Feljelentés

2024.01.24. 09:12

Újabb fordulat történt a Lánchíd-botrányban (frissült)

A rendőrséghez fordult az ország feljelentője, Tényi István a Vig Mórhoz vándorolt Lánchíd-pénzekkel kapcsolatban – értesült a Magyar Nemzet. Tényi sikkasztás gyanúja miatt tett feljelentést azt követően, hogy a sajtóban megjelent, 900 millió forint került a Lánchíd felújítását végző cégtől az Amnesty-vezér sok száz milliós számlagyár működtetésével is gyanúsított testvérének magán- és ügyvédi letéti számlájára, amit több részletben, készpénzben fel is vettek.

MW

Sikkasztás miatt tettek feljelentést a botrányos Lánchíd-felújítás kapcsán

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Sikkasztás bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést a Lánchíd-botrány ügyében Tényi István – tudta meg a Magyar Nemzet. Tényi azután fordult a Nemzeti Nyomozó Irodához, hogy a sajtóban megjelent: két év alatt, 2020. november és 2022. július között a Lánchíd kivitelezését végző A-Híd Zrt. 1,4 milliárd forintot utalhatott a praxisától eltiltott, számlagyáras botrányba belebukó jogász, Vig Mór cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek.

Ezt követően ebből az összegből a médiában megjelent információk szerint továbbutaltak 900 millió forintot Vig magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. 

Az Atv.hu úgy értesült: a gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról.

Mivel ezeket a tranzakciókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az exügyvéd ellen indított, sok száz milliós számlagyáras büntetőeljárásban vizsgálja, Tényi feljelentését várhatóan a rendőrség a NAV-nak fogja továbbítani. A költségvetési csalással gyanúsított férfi egyébként az Amnesty International Igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére.

Hallgat a dollármédia a Lánchíd-botrányról

A Hírkereső.hu adatai alapján az elmúlt két hétben a dollármédia képviselői közül a volt indexesek blogja számolt be egyetlen cikkben arról, hogy a Jobbik vizsgálóbizottságot állítana fel a Lánchíd ügyeinek kivizsgálására, valamint az A-Híd Zrt.-nél történt házkutatásról – derült ki az Origo felméréséből. A baloldalhoz köthető korrupciógyanús botrányról tehát szinte nem jelent meg cikk a dollármédiában, és semmilyen terjedelemben nem foglalkoztak az üggyel. 

A felújított Lánchíd
Fotó: Máthé Zoltán / Forrás:  MTI

A dollármédia hallgatása annak fényében is furcsa, mert máskor akár egy pár milliós kétes ügyről is képesek heteket „tényfeltárni”, míg most a több mint egymilliárdos készpénzmozgás sem érdekli őket – mutat rá az Origo cikke.

Ötmilliárdos drágulás 

Az adóhatóság az ügyben tavaly novemberben házkutatást is tartott az A-Hídnál, ahol dokumentumokat foglalt le. 

A botrány még az ellenzéki pártoknál is kiverhette a biztosítékot, hiszen Brenner Koloman vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Lánchíd felújításával kapcsolatos korrupciógyanú miatt.

Ahogy arról többször beszámoltunk, az A-Híd még Tarlós István főpolgármestersége időszakában nyerte el ugyan a tendert, de Karácsonyék a hatalomváltás után új közbeszerzési eljárást írtak ki. A győztes ismét az A-Híd lett, csakhogy furcsa módon ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát. Ráadásul majdnem hatvanszorosára (!), 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós alatt zajló tenderhez képest a vállalkozónak járó előleget, a céget terhelő kötbért viszont megfelezték.

A Lánchíd-botrány Karácsony, Gyurcsány és a baloldal új Hagyó-ügye

Messze túlárazott beruházások, gyanús összefonódások, sikkasztás-gyanú – így lehetne a Magyar Nemzet szerint összegezni Karácsony Gergely főpolgármesterségének egyik legsúlyosabb botrányát, a Lánchíd felújítását. 

A mostani botrány nagyban emlékeztet a Gyurcsány–Hagyó-korszakra Budapest életéből, amikor több milliárdos visszaélések történtek a városban, és – egy tanúvallomás szerint – nokiás dobozokban szállították a közpénzeket egymásnak a szereplők.

Szervezeti és személyi összefüggések

Az Alapjogokért Központ elemzői, Zila János és Szikra Levente a Mandiner azon felvetésére, miszerint az ügy kezd hasonlítani a kampányfinanszírozási botrányhoz, azt írták:

A hasonlóság elsősorban piti bűnözőkre jellemző, ZS-kategóriás gengszterfilmeket idéző módszerekben és a megmozgatott összegek nagyságrendjében mutatkozik meg. A két ügy között azonban szervezeti és személyi összefüggést is megfigyelhetünk, hiszen – mint ismert – egy Vig Mór nevéhez köthető cégtemetőben süllyesztették el a guruló dollárok néven elhíresült botrányban fontos szerepet játszó DatAdat-cégháló egyik alegységét, a Dessewffy Tibor által vezetett Datalyze Research Kft.-t

– hívták fel a figyelmet az elemzők.

Ez szerintük arra enged következtetni, hogy

a baloldalközeli, a jelek szerint az illegalitástól csöppet sem ódzkodó pénzügyi csoportok meglehetősen belterjesek, és 2010 óta legfeljebb a túlárazott beruházások neve, illetve az eszközök változtak. „Napjaink »nokiás doboza« az adományládika” – írták az elemzők.

Az ATV-ben nem kérdezték meg a Lánchíd-botrányról a híd felújításáért felelős főpolgármester-helyettest

Bár az ATV számolt be róla először, hogy a Lánchíd-felújítást végző A-Híd Zrt. 1,4 milliárd forintot utalhatott a számlagyáras exügyvéd, Vig Mór cégéhez, a csatorna műsorában szereplő illetékes főpolgármester-helyettessel, Tüttő Katával beszélgetve még csak szóba sem hozták a témát. Pedig akár érdekes lett volna az MSZP-s politikus reakciója, már csak azért is, mert Tüttő Kata korábban részt vett az A-Híd egyik év végi rendezvényén – írja a Magyar Nemzet.

KARÁCSONY Gergely; WALTER Katalin; TÜTTÕ Kata
Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, Karácsony Gergely főpolgármester és Tüttő Kata főpolgármester-helyettes (b-j) a felújítás alatt álló Lánchíd megújult, első kőoroszlánjának visszahelyezésén a híd budai oldalán 2022. október 18-án
Fotó: Máthé Zoltán / Forrás: MTI

Szakmailag nehezen megmagyarázható, ahogy az ATV az utóbbi évek egyik legnagyobb korrupciógyanús ügyével foglalkozik. A hét elején a csatorna internetes kiadása számolt be saját értesülésre hivatkozva arról, hogy a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. 1,4 milliárd forintot utalhatott a számlagyáras ügyvédként elhíresült Vig Mór egyik cégének, a Sunstrike Kft.-nek. A napilágot látott információk ellenére az ügy szóba sem került a televízió Egyenes beszéd című esti műsorában, ahol Tüttő Kata volt a vendég. Rónai Egon műsorvezetőként feltehetett volna néhány kérdést, hiszen főpolgármester-helyettesként az MSZP-s politikus felelt a hídfelújítás lemenedzselésével. Tüttőt már csak azért is érdemes lett volna az A-Híd ügyében megkérdezni, mert a politikus alig két héttel főpolgármester-helyettesi kinevezése után, 2019-ben a cég egyik év végi rendezvényén tűnt fel. Ezt a vállalat honlapján található fotógaléria képei is tanúsították.
A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában