Bronzért hajtva

2024.05.15. 18:48

Eddig kettőből kettő

Egyetlen lépésre került az Arconic-Alba Fehérvár a kosárlabda NB I/A rájátszásában attól, hogy bezsebelje a Zalakerámia ZTE KK ellen a bronzérmet, és vele a nemzetközi kupában való indulás jogát.

Szupkai Gábor

James Dickey (labdával) a palánk alatt ellenállhatatlan erő

Fotó: Simon Erika

Az Alba a párharc első mérkőzésén minden negyedet megnyerve, 104-77-re verte a zalaegerszegieket Vojvoda Dávid, Jordan Barnett, James Dickey és Isaiah Philmore vezetésével.

A keddi második meccs ennyire nem volt sima, de szorosnak sem mondhatnánk. Az Alba rajt-cél győzelmet aratva, ezúttal „csak” három negyedet megnyerve, de szintén nagyon magabiztosan hozta a meccset, 83-67-re elporolva a ZTE csapatát. Ezúttal Barnett volt a legeredményesebb 21 ponttal, és tőle nem sokkal lemaradva, a 18 pontos csapatkapitány, Vojvoda volt a másik sikerkovács. Alejandro Zubillaga nem véletlenül volt elégedett. 

– Tudjuk, hogy Egerszegen nehéz játszani, hiszen kollégám nagyon nagy hangsúlyt fektet a védekezésre. az alapszakaszban ki is kaptunk tőlük. Tudtuk, hogy most sem lesz könnyű dolgunk, az elején a zónával a ZTE meg is lepett bennünket. Köszönjük a közönségünknek a biztatást, a meccs nagy részében azért közel azt tudtuk játszani, amit szerettünk volna. A párharcnak még nincs vége, de pénteken szeretnénk lezárni – nyilatkozta az Alba mestere.

A siker másik kulcsa, hogy ezúttal a hazai játékosok is eredményesek voltak, közülük Takács Milán 10 pontig jutott.

– Nehéz meccsre számítottunk, hiszen a ZTE otthonában mindig nehéz nyerni és ezt megtapasztaltuk már az alapszakasz végén is. Az első félidőben a hazaiak a zónájukkal még meg tudtak zavarni bennünket, de jókor estek be a hármasaink. A kialakított előnyt aztán tudtuk tartani a mérkőzés végéig. Pénteken hazai pályán szeretnénk lezárni végleg ezt a párharcot. 

A harmadik meccset pénteken 18 órakor rendezik az Alba Regia Sportcsarnokban. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában