Kiállás

2024.01.22. 19:13

Szijjártó: Magyarország szuverén ország, ha tetszik Donald Tusknak, ha nem (videó)

Magyarország szuverén ország, ha tetszik ez Donald Tusknak, ha nem, így joga van a saját álláspontját képviselni az ukrajnai háború ügyében, miszerint minél előbb békére van szükség - szögezte le a lengyel kormányfő nyilatkozatát bírálva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető közölte, hogy kijevi látogatásán Donald Tusk a „tisztelet teljes hiányáról tanúbizonyságot téve, keresetlen szavakkal támadta” az ukrajnai háborúra vonatkozó magyar kormányzati álláspontot, „Európa elárulásával, európaiatlansággal” vádolva meg hazánkat, „a politikai pokol legsötétebb helyét emlegetve”.

Most persze láttuk, látjuk az elmúlt hetek lengyelországi eseményeit, s látjuk a lengyel miniszterelnök demokráciafelfogását. Látjuk, ahogy ellenzéki politikusokat börtönöznek be Lengyelországban. Látjuk, hogy semmilyen módon nem tolerálják a hatalomtól, a kormánytól különböző véleményeket

– emelte ki.

A helyzet azonban az, hogy mégiscsak fel kell tenni azt a kérdést, hogy Európában micsoda viselkedés ez? Micsoda viselkedés ez, hogy csak egyetlen vélemény létezését tartják elfogadhatónak? Micsoda viselkedés ez, hogy nem tolerálják, nem fogadják el, nem ismerik el, hogy lehetnek más vélemények is egy adott ügyben?

– sorolta.

A tárcavezető rámutatott, hogy az Európai Unió alapvető értékei közé tartozik, és kell is tartozzon az, hogy nem lehet szankcionálni valakit pusztán azért, mert más véleménye van egy adott kérdésről, nem lehet európaiatlannak minősíteni egy véleményt csak azért, mert az különbözik a sajátunktól.

A helyzet igenis az, tisztelt Donald Tusk miniszterelnök úr, hogy Európában mindenkinek joga van a saját véleményéhez, mindenkinek joga van képviselni a saját álláspontját, és ezért senki nem szankcionálható, senki nem minősíthető európaiatlannak, és pláne senki nem zárható börtönbe

– szögezte le.

A miniszter végül hangsúlyozta, hogy az elmúlt hetek, hónapok, évek eseményei alapján jól látható az, hogy az ukrajnai háborúnak nincsen megoldása a harctéren.

A csatatéren nem megoldás van, hanem napról napra több halott és napról napra nagyobb pusztítás. Ezért Magyarország továbbra is a béke mellett áll. Magyarország nem lesz hajlandó áttérni háborúpárti álláspontra, Magyarország békepárti álláspontot képvisel. Szerintünk minél előbb tűzszünet kell, minél előbb béketárgyalásokat kell kezdeni

– jelentette ki.

„Magyarország egy szuverén ország, Magyarország olyan szuverén ország, amelynek joga van a saját véleményét képviselni, joga van a saját álláspontját kifejteni (..) Ragaszkodunk ahhoz, hogy minél előbb béke legyen Ukrajnában, még akkor is, hogyha Donald Tusknak más a véleménye, és ő egy háborúpárti álláspontot képvisel” – összegzett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában