2024.05.02. 20:43
Amerikai center Fehérváron
A Hydro Fehérvár AV19 lecsapott a 19 évet követően a rájátszásról lemaradó Vienna Capitals ICEHL-csapat egyik legjobb játékosára, Trevok Cheekre.
Sok ilyen kiálltást szeretnénk látni Fehérváron is
Fotó: fehervarav19.hu
Az amerikai center junioréveit a WHL-ben töltötte, majd hat szezont húzott le az AHL-ben – időnként az ECHL-be lejátszva -, 2019-ben költözött át Európába. Két dániai szezont követően két idényben a svéd másodosztályban játszott, mielőtt 2023 nyarán az ICEHL-es Vienna Capitalshez igazolt, ahol a gárda házi gólkirálya lett: 48 alapszakasz mérkőzésen húsz alkalommal talált be az ellenfelek hálójába, illetve kiosztott 13 gólpasszt is. 33 pontjánál csak a 41 egységig jutó szlovén Rok Ticar volt jobb a Capitalsben. Cheeknek a Fehérvár lesz az ötödik európai állomáshelye: eddig minden együttesénél végigjátszotta a szezont, ám egy évnél tovább sehol sem maradt.
– Az egyik fő ok, amiért úgy döntöttem, hogy csatlakozom a csapathoz, az a csapat tavalyi játékának színvonala, és az a törekvésük, hogy a következő szezonban még jobbak legyenek. Nyilvánvalóan sok minden szerepet játszik egy ilyen döntésben, de végülis a bajnoki cím megszerzésének lehetősége a legfontosabb. Beszéltem Szélig Viktorral, a csapat general menedzserével és ami a legjobban tetszett a vele való beszélgetésben, hogy a csapat céljai és törekvései hasonlóak az enyémekkel – magyarázta Fehérvárra való igazolását Cheek.
Az új center nagyon pozitívan áll az ellőtte álló szezonhoz Székesfehérváron.
– Miután az előző szezont Bécsben töltöttem, jól ismerem a ligát. Nem sokat tudok még a játékosokról és a magyar hokiról azon kívül, hogy múlt szezonban a Fehérvár ellen játszottam és nagyon megfogott a fehérvári szurkolók szenvedélye. Izgatottan várom, hogy a csapat mellett léphessek pályára és részese legyek a fehérvári szurkolók által nyújtott hangulatnak és támogatásnak. Az erősségem, hogy kemény játékot játszom mind támadásban, mind védekezésben, és szeretek gólokat szerezni. Fő célom a csapat győzelme – mesélte magáról Trevor Cheek, aki a 39-es mezszámot fogja viselni.
Trevor Cheek a Fehérvár ötödik légiósigazolása, korábban Rasmus Reijola kapust, Joel Messner és Martin Stajnoch hátvédeket, Chris Brown csatárt, valamint a magyar válogatott Sebők Balázst és Erdély Csanádot jelentette be a klub.