Hírek

2014.04.25. 16:00

Bálint Ágnes meseverseny

Adony szülötte, a népszerű meseíró, tévés rendező és szerkesztő: Bálint Ágnes műveiből rendeznek versenyeket kisiskolásoknak.

Pekarek János

Évente megrendezi az adonyi Szent István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a környező települések 2-4. osztályos iskolásai számára a Bálint Ágnes Olvasási Versenyt.

Idén az adonyiak mellett Szabadegyháza, Perkáta, Rácalmás, Mezőfalva és Pusztaszabolcs kisiskolásainak csapatai vetélkedtek a győzelemért. Mégpedig tavaly szeptember óta, levélben lebonyolított fordulókban, tudtuk meg a verseny főszervezőjétől, Trautmann-né Mészáros Melindától. A vetélkedő az adonyi képviselőtestület tagjainak személyes anyagi támogatásával zajlik évente.

Ebben az évben Bálint Ágnes Madárfürdő című meseregénye volt a vetélkedés alapja. Ebben egy romos kastély is szerepel, amit a főszereplők szeretnének eladni. Az egyik feladat tehát az volt: hozzanak magukkal plakátokat, amiken e kastélyt hirdetik meg eladásra... Emellett totó, mozaikkirakó, rejtvény, szereplőkeresés is volt a programban. A győztesek a jövő évi verseny alapját, az írónő Az elvarázsolt egérkisasszony című könyvét kapták meg.

Első lett az adonyi Ezüst Ibolyák csapata. A két második: a rácalmási 4/a, és a pusztaszabolcsi Békucok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!