Under2 Koalíció

2018.11.22. 15:32

Áder: a megyei jogú városok fontos szerepet vállalnak a klímavédelemben

A köztársasági elnök a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén pozitív hazai példákkal szolgált: Sopront, Miskolcot, Debrecent és Szegedet dicsérte.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Bodnár Boglárka

Jó döntés volt, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége csatlakozott az Under2 Koalícióhoz, és tagjai vállalták, hogy 2050-re 80 százalékkal csökkentik a települések szén-dioxid-kibocsátását az 1990-es értékhez képest – mondta Áder János csütörtökön a szervezet Tatabányán tartott közgyűlésén.

A köztársasági elnök a jó példák között említette a soproni kórház napelemes beruházását, a miskolci távfűtést, ahol megújuló energiából származik a felhasznált hő 40 százaléka, a Debrecenben forgalomba állított elektromos buszokat és a szegedi kerékpáros és tömegközlekedés összekapcsolását.

Áder János az utóbbi hónapokban született két meghatározó tanulmány adatait ismertette, szólt a ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) megállapításairól, valamint az Új Klímagazdasági Jelentésről, mely a hőmérséklet-emelkedés gazdasági hatásait vizsgálta, majd elmondta, az anyagot hamarosan fejezetenként közzéteszik az elobolygonk.hu weboldalon.

A tanulmány szerint 2030-ig fenntartható pályára kell állítani a gazdaságot, ugyanakkor a népesség növekedése miatt 90 ezer milliárd dollárt kell a leginkább klímabarát infrastruktúra kiépítésére fordítani.

Az elnök kritikusnak nevezte az elkövetkezendő néhány évet, mivel akkor készülnek majd a jövőt meghatározó tervek, amelyekben kellő súllyal kell szerepelni az éghajlatváltozás hatásait mérséklő beruházásoknak.

A tanulmány szerint a fenntartható gazdaság Földön 26 billió dollárral több GDP-t állíthat elő, 65 millió munkahelyet teremthet és évente 700 ezerrel csökkentheti a légszennyezés miatti halálesetek számát.

Áder János ismertette, hogy az IPCC összegzése figyelmeztet a víz körforgásának felgyorsulására, emiatt akár 100 kilométeres távolságon belül egyszerre lehet aszály és árvíz.

Számítani lehet továbbá a mezőgazdasági termelés csökkenésére, valamint a víz- és élelemhiány miatti tömeges migrációra.

Az elnök elmondta, a tanulmány szerint a szénerőműveket 2050-ig be kellene zárni. A két fokos hőmérséklet-emelkedést jelentő célkitűzést atomerőművek nélkül nem lehet teljesíteni.

Áder János megemlítette, hogy Németország bezárta az atomerőműveket, majd szél-és napenergia termelő kapacitásokat hozott létre, azonban az északon széllel megtermelt áramot nem tudja eljuttatni a déli iparterületekre, mert nem épült ki a távvezeték-hálózat.

Rossz döntés volt az atomerőművek bezárása, mert az igények kielégítésére új szénerőműveket kell építeni és Németország bejelentette, hogy klímacéljait nem tudja teljesíteni – tette hozzá Áder János.

Az államfő rámutatott, máig nem sikerült megoldani a termelt energia hatékony tárolását és a szállítási veszteség csökkentését.

„Hadiipari kutatások helyett erre kellene fordítani, mert ez teremti meg a túlélés lehetőségét” – jelentette ki.

Borítókép:

Áder János köztársasági elnök (j) és Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke, Kaposvár polgármestere a szövetség közgyűlésén a tatabányai Jászai Mari Színházban 2018. november 22-én.

MTI/Bodnár Boglárka

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában