Visszatérne még Afrikába (galéria)

A majd háromhetes megmérettetésen rengeteg impulzus éri az embert, arról nem beszélve, hogy a Budapest-Bamako Rallyt már csak teljesíteni is nagy elismerés, hiszen az indulók közel harmada ilyen-olyan okoknál fogva feladta a küzdelmeket. Köves Tamást, a két fős Team KVS csapat egyik pilótáját arra kértem, ha tud, emeljen ki egy élményt kiemelni a rally kapcsán.

– Nehéz lenne egy pillanatot kiemelni, annyira intenzív volt az egész, fel se fogtuk igazán ott akkor, hogy mi történik velünk, mindig a következő etapra figyeltünk. Aztán amikor hazajöttünk Ádám barátommal, akkor kezdtük el felfogni, mit is éltünk állt. Olyan országokba jutottunk el Afrikában, ahova nem mindennap mehet el az ember. Egy élményt nehéz kiemelni a rally kapcsán, inkább egy kisfilm pörög a szemem előtt – mondta lapunknak Köves Tamás. – Nagyon sok minden történt. Varacskos disznók között kellett szlalomoznunk a szenegáli határ előtt, ez is is fura kép. Mindig féltünk, hogy a kocsi esetleges nyikorgása mennyire súlyos technikai probléma lehet, hiszen annyira nem értettünk a szereléshez. Volt olyan, hogy reggel felkeltünk, laza napnak néztünk elébe, csupán 200 kilométeres táv áll előttünk, és akkor elindultunk, de olyanok voltak az útviszonyok, hogy kettesnél feljebb nem is tudunk kapcsolni. Mi nem versenyeztünk, csak célba akartunk érni. Úgy tudom, minden hatodik autó kiesett, nagyon jó dolog, hogy mi be tudtuk fejezni. Nem versenyezni mentünk, az azért egy jóval komolyabb dolog, felkészültnek kell lenni autóval és fejben is. Mi világot akartunk látni, már amennyire lehetett. Napi 8-14 órákat így is vezettünk nagyobb pihenés nélkül.

Azért néhány élmény rögtön kiemelt Köves Tamás a rally kapcsán.

– Szenegálban voltunk egy vízesésnél, a 35 fokos hideghez képest 8-10 fokos vízben úsztunk, a vízesés egy 70-80 méteres sziklafalnál helyezkedett el, nagyon különleges hely volt. Marokkóban még mertünk enni, tevehúst kóstoltuk meg, a teve fejét párolták meg, és arról szedték le a húst, bárányhoz hasonló íze volt, finom volt. Máshol nem annyira mertünk kóstolni helyi dolgokat, hiszen az európai gyomor nincs hozzászokva az ottani ízvilághoz, volt a táborban, aki vérhast kapott például. Akadt csapat, amelyik félvállról vette, ott le is maradtak, mivel túlságosan a WC-hez voltak kötve.

A Budapest-Bamako Rallynak az is a szépsége, hogy több országon keresztül halad át a mezőny, a versenyzők különböző útviszonyokhoz, valamint különböző kulturális környezethez is alkalmazkodniuk kell. Köves Tamásék adott esetben 44 fokban álltak a határon órákon keresztül, úgy haladtak a sivatagokban, hogy az itthon megszokott tisztálkodási lehetőségeik nem voltak adódtak. Elmondása szerint azonban felemelő látvány volt a hideg sivatagi hajnalom megnézni egy dűnéről a felkelő napot. A kaland első nagyobb állomása Marokkó volt, amely már szokatlan volt egy európai szemnek, de ez még csak az út eleje volt…

– Ez még teljesen európai országnak éreztük, simán be lehetett ülni egy étterembe enni egy agyagtálas kaját, de megkóstoltuk a tevehúst is a helyiekkel. A húsboltokat azért ne úgy képzelje el senki, mint itthon, az ÁNTSZ-szel és a NÉBIH-hel. Reggel megtörténik az állatok levágása, majd kiakasztják a húst kampókra és onnan lehet választani. Ez egy kicsit kultúrsokk volt, de aztán lejjebb mentünk Guinea felé, ahol 30-40 fokban tárolták a húsokat hasonló módon. Marokkóban majdnem egy hétig autókáztunk, ott akadtak magas hegyek, kő és homoksivatagok is, illetve ott néztük meg először az Atlanti-óceán partját is. Ez a szakasz bár európai szemmel szokatlan volt, de teljesen kulturált volt még.

Ezt követően a Team KVS Mauritánia felé vette az irányt, ahol már a közbiztonság kapcsán több figyelmeztetést is kapott a mezőny, szerencsére a fehérvári csapatot elkerülte a veszély, sőt még egy óceánparti kempingezés is belefért.

– Itt óva intettek minket attól, hogy magányosan közlekedjünk, nagyon szegény országról beszélünk. Tulajdonképpen az egész sivatagból áll, hatalmas területű ország, de kevesen lakják. Akik viszont ott élnek, ők koncentrált terülten vannak, mivel kevés része lakható az országnak. Itt egyszer az óceán partján kempingeztünk. Másnap a fővárosban szállodába ment mindenki szinte, mert nem javasolták azt, hogy külön próbáljuk az éjszakát tölteni, a közbiztonság nem az igazi. Itt is kipróbáltunk azért helyi éttermet, a taxit, bár utóbbi sem úgy működik, ahogy itthon. 30-40 éves autókkal közlekednek, törött ablakokkal. A közlekedés káosz, a lámpák inkább csak dísznek voltak. Megálltunk a pirosnál, aztán le akartak minket dudálni az útról.

A biztonság szempontjából a kaland következő állomása, Szenegál tartogatott nem kívánt izgalmakat, hiszen pont mire a mezőny nagy része az országhoz ért, tüntetések kezdődtek helyi politikai választások miatt.

– Jöttek a hírek, hogy az elnök törölte a kiírt választásokat, így tüntetések kezdődtek. Egy tábort töröltek is, mondták, hogy a szenegáli szakaszon derül majd ki, hogyan is tovább. Több csapat vissza is fordult, akadtak gumigégetős tüntetések is. Úgy voltunk vele, ha már a határnál vagyunk, bemegyünk az országba, végül semmi extra dolog nem történt velünk. Egy korábban javasolt kempingben is meg tudtunk szállni, persze láttunk jó néhány rendőrautót, tüntetést, hasonló dolgokat tapasztaltunk még a francia földművesektől korábban Marokkó felé haladva.

Az útviszonyokat és a körülményeket tekintve Guinea volt talán a legnehezebb szakasza a Budapest-Bamako Rallynak, hiszen a rossz utak mellett hatalmas hőség is volt, közel 45 fok nappal. Szerencsére a páros autója, Rozsda Róza bírta a gyűrődést és még a klíma is működött valamelyest.

– Talán a legelmaradottabb ország volt az úthálózat szempontjából. Egysávos nyomvonalon kellett közlekednünk, inkább gyalogosok használták. Az autópálya úgy nézett ki, hogy volt 100 méter aszfaltos szakasz, amely tele volt 30-40 cm-es kátyúkkal, majd ismét földút következett. Terepjáró kisbusszal indultunk, de még ennek is leért az alja. A helyiek úgy hagytak le minket, hogy közben a kocsik tetejére három méter magasan rá voltak pakolva teherszállítmányok, aztán ennek tetején voltak még utasok. Teljesen szürreális volt ez a kép. Nappal 45 fok körül volt, éjszaka harminc körül, vörös por borított mindent a kocsin belül is. Fel voltunk arra készülve, hogy más tisztálkodási lehetőségeink lesznek a Bamako alatt, szerencsére a klíma valamelyest működött még az autóban. Az autó miatt aggódtunk, hogy kibírja a terhelést, szerencsére semmi komolyabb szervizt nem kellett eszközölnöm, az ablakot lemostam. Egyszer egy marokkói szervizbe betértünk a sivatagi szakasz után.

Az utolsó ország a rally kapcsán Sierra Leone volt, ahol nagyon kedvesen fogadták a mezőnyt, mindenki segítőkész volt. A Budapest-Bamako Rally a versenyzés és a kalandvágy mellett az adományozásról is szólt. A Team KVS két helyen adott csomagokat a helyi rászorulóknak, többségében tisztasági felszereléseket, ruhákat, játékokat, valamint írószereket vittek magukkal.

– Nagyon hálás volt mindenki. Jó néhány ruhát is elvittem magammal, amelyeket a gyerekeim kinőttek. A helyiek úgy örültek akár egy pólónak, vagy pulcsinak, mint amikor a mi gyerekeink egy komolyabb játéknak örülnek. A felnőttek is akár egy tollnak vagy bárminek is nagyon örültek. Afrikából személy szerint azt hoztam el magammal, hogy bármennyire is nehéznek tűnhet az életem, vagy akár egy napom, az nyomába se ér a helyiek nehézségeinek. Hálásak lehetünk, hogy Európában élhetünk. Megtanulhatnánk tőlük azt, hogy a körülmények közepette is tudnak mosolyogni és boldognak lenni, közhelynek hangozhat, de mégis ez így van. A kicsit is megbecsülik, amijük van. A másik oldalról pedig ott ülnek egy baromi szép országban, ahol kvázi csak fel kéne nyúlniuk és ott van a fán a banán, a narancs, gyönyörű helyen élnek. Ugyanakkor ezt ők sem tudják értékeli, nagyon szemetes vidékeken jártunk.

Az utat egy Hyundai H-1-es volánja mögött tették meg, amely már jó pár éves jármű volt, rozsdás alvázzal, így az út előtt Köves Tamás és társa, Kovács Ádám elnevezte Rózsda Rózának.

– Rozsda Róza végül maradt Afrikában. Hazahozni és megcsináltatni több mint hét millió forint lett volna, a rozsdás alváz miatt lehet a műszakin se ment volt át. Azt tanácsolták, próbáljam meg eladni a helyieknek, végül egy fiatal, szimpatikus pár vette meg, személy és teherszállításra használják majd. Fájó szívvel, de otthagytuk, le a kalappal előtte, teljesítette a kalandot. Olyan érzéssel jöttem haza, hogy nem bakancslistás pipa volt, hanem még egyszer el akarok menni majd és megpróbálni kicsit tapasztaltabban visszatérni majd Afrikába.