivárogtatott” hírszerzési információkra hivatkozva már pénteken megírta, hogy hétvégén támadás várható. Szombat délután pedig az amerikai sajtó műholdképekkel bizonyítva szellőztette meg, ahogy előkészítik a drónokat.

A Magyar Nemzet cikke szerint Izrael évek óta tisztában van a fenyegetéssel, ezért készült is rá. Védelmi rendszere több komponensű. Ahogy az Associated Press amerikai hírügynökség összefoglalta:

  • A Vaskupola, amelyet a gázai háborúból már jól ismerhetünk, főként tövid hatótávolságú lövedékek ellen van. Ennek most kevesebb hasznát vették.
  • A Dávid Parittyája (David's Sling) nevű rendszert közepes hatótávolságú rakéták ellen fejlesztették ki, mint amilyen főleg a libanoni Hezbollah irányából fenyeget.
  • A Nyíl (Arrow) légvédelmi rendszert pedig kifejezetten ballisztikus rakéták ellen fejlesztették. Ezeknek több generációja létezik, a legújabbak már képesek azelőtt megsemmisíteni a támadót, hogy az visszatérne az űrből az atmoszférába. Ezek vizsgáztak most elsősorban – úgy tűnik jelesre.
  • Patriot amerikai légvédelmi rendszereik is vannak, ezeknek ugyancsak jó hasznát vették.
  • Emelett pedig természetesen bevethetőek vadászgépeik is. A közzétett képek alapján F-15-ösöket és F-35-ösöket is bevetettek.

A Magyar Nemzet cikke ITT olvasható.

Magyarország határozottan elítéli az Izrael ellen indított támadást (videó)

Magyarország határozottan elítéli az Izraelt ért drón- és rakétatámadást, kiállunk Izrael mellett ebben az esetben is - mondta a Facebookon élőben közvetített videóüzenetében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap. Hozzátette: a jelenlegi információk szerint az Izraelben élő, kettős állampolgársággal is rendelkezők és az ideiglenesen ott tartózkodó magyar állampolgárok közül senki sem volt érintettje az éjszakai támadásnak. 

A tárcavezető felidézte: Irán drónokkal és rakétákkal egy súlyos támadást intézett Izraellel szemben. Ez egy olyan támadás, amely minden eddiginél nagyobb eszkalációs kockázattal jár a Közel-Keleten és adott esetben a globális biztonságot is veszélyeztetheti. 

Hozzátette: nem véletlen, hogy a közel-keleti konfliktus elmúlt hónapjai során a nemzetközi közösség Magyarországgal a soraiban folyamatosan az eszkaláció elkerülésére és a felelősségteljes viselkedés fontosságára hívta fel a figyelmet. Sajnos az éjszaka folyamán egy olyan rakéta- és dróntámadásra került sor Izraellel szemben, amely minden eddiginél súlyosabb eszkalációs kockázatot hozott a közel-keleti konfliktus során.   

Magyarország határozottan elítéli az Izrael ellen indított támadást. Kiállunk Izrael mellett ebben az esetben is - jelentette ki a videóban a miniszter.   

"Nekünk ebben a konfliktusban természetesen a legfontosabb feladatunk az, hogy a magyar emberek biztonságáról gondoskodjunk. Éppen ezért a nagykövetségeink a térségben természetesen 24 órás szolgálatot teljesítenek. Az izraeli, az iráni, a szíriai, a jordániai, a libanoni képviseleteink is érintettek ebben a munkában" - mondta a Szijjártó Péter. Megjegyezte: sajnos a kollégáink ezen képviseletek egy részén már hozzászokhattak ahhoz, hogy a munkájukat úgy végzik, hogy a légiriadók esetében az iroda és az óvóhelyek között ingáznak.    

Az adatokat ismertetve közölte: Izraelben 24 magyar állampolgár lépett közvetlenül kapcsolatba a nagykövetségünkkel az éjszaka folyamán. Szerencsére valamennyien jól vannak, sőt a jelenlegi információink szerint az Izraelben élő kettős - magyar állampolgársággal is rendelkezők - és az ideiglenesen ott tartózkodók, turisták vagy üzleti, oktatási céllal kiutazott magyar állampolgárok közül senki sem volt érintettje az éjszakai támadásnak.   

"Ha valaki mégis bajba kerül, akkor tőle azt szeretném kérni, hogy a nagykövetségünk ügyeleti számán, illetve a konzuli szolgálatnál azonnal jelentkezzen" - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette: a legfrissebb hírek szerint a Ben Gurion repülőteret újra megnyitották, ugyanakkor járatmódosításokra kell számítani, ezért arra kérnek mindenkit, aki Izraelbe vagy Izraelből szeretne repülni, mindenképpen az adott légitársaságnál, ahol a jegyét megváltotta, alaposan informálódjon.   

Szijjártó Péter elmondta, hogy Iránban jelenleg 74 magyar állampolgárról tudnak, velük a lehetőségekhez képest folyamatosan veszik fel a kapcsolatot telefonon. Egy magyar család jelezte, hogy el kívánják hagyni az országot, számukra a nagykövetség, illetve a konzuljaink a lehetséges segítséget természetesen mindehhez megadják.   

Jordániában két magyar állampolgár jelentkezett az ügyeleti telefonszámon, ők is biztonságban vannak. A miniszter megjegyezte: itt még fontos elmondani, hogy Jordánia légterét is lezárták. Ez most Magyarországra tartó vagy Magyarországról oda repülő járatot nem érintett. Legközelebb majd kedden hajnalban érkezne Ammánba a WizzAir járata, majd indulna is vissza Budapestre. "Egyelőre nem biztos még, hogy ez a járat közlekedni tud, ezért a kollégák ott helyben felkészülnek arra, hogy ha magyar állampolgárok ragadnak esetleg az ammáni repülőtéren vagy Jordániában", akkor segítsünk nekik - mondta, hozzátéve: minden olyan magyar állampolgárral kapcsolatban vannak, akikről tudják, hogy a térségben tartózkodnak.   

Szijjártó Péter arra kér mindenkit, aki a térségben tartózkodik és még nem tette meg, regisztráljon konzuli védelemre. Hozzátette: ha valaki bajba kerül, akkor a nagykövetségeinken vagy a konzuli szolgálat ügyeleteinek telefonszámán azonnal jelentkezhet és kérhet segítséget.   

"Természetesen itt Budapesten, a minisztériumban, a konzuli szolgálat call centerében is a kollégáim 24 órás szolgálatot teljesítenek" - közölte a miniszter.   

Videóüzenete végén Szijjártó Péter újra kijelentette: Magyarország határozottan elítéli az Izraelt ért drón- és rakétatámadást. "Kiállunk Izrael mellett és azt gondolom, hogy a nemzetközi közösség felhívása a felelősségteljes viselkedésre és az eszkaláció elkerülésére még soha nem volt annyira fontos, és soha nem volt annyira érvényes, mint éppen most" - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Moszkva önmérsékletre szólította fel a feleket

Önmérsékletre szólítja fel Moszkva a közel-keleti konfliktusban részes feleket és aggodalmát fejezi ki a térségben bekövetkezett újabb veszélyes eszkaláció miatt - közölte az orosz külügyminisztérium az Izraeli elleni iráni rakéta- és dróntámadással kapcsolatban.

"Kifejezzük rendkívüli aggodalmunkat a térségben bekövetkezett újabb veszélyes eszkaláció miatt. Többször figyelmeztettünk arra, hogy a Közel-Keleten, elsősorban a palesztin-izraeli konfliktusövezetben kialakult számos válság megoldatlansága, amelyeket gyakran felelőtlen provokatív akciók szítanak, a feszültség fokozódásához vezet. Minden érintett felet önmérsékletre szólítunk fel. Bízunk benne, hogy a régió államai politikai és diplomáciai eszközökkel oldják meg a fennálló problémákat. Fontosnak tartjuk, hogy ehhez a konstruktívan gondolkodó nemzetközi szereplők is hozzájáruljanak" - olvasható az orosz diplomáciai tárca honlapján közzétett állásfoglalásban.   

A Hamász elutasította a fogolycsere és fegyverszüneti javaslatot

Az iszlamista Hamász szélsőséges szervezet elutasította Izrael október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt túszokat palesztin biztonsági foglyokra kicserélő és fegyverszüneti javaslatát - jelentette a külföldi biztonsági szolgálat, a Moszad vasárnap.

A szolgálat szerint a Hamász a tárgyaláson közvetítő felekhez eljuttatott elutasító válasza annak bizonyítéka, hogy Jahíje Szinuár, a Hamász gázai vezetője nem akar alkut.   

A fogolycsere és tűzszüneti tárgyalásokon három ország, Katar, Egyiptom és az Egyesült Államok képviselői közvetítenek. A közvetítők javaslata szerint a még halottnak nem nyilvánított kilencvenhét túsz közül negyvenet engednének szabadon izraeli börtönökben fogva tartott több száz biztonsági fogolyért cserébe.   

Indítványuk a gázaiak humanitárius segélyezését is magában foglalta. A Moszad szerint a Hamász Katarban élő vezetője, Iszmail Haníje "továbbra is kihasználja az Iránnal fennálló feszültséget, a harcterek egyesítésére és a térségbeli feszültség általános kiterjesztérése törekszik".   

A Hamász vasárnap este jelentette be válaszának átadását. Eszerint ragaszkodnak a teljes tűzszünethez, vagyis a háború befejezéséhez, és az izraeli hadsereg (IDF) Gázai övezetből történő teljes kivonásához. Emellett a gázaiaknak nyújtott humanitárius segélyek növelését, valamint az övezet északi részéből evakuáltak visszatérését követelik.

Az iráni hadsereg vezetője szerint a támadás "minden célját elérte"

Az Izrael elleni éjszakai támadás "minden célját elérte" - mondta az iráni fegyveres erők főnöke vasárnap hozzátéve, hogy egyetlen városi vagy gazdasági központot sem vettek célba iráni drónok és rakéták.

"Az Őszinte ígéret nevű hadműveletet tegnap este és ma reggel között sikeresen végrehajtották, és az minden célját elérte" - mondta Mohammad Bagheri tábornok a helyi televízióban.   

Közölte, hogy a két fő célpont "az a hírszerzési központ volt, amely a cionistáknak a szükséges információkat szolgáltatta" az iráni konzulátus április 1-jei damaszkuszi lerombolásához szükséges csapáshoz, valamint "a Nabatim légi bázis, ahonnan a bombázó F-35-ös gépek" felszálltak.   

"Ez a két központ jelentős károkat szenvedett és működésképtelenné vált" - állította.   

"Nem áll szándékunkban folytatni ezt a műveletet, de ha a cionista rezsim bármilyen akciót hajt végre az Iráni Iszlám Köztársaság ellen, akár a mi földünkön, akár a hozzánk tartozó központokban Szíriában vagy máshol, a következő műveletünk sokkal nagyobb lesz, mint ez" - figyelmeztetett a magas rangú tiszt.   

Bagheri tábornok azt is elmondta, az iráni hatóságok "üzenetet küldtek az Egyesült Államoknak, amelyben figyelmeztették, hogy ha a következő lehetséges (iráni) akciókban együttműködnek Izraellel, akkor a bázisaik nem lesznek biztonságban".   

Az Egyesült Államoknak több katonai támaszpontja is van a térségben.   

Az üzenetet a teheráni svájci nagykövetségen keresztül továbbították, amely a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok hiányában az amerikai érdekeket képviseli Iránban.   

Az állami televíziónak nyilatkozó Hosszein Szalami, a Forradalmi Gárda főparancsnoka azt mondta, hogy az éjszaka végrehajtott művelet "nagyobb léptékű is lehetett volna".   

"Ezt a műveletet azokra a szolgálatokra korlátoztuk, amelyeket a cionista rezsim a szíriai nagykövetségünk megtámadására használt".   

A konzulátus elleni izraeli csapás az őrség hét tagját, köztük két magas rangú tisztet ölt meg.

A Vaskupola nevű izraeli rakétaelhárító rendszer Jeruzsálem közelében 2024. április 14-én
Fotó: Abir Szultan

Videokonferenciát tartanak a G7 vezetői

A hét legfejlettebb ipari ország (G7) állam- és kormányfői vasárnap kora délután videokonferenciát tartanak "az Izrael elleni iráni támadás megvitatására" - jelentette be az olasz kormány, amely jelenleg az ipari országok e csoportjának elnöke.

"A G7-ek olasz elnöksége ma kora délutánra videokonferenciát hívott össze a vezetők szintjén" 

- áll a római kormány rövid közleményében.   

A G7-hez Olaszországon kívül az Egyesült Államok, Kanada, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Japán tartozik.   

A rendkívüli csúcstalálkozóra azt követően került sor, hogy Irán az éjszaka folyamán több mint 200 drónt és rakétát indított Izrael ellen, válaszul a damaszkuszi konzulátusát ért izraeli támadásra.   

Ezt a példátlan közvetlen iráni támadást azonban az izraeli hadsereg szerint "meghiúsították".   

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülést tart vasárnap, amelyen Antonio Guterres, a világszervezet vetője elítéli a "súlyos eszkalációt".

Irak, Jordánia és Libanon bejelentette légterének újbóli megnyitását

Irak, Libanon és Jordánia vasárnap reggel bejelentette légterének újboli megnyitását, amelyet szombat este óta lezártak az Irán által Izrael ellen indított, példátlan támadás miatt.

E három ország szombat este jelentette be légterének lezárását és a forgalom szüneteltetését.     

A Polgári Légiközlekedési Hatóság vasárnap reggel kiadott közleményében megerősítette, hogy "a légteret újra megnyitották" az iraki repülőterekre érkező vagy onnan induló repülőgépek előtt, biztosítva különösen azt, hogy "kizárták az Irakban - Irán szomszédos országában - a polgári légi járművek biztonságát fenyegető minden kockázatot".   

Libanonban, Izrael szomszédjában a közlekedési miniszter, Ali Hamie az AFP francia hírügynökségnek elmondta: "reggel 7 óra (helyi idő szerint) óta újraindítottuk a járatokat, és figyelemmel kísérjük a helyzetet".   

Jordánia, egy másik Izraellel határos ország szintén sajtóközleményben jelentette be, hogy vasárnap reggel újra megnyitotta légterét.

Izrael megnyitotta légterét az iráni légitámadás után

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét az éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után - jelentette a reptéri hatóság.

Israel closes airspace to all flights
Utasok várakoznak, miután Izrael hajnali 1 és 7 óra között lezárta légterét minden belföldi és nemzetközi járata előtt 2024. április 14-én
Fotó: Nir Keidar  / Forrás: Anadolu via AFP

Izrael helyi idő szerint reggel hét óra harminc perckor megnyitotta légterét a mintegy hét órás zárlatot követően. A légiközlekedési hatóság közleménye szerint a kiesés miatt változások várhatóak a menetrendben, az utazóközönségnek tájékozódnia kell a légitársaságoknál járataik indulásáról és érkezéséről.

Magyarország határozottan elítéli az Izrael ellen indított rakétatámadást

Magyarország határozottan elítéli az Izrael ellen indított rakétatámadást. Ez az akció a közel-keleti konfliktus eszkalációjának veszélyét hozza magával, mely súlyos fenyegetést jelent a globális biztonságra - írta közösségi oldalán Szijjártó Péter külügyminiszter.

Lloyd Austin: Az Egyesült Államok nem törekszik konfliktusra Iránnal

Az Egyesült Államok nem törekszik konfliktusra Iránnal, de nem habozik megvédeni csapatait a Közel-Keleten és támogatni fogja Izraelt - jelentette ki szombaton késő este Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter.

"Nem keressük a konfliktust Iránnal, de nem fogunk habozni, hogy fellépjünk csapataink védelmében és támogassuk Izrael védelmét"

- derült ki Austinnak a Pentagon sajtóirodája által kiadott nyilatkozatából.   

AUSTIN, Lloyd
Lloyd J. Austin III amerikai védelmi miniszter
Fotó: Ronald Wittek

Joe Biden: amerikai erők segítettek Izraelnek lelőni az iráni drónok és rakéták csaknem mindegyikét

Amerikai erők segítettek Izraelnek lelőni az iráni drónok és rakéták csaknem mindegyikét - közölte vasárnapra virradóra Joe Biden amerikai elnök, miután Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel egyeztetett telefonon.

Biden határozottan elítélte az iráni támadást, egyben megerősítette az Egyesült Államok sziklaszilárd elkötelezettségét Izrael biztonsága mellett.   

"Utasításomra, Izrael védelmének támogatására, az amerikai hadsereg harci repülőket és ballisztikus rakéták elhárítására alkalmas rombolókat vezényelt a térségbe a héten" - mondta.   

BIDEN, Joe
Joe Biden amerikai elnök hétvégi pihenését megszakítva tér vissza a washingtoni Fehér Házba 2024. április 13-án
Fotó: Pablo Martinez Monsivais

"Köszönhetően ezen erők bevetésének és katonáink rendkívüli képességeinek, segíteni tudtunk Izraelnek lelőni csaknem minden beérkező drónt és rakétát" - hangsúlyozta az amerikai elnök.   

Közölte azt is, hogy vasárnap össze fogja hívni a hét legfejlettebb ipari ország (G7) tanácskozását egy egységes diplomáciai válasz kidolgozására.   

BIDEN, Joe; BLINKEN, Antony
A Fehér Ház sajtóhivatala által közreadott képen Joe Biden amerikai elnök (j3) és Antony Blinken amerikai külügyminiszter (b3) az Irán és Izrael közötti feszültségről egyeztet adminisztrációjának nemzetbiztonsági illetékeseivel a washingtoni Fehér Házban 2024. április 13-án
Fotó: Adam Schultz / Forrás: MTI/EPA/Fehér Ház sajtóhivatala

Iráni külügyminisztérium: Irán a jogos önvédelem keretében mért csapást Izraelre

Irán az ENSZ Alapokmányának jogos önvédelemről rendelkező 51-es cikkelyével élt, ennek keretében mért csapást Izrael területére - közölte a teheráni külügyminisztérium a Telegram-oldalán vasárnapra virradóra.

"Az Iráni Iszlám Köztársaság fegyveres erői az önvédelemhez fűződő - az ENSZ Alapokmányának 51-es cikkelye szerinti - elidegeníthetetlen joggal élve, válaszul az ismételt katonai agresszióra (...) egy sor csapást mértek Izrael katonai bázisaira" 

- írta az iráni külügyi tárca.   

Iranians Celebrate Iran’s IRGC Missile And UAV Attack Against Israel
Irániak az Egyesült Államok és Izrael-ellenes szlogeneket kiabálnak, miközben egyikük Kassem Szulejmáni, az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) egykori parancsnokának portréját tartja, és egy hatalmas palesztin zászló mögött áll Teherán belvárosában, 2024. április 14-én
Fotó: NurPhoto via AFP

Az állásfoglalás szerint Irán "szükség esetén habozás nélkül további védelmi intézkedéseket fog tenni saját törvényes érdekei védelmében bármilyen agresszív katonai cselekménnyel, illetve erő törvénytelen alkalmazásával szemben".   

Az IRNA állami hírügynökség szerint szombat éjszaka Haibár típusú ballisztikus rakétákkal mértek csapást egyebek mellett Izrael Negev-sivatagban található légibázisára, ahonnan az Irán damaszkuszi konzulátusa elleni támadást is indították. Az IRNA szerint komoly károkat okoztak az izraeli támaszponton.

Jordánia szombat éjszaka iráni drónok tucatjait lőtte le Teherán figyelmeztetése ellenére. Az ammáni vezetés lezárta az ország légterét, mindemellett pedig fokozott készültségbe helyezte a hadsereget, a radarrendszerekkel nyomon követve az Irak és Szíria irányából érkező drónokat. Jordánia több nagyvárosának lakói is heves légi tevékenységről számoltak be. Katonai források szerint Jeruzsálem felé tartó drónokat lőttek le a Jordán folyó völgye felett, illetve a szíriai-iraki határ térségében.   

A Vaskupola izraeli légvédelmi rendszer Iránból kilőtt rakétákat semlegesít a légtérben, az ország középső részén 2024. április 14-én hajnalban
Fotó: Tomer Neuberg

Nem sokkal korábban a Farsz iráni hírügynökség jól értesült helyi katonai forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a teheráni vezetés figyelni fogja Jordánia minden olyan lépését, amelyet Izrael támogatására tesz a megtorló csapások során. 

Az illetékes egyben figyelmeztetett, hogy Jordánia lehet "a következő célpont".  

Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője vasárnapra virradóra közölte, hogy Irán több mint 200 drónt, illetve rakétát lőtt ki Izrael ellen szombat éjszaka óta. Azt mondta, a fenyegetések nagy részét Izrael határain kívül megsemmisítették.   

Hagari megerősítette, hogy néhány iráni rakéta Izrael területén csapódott be, egy sebesülést és kisebb károkat okozva egy katonai létesítményben az ország déli részén.   

Az izraeli hatóságok a légiriadót időközben visszavonták.   

Izrael állandó ENSZ-képviselője, Gilad Erdan az X-en közölte, hogy hazája az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését kezdeményezte vasárnapra az iráni támadás miatt.   

António Guterres ENSZ-főtitkár elítélte az Izrael elleni támadást, és önmérsékletre, valamint az ellenségeskedés haladéktalan beszüntetésére intette a feleket.   

"Mélységesen aggódom az egész régióra kiterjedő pusztító eszkaláció valós veszélye miatt. Felszólítom a feleket, hogy gyakoroljanak maximális önmérsékletet, elkerülve minden olyan cselekedetet, amely nagyszabású, többfrontos katonai konfrontációhoz vezetne a Közel-Keleten" - hangsúlyozta Guterres szombat éjszakai állásfoglalásában, hozzátéve: a világ "nem engedhet meg magának még egy háborút".

Elfogták az Izraelre lőtt ballisztikus rakétákat

A légvédelem ellenrakétái elfogták az Izraelre kilőtt több tucat iráni ballisztikus rakétát - jelentette az izraeli 12-es televízió magas rangú izraeli tisztségviselőkre hivatkozva.

Irán több tucat ballisztikus rakétát is indított Izrael ellen, melyek tizenkét perc alatt érnek el célpontjaikhoz, s ezek nyomán légiriadó volt az ország azon településein, melyek felé tartottak, de földet érésük előtt a légvédelem ellenrakétái elfogták a lövedékeket.   

Az izraeli hadsereg vezetője, Herzi Halevi (középen) altábornagy 2024. április 14-én az Izraeli Légierő Műveleti Központjában Tel-Avivban, a haditengerészet parancsnokaival
Fotó: Izraeli Hadsereg  / Forrás: AFP

Az Umm al Fahem nevű arab faluban sérülést okozott egy lezuhanó rakétatöredék, és a Negev-sivatag egyik beduin falvában is súlyosan megsebesült egy tízéves kisfiú egy ilyen alkatrész miatt, de más kárról vagy sérülésről nem számoltak be.   

Az Egyesült Államok hadserege ugyanakkor Izrael határain kívül elfogott több tucat kamikaze drónt és robotrepülőgépet, s Jordánia katonai repülőgépei is részt vettek a drónok elcsípésében.  

Egy meg nem nevezett vezető tisztviselő azt nyilatkozta a 12-es televíziónak, hogy Izrael jelentős választ ad majd az iráni támadásra.

Működik a vaskupola, Izrael légvédelme eddig sikeresen lelőtte az összes légi célpontot:

A jeruzsálemi Templom-hegy feletti égboltról készült felvételeket az Izvesztyija közölte a Telegramon:

Megerősíti közel-keleti jelenlétét a brit légierő

Az Izrael elleni iráni támadások nyomán megerősíti közel-keleti jelenlétét a brit királyi légierő (RAF).

A londoni védelmi minisztérium vasárnap hajnali tájékoztatása szerint a kormány több harci, illetve légi üzemanyag-utántöltő repülőgéppel egészítette ki a térségben tevékenykedő RAF-kontingenst.   

Ezek a gépek az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen Irakban és Szíriában zajló, Operation Shader nevű brit hadművelethez nyújtanak segítséget, emellett azonban kérés esetén, jelenlegi műveleti hatósugarukon belül részt vesznek légi támadóeszközök elfogásában is - fogalmazott vasárnapi közleményében a brit védelmi tárca.   

A minisztérium hangsúlyozta: a megnövekedett iráni fenyegetés és a közel-keleti eszkaláció ugyancsak növekvő kockázata miatt a brit kormány térségi partnereivel együtt az eszkaláció megállításán és a további támadások megelőzésén dolgozik.   

Rishi Sunak brit miniszterelnök nem sokkal a védelmi tárca tájékoztatása előtt, a Downing Street által ismertetett nyilatkozatában közölte, hogy "a lehető legerőteljesebb módon" elítéli az iráni rezsim Izrael elleni felelőtlen támadását.   

Rishi Sunak szerint az ilyen csapásmérések a feszültségek fellángolásának és a térség destabilizálódásának kockázatával járnak.   

"Irán újból megmutatta, hogy káoszt akar teremteni saját szomszédságában is" - áll a konzervatív párti brit kormányfő nyilatkozatában.   

Rishi Sunak hangsúlyozta: 

Nagy-Britannia változatlanul kiáll Izrael és saját regionális partnerei - köztük Jordánia és Irak - biztonsága mellett.   

A brit miniszterelnök szerint London a szövetségeseivel vállvetve sürgősséggel dolgozik a helyzet stabilizálása és a további eszkaláció megelőzése érdekében, mivel senki nem akar még több vérontást.

Iráni ENSZ-misszió: Washington maradjon ki az iráni-izraeli konfliktusból!

Az Egyesült Államoknak távol kell maradnia az Irán és Izrael közötti jelenlegi konfliktustól! - intett Teherán ENSZ-missziója az X közösségi médiaplatformon szombat éjjel, hozzátéve, hogy "az ügy lezártnak tekinthető".

Megerősítette, hogy 

Irán drónokkal indított katonai akciója "válasz a cionista rezsim agressziójára" a damaszkuszi nagykövetség helyiségei ellen.

Ha Izrael "újabb hibát követ el", Irán válasza "sokkal szigorúbb lesz" - tették hozzá.  

Iránból kilőtt rakéta Izrael északi része felett 2024. április 14-én hajnalban. Az iráni Forradalmi Gárda bejelentette, hogy drónok és rakéták százait indította izraeli célpontok ellen
Fotó: Atef Szafadi / Forrás: MTI/EPA

A két héttel ezelőtti damaszkuszi csapásra válaszul Irán szombat éjszaka több tucat pilóta nélküli légi eszközt és rakétát indított Izrael ellen, a hírt az iráni Forradalmi Gárda és az izraeli hadsereg szóvivője is megerősítette. Az Egyesült Államok korábban óva intette Teheránt Izrael megtámadásától.

Egyiptom önmérsékletet szorgalmaz, az EU és több európai ország elítéli az Izrael elleni iráni dróntámadást

A lehető legnagyobb önmérsékletre szólított fel minden érintettet az egyiptomi külügyminisztérium vasárnap azt követően, hogy Irán drónokat indított Izrael ellen. A támadást az Európai Unió és több európai ország is elítélte.

Az egyiptomi tárca közleménye szerint 

az iráni-izraeli feszültség kiéleződése nem más, mint amire Kairó ismételten figyelmeztetett: a gázai övezeti izraeli hadműveletek és a térségben folyó provokatív katonai lépések következménye.   

Az Európai Unió határozottan elítéli az Irán elleni szombat esti elfogadhatatlan dróntámadást - írta az X közösségi portálon Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, bírálva a "példa nélküli eszkalációt" és "a regionális biztonságra leselkedő súlyos fenyegetést".   

Stéphane Séjourné francia külügyminiszter szintén elítélte az iráni támadást, amellyel szerinte Teherán "új határt lépett át destabilizációs tevékenységeiben". Egyúttal Franciaország szolidaritásáról biztosította Izraelt.   

Antonio Tajani olasz külügyminiszter is közölte, hogy Olaszország "figyelemmel és aggodalommal" követi a helyzetet. Hozzátette: tárgyalt Giorgia Meloni miniszterelnökkel és Guido Crosetto védelmi miniszterrel, a kormány "kész bármilyen helyzet kezelésére".

Az amerikai hadsereg elkezdte elfogni az Izrael ellen indított iráni drónokat Szíria felett

Az amerikai hadsereg elkezdte elfogni az Iránból Izrael területére indított drónokat Szíria és Jordánia felett - jelentette az izraeli 12-es televízió katonai forrásokra hivatkozva.

A tájékoztatás szerint az eddig három hullámban elindított több mint száz kamikaze drónt katonai célpontok ellen szánták, s ezeken a helyeken is felkészülnek a fenyegetés elhárítására. 

Irán azt jelentette, hogy ballisztikus rakétákat is kilőtt Izrael ellen, melyek repülési ideje tizenkét perc. A becslések szerint Irán további hullámokban várhatóan összesen mintegy ötszáz drón és robotrepülőgép küldését tervezi Izrael ellen.   

Az Iránból támogatott libanoni síita Hezbollah szervezet is rakétákat indított Izrael északi határvidéke ellen, de ezek nagyságrendje nem haladta meg jelentősen az elmúlt hónapok mértékét.  

A jemeni húszik is rakétákkal és drónokkal tüzelnek Izrael déli, vörös-tengeri kikötővárosa, Eilat felé.   

Izrael légterének lezárása miatt a korábban Tel-Avivba indult járatok egy része visszafordult, más része más országok légikikötőibe tart.

Ez történt szombaton:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában