Uniós bővítés

2024.03.12. 12:25

Javasolja a csatlakozási tárgyalások megkezdését Bosznia-Hercegovinával az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság azt javasolja a tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak, hogy kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Bosznia-Hercegovinával – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban, írja az MTI.

MW

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felszólal az Európai Parlament plenáris ülésén 2024. március 12-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Ronald Wittek

A testület elnöke az Európai Parlament plenáris ülésén elmondta: a nyugat-balkáni országnak egy év alatt sikerült teljes mértékben igazodnia az uniós kül- és biztonságpolitikához, „ami döntő fontosságú a jelenlegi zavaros geopolitikai időkben”. Továbbá Szarajevó olyan fontos törvényeket fogadott el, amelyek a korrupció, az összeférhetetlenség, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzésre irányulnak – hívta fel a figyelmet.

Rámutatott, hogy az ország jobban kezeli a migrációs áramlásokat is, továbbá az igazságügyi minisztérium elköteleződött amellett, hogy a volt Jugoszláviában elkövetett bűncselekményeket vizsgáló nemzetközi bíróság ítéletei bekerüljenek a nemzeti bűnügyi nyilvántartásba.

Természetesen további előrelépésre van szükség ahhoz, hogy Bosznia-Hercegovina csatlakozhasson az unióhoz, de az ország meg fogja mutatni, hogy képes teljesíteni a tagság kritériumait

– emelte ki a bizottság elnöke.

Gál Kinga: Európa nagyobb felelősséget vállaljon biztonsága megőrzésében

Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövő heti csúcstalálkozón, a tagállami vezetőknek az európai mezőgazdaság helyzetével is foglalkozniuk kellene. „Ez nem szakpolitikai, nem támogatási, hanem ennél sokkal fontosabb stratégiai kérdés, amely hosszú távon is meghatározó az európai gazdaság és az emberek életének szempontjából” – hangsúlyozta.

Gál Kinga szerint szintén stratégiai jelentőségű, hogy Európa nagyobb felelősséget vállaljon biztonsága megőrzésében. Mint mondta, Magyarország ezért támogatja az európai védelempolitika, a védelmi ipar megerősítését.

„Mindennek európai védelmi ipari bázisra kell épülnie, és meghatározó szerepet kell játszania a következő intézményi ciklusban, tükrözve ezt a struktúrákban és a költségvetésben is”

– hívta fel a figyelmet. Arra is rámutatott, hogy Európa biztonságának szempontjából lényeges az illegális bevándorlás megállítása a külső határokon.

A fideszes politikus hangsúlyozta: az ukrajnai háború kapcsán előtérbe kell, hogy kerüljön végre a béke, a béketárgyalásokhoz vezető fegyverszünet. „Elítéljük Oroszország agresszióját és kiállunk Ukrajna területi integritása mellett. Erőn felül segítjük Ukrajnát humanitárius eszközökkel, és meggyőződésünk, hogy a háború mielőbbi befejezésére, nem pedig kiszélesítésére kell törekedni. Csak és kizárólag a béke vethet véget a pusztításnak” – szögezte le Gál Kinga.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában