fenyegetettség

2021.11.15. 12:07

A pakisztáni határra telepíti India az Sz-400-as orosz légvédelmi rakétarendszer első ezredét

A rendszer egy részét a következő napokban fogják hadrendbe állítani az ország Pakisztánnal közös nyugati határának közelében.

India a pakisztáni határra telepíti az Sz-400-as orosz légvédelmi rendszer első rakétaezredét – írta a The Economic Times című indiai újság vasárnap helyi védelmi forrásokra hivatkozva.

Az újság értesülése szerint a rendszer egy részét a következő napokban fogják hadrendbe állítani az ország Pakisztánnal közös nyugati határának közelében, ahonnan az Sz-400 rakétákkal a pakisztáni és a kínai fenyegetéseket is el lehet hárítani.

A TASZSZ orosz hírügynökség beszámolója szerint az orosz Sz-400-as rakétarendszer Indiába szállításának megkezdéséről vasárnap Dubajban, a nemzetközi légiszalonon beszélt Dmitrij Sugajev, az orosz haditechnikai együttműködési hivatal vezetője.

Újdelhi 2015-ben jelentette be, hogy Sz-400-asokat vásárol Oroszországtól. Vlagyimir Putyin orosz elnök 2018. októberi indiai látogatásának alkalmával 5 ezrednyi Sz-400-as Triumf légvédelmi rakétarendszer szállítására vonatkozó, 5,43 milliárd dollár (1,73 ezer milliárd forint) értékű megállapodást írtak alá.

Az Sz-400-as Triumf (NATO kódnevén: SA-21 Growler) nagy és közepes hatótávolságú mobil légvédelmi rakétarendszer harci repülőgépek és robotrepülőgépek, rövid és közepes hatótávolságú rakéták megsemmisítésére alkalmas.

India lett e rendszer harmadik külföldi vásárlója Kína és Törökország után.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában