foci

2021.10.29. 15:30

A feltörekvő Mányi TK a bajnoki címre hajtó Mór ellen is bizonyíthatja formáját

A 11. fordulóra készülődnek a csapatok a Fejér megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A hétvégi párosítások vendéglátó csapatainak vezetőit, trénereit kértük egy kis esélylatolgatásra.

Káldor András

2021. október 30., szombat 14.30

Kápolnásnyék (9.) – Kisláng (14.)

Höltzl Richárd, a Tóvill Kápolnásnyék vezetőedzője: – Lajoskomáromban a helyzetkihasználásunk botrányos volt, az első félidőben eldönthettük volna a találkozót, és legalább a három nullával mehettünk volna pihenni, és akkor a hazaiaknak egy szavuk sem lehetett volna. Rúgtunk 18 szögletet, eljutottunk kapufáig, de ilyenkor törvényszerű, hogy az első ellencsapásból az ellenfél büntet. Ez így is történt, megbosszulta magát a sok kihagyott lehetőség, zártan védekezett a Lajoskomárom, jól játszottak, és a kontráik is bejöttek. Ha másnap dél­előttig játszottunk volna, akkor se rúgunk gólt, bár az utolsó edzésen a játékosaink konkrétan szétrúgták a kaput. Feltétlenül javítani kell a gólok számán, mert akkor még nehezebbé tesszük az amúgy is nehéz Kisláng elleni találkozót is. Tisztelem a Kislángot, régóta együtt játszanak, ők biztos, hogy fognak egymásért küzdeni. Kérdés, hogy mennyire fogják felvenni a mi játékosaink a kesztyűt. Úgy érzem azonban, hogy előbb-utóbb ki fog szakadni az a bizonyos gól­zsák, most már csak az a kérdés hogy mikor?

Sárosd (8.) – Ercsi Kinizsi SE (12.)

Arany Tibor, a Sárosd vezetőedzője: – Nem tudom, hogy mi lehet az oka annak, ha elhagyjuk a Sárosd táblát, akkor rendszerint jönnek a vereségek. Amennyiben tudnám a választ, biztos, hogy megoldottuk volna. Ha nyerünk egy mérkőzést, akkor úgy érzem, mintha úgy fogná fel a csapat, hogy minden magától értetődik, és nincs meg a csapatban a folyamatos koncentráció, és az a kiegyensúlyozott teljesítmény, amely tavaly jellemző volt ránk. Ennek köszönhetően rapszodikus a teljesítményünk. Olyan nincs, hogy egy héten belül a csapatban ekkora különbségek vannak, egyszer nyerünk 3-0-ra, majd a következő meccsen ugyanilyen arányban veszítünk. Vasárnap a Kisláng teljesen megérdemelte a győzelmet, nem sok közünk volt a mérkőzéshez. Kihagytunk az elején egy nagy helyzetet, majd gyermeteg gólokat kaptunk. Ez feldobta ellenfelünket, ránk pedig ellentétesen hatott. Sokkal jobban akarták a győzelmet, mi nem tudtunk váltani ebből a helyzetből. Ha a teljesítményüket nézem, akkor várhatóan az Ercsi ellen jó mérkőzést produkálunk, de azt azért nem szabad elfelejteni, hogy ez egy átalakulóban levő csapat, és még közel sem úgy muzsikál, ahogy azt kellene.

2021. október 31., vasárnap 13.30

Mányi TK (5.) – Móri SE (4.)

Varga Mihály, a Mányi TK elnöke: – Csapatunkhoz inkább az a teljesítmény illik, amelyet vasárnap játszottunk, mint amit a Kisláng ellen produkáltunk. A Kisláng jóval motiváltabban, és a pályához jobban alkalmazkodva abszolút megérdemelten nyert. A héten háromszor találkoztunk a csapattal, ez jótékony hatással volt rájuk. Megbeszéltük a történteket, rendet raktunk a lelkekben. Fiatal a csapat, és ezért hullámzó a teljesítményünk. Pál Zoltán vezetőedzőnk szerkezetet váltott, változtatott a csapaton, és ez jó hatással volt az egész társaságra. Megérdemelt győzelmet arattunk, lehetett volna jobb a gólkülönbség is, de szimpatikusan játszó csapat ellen nyertünk. Nem készülünk külön a Mórból, amely nyilván rutinosabb csapat, mint mi, de ugyanolyan mérkőzés lesz mint a többi. Mi legyőztük a Főnix FC-t, a listavezetőt, de ki tudtunk kapni a sereghajtó Kislángtól. Megtippelhetetlen a mérkőzés végeredménye, ám szeretnénk az év végén a középmezőny elején maradni. Ehhez jó lenne pontokat szerezni.

Enying (13.) – Bodajk SE (3.)

Mohai Norbert, az Enying szakosztályvezetője: – Az el- múlt mérkőzések eredményeivel nem lehetünk elégedettek. Legutóbb itthon az Ercsi ellen nem tudtuk azt a játékot játszani, ami elvárható lett volna, így egygólos vereséget szenvedtünk. A Mór vendégeként a múlt héten sokkal jobban ment, de erősebb csapat lévén, ellenfelünk felőrölt minket, s papírforma eredmény született. Sajnos a keretünk még mindig nem teljes, s valószínűleg az idény hátralévő részén sérült játékosainkra már nem is számíthatunk. Pedig három nagyon nehéz mérkőzés van hátra, olyan csapatok ellen, akik a dobogós helyezésre vagy a bajnoki cím megszerzésére is esélyesek. Most vasárnap az ellen a Bodajk ellen kell bizonyítanunk, akiknél idénre nagyon összeállt valami. Hétről hétre szállítják a szép eredményeket, s az előkelő 3. helyen áll- nak. Ugyanakkor láttuk a Lajoskomárom elleni mérkőzésü­ket,és az ott látottak némi bizakodásra adhatnak nekünk is okot. Ha tudjuk tartani támadóikat, és némileg uraljuk a középpályát, valamint legalább néhány helyzetünket ki tudjuk használni a mérkőzés első felében, akkor nagyon szoros, kiélezett csatára van kilátás. Egy jó játékkal kiharcolt döntetlennel is elégedett lennék vasárnap, de természetesen a meglepetés sem kizárt.

Ikarus-Maroshegy (6.) – Sárbogárd SE (2.)

Szarka Martin, az Ikarus-Maroshegy vezetőedzője: – A Tordas ellen jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőben kétgólos előnyt harcoltunk ki, bár ettől egy kicsit talán el is kényelmesedtünk. Az iram is alábbhagyott, és nem tudtuk bevinni a harmadik, mindent eldöntő találatot. A második félidőben a semmiből lőtt gólt ellenfelünk, ez számukra pluszlendületet adott, és a találkozó kiélezettebb lett, viszont megrázta magát a csapat. Szerencsére sikerült jó pillanatban megszerezni a harmadik gólt, és talán ennek is betudható, hogy a Tordas elvesztette a folytatásban a hitét, és a hajrában sikerült még belőlünk két helyzetet. Pikáns mérkőzésre számítok a Sárbogárd ellen, a tabella és az eredmények azt mutatják egyelőre, hogy valamivel előrébb tartanak, mint mi, de úgy fogunk kifutni a pályára, hogy nyerni szeretnénk. Amennyiben két félidőn keresztül kiegyensúlyozottan tudunk teljesíteni, akkor remélhetőleg sikerül itthon tartani a három pontot, és zárkózni tovább az élmezőnyhöz.

Martonvásár SK (7.) – Lajoskomáromi SE (10.)

Horváth László, a Martonvásár SK vezetőedzője: – Sajnos Sárbogárdon a második félidő elején volt egy rövidzárlatunk, tíz perc alatt elintéztük magunkat. Utána volt lehetőségünk az egyenlítésre, de a helyzeteink kimaradtak. Úgy látom, hogy ebben a bajnokságban mindenkinek mindenki ellen van esélye, itt nincsenek előre lefutott mérkőzések. Nem várok könnyű mérkőzést a Lajoskomárom ellen, főleg, hogy folyamatosan sérülésekkel bajlódunk. Abból kell kiindulnunk, hogy voltak nagyon jó perceink a Sárbogárd ellen, és ez jó alapot adhat vasárnapra is.

Főnix FC (1.) – Tordas R-Kord (11.)

Pavlik József, a Főnix FC vezetőedzője: – Nagyon nehéz mérkőzés volt a Bodajk elleni. Elsősorban a pálya nehezítette meg a dolgunkat, nem nagyon tudtunk folyamatos játékot játszani, valamint a Bodajk igen motiváltan futballozott. Az első félidőben az első gólt úgy találtuk szinte a semmiből, a szünet után egy kicsit már feljavult a játékunk, és a 85. percben Szalai Pál eldöntötte a mérkőzést. Nagyon örültünk a győzelemnek! A Tordas ellen sem várok könnyű mérkőzést, a megye egyben nincs könnyű találkozó bárki, bárki ellen nyerhet. Nem szabad elfelejteni azt, hogy a Tordas legyőzte a Mórt idegenben. Ugyanúgy készülnünk kell erre a meccsre is, mint a többire. Nem állunk jól a sérültek terén, Pápai Kristófot le kellett cserélnem húzódás miatt, és Bognár Imrére továbbra sem számíthatok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában