Felkészülés

2023.08.03. 11:25

Túlélőpróbán vettek részt a magyar űrhajósjelöltek (videó)

Újabb állomásához ért a Hunor-program négy űrhajósjelöltjének a felkészítése – írja a Magyar Nemzet a Honvédelem.hu alapján.

MW

Kiképzésen a Hunor-Program résztvevői

Forrás: honvedelem.hu

A jelöltek, azaz Cserényi Gyula, Kapu Tibor, Schlégl Ádám és Szakály András már áprilisban átestek az előkövetelményt jelentő fizikai állapotfelmérésen, így július közepén lezajlott a túlélőkiképzésük egyhetes, szárazföldi része. A felkészítésért az MH Altiszti Akadémia Speciális Felkészítő Részlege felelt. A kiképzési esemény megnyitójára a szentendrei Görgey Artúr laktanyában került sor.

Magyari Gábor, a Magyar űrhajós program repülésüzemi és képzési vezetője a megnyitón köszönetet mondott a Magyar Honvédségnek és az MH Altiszti Akadémiának, hogy hozzájárulnak ehhez a kiképzéshez, amely az Európai Űrügynökség által meghatározott, hivatalos képzési menetrendbe illeszkedik. Eleki Zoltán ezredes, a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnök-helyettese arról beszélt, hogy 

az űrhajósjelöltek a képzés során olyan képességeket szerezhetnek, amelyek segítik veszélyhelyzetekben a túlélést, illetve az annak érdekében történő hatékony együttműködést a mentésben részt vevő egységekkel. 

A katonák számára is nagyon fontos a SERE kiképzés – azaz (Survival, Evasion, Resistance and Escape) túlélésből, az ellenség elkerüléséből, ellenállásból, valamint kiemelésből álló komplex kiképzési rendszer.

A teljes cikk ITT olvasható!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában