Hírek

2012.09.16. 05:30

Megálmodták, megvalósították: Fa Nándor és Gál József körbevitorlázta a Földet

Székesfehérvár – 1985 őszén Fa Nándor és Gál József saját építésű vitorlásukon, a Szent Jupát fedélzetén nekivágtak Föld körüli útjuknak. A Szent Jupát egészen pontosan 1985. szeptember 26-án elindult Opatijából, mindössze húszan, közeli rokonok, barátok és egy tévéstáb búcsúztatta Fa Nándort és Gál Józsefet.

Miskei Anita

Amikor két évvel később, 1987. szeptember 12-én 70 ezer kilométeres út után visszatértek, több ezer zászlót lobogtató, Himnuszt éneklő magyar várta őket a Magyarországhoz legközelebbi jugoszláv kikötőben. Ők voltak az elsők, akik magyarként egy vitorláson megkerülték a Földet. Hajójukat, a Szent Jupátot a Közlekedési Múzeumban állították ki.

A két férfi először 1979 őszén beszélt az útról, pénzük viszont nem volt a hajóra. Családi és baráti kölcsönökből végül 1981 nyarán egy Balaton-31-es, azaz egy 31 láb (9,5 méter) hosszú, 3 méter széles hajó héját tudták csak megvenni. A vázat maguk szerelték fel, rendezték be, ketten több mint 20 ezer órát dolgoztak rajta. Egyrészt mert így volt a legolcsóbb, másrészt csak saját munkájukban bíztak. Akkoriban már belekóstoltak a vitorlázásba is, hiszen előtte a székesfehérvári kajak-kenusokat erősítették, nem volt ismeretlen számukra az agárdi evezőspálya. A hajó három év alatt készült el, s először 1984 őszén próbálták ki a Balatonon. A következő év nyarán már az Adrián mentek egy két hónapos próbautat. A Szent Jupát a maga 9,5 méterével a Balatonon nagynak tűnt, az Adrián már nem annyira. Ráadásul Gál ekkor vitorlázott először tengeren, s rosszul lett. Már a 2000-es évek elején egy beszélgetésünk alkalmával elárulta, ha olyan az idő, máig rosszul van a tengeren. Fa Nándor akkorra már rutinosabb volt, szép eredményeket ért el finn dingiben, mintha előre vetítette volna szóló karrierjét, a magányos földkerülést.

Végül 70 ezer kilométert tettek meg, 12 országban kötöttek ki, s összesen 295 napot töltöttek a tengeren. A két Székesfehérvárról indult férfi egyébként a nehezebb utat választotta. Útjuk alatt kétszer borultak, Fa pedig egyszer ki is esett a hajóból. A feszültséget fokozta az összezárva együtt töltött idő, s az is, hogy miután elindultak, kiderült, Gál József felesége állapotos. A férfi végül kisfiát Sydney-ben pillantotta meg először, az ifjabb Gál József akkor már három hónapos volt. Aztán folytatták útjukat, és legközelebb már csak másfél évesen látta a gyerekét, amikor visszatértek Opatijába.
Azóta külön utakon járnak, bár a hajózás és a tenger mindkét férfi életében máig jelentős szerepet tölt be. Most épp a 25 évvel ezelőtti hazaérkezés pillanatait idézik fel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!