Rómaiak módjára

2024.05.21. 16:09

Hajóval a Gorsiumba

Izgalmas és élményekben gazdag program zajlott a Sárvíz területén.

Bokányi Zsolt

A lelkes résztvevők.

Fotó: az alapítványtól

Ingyenes hajóútra lehetett jelentkezni a pünkösdi hétvégén, ami a Fiatal Civil Kurázsi Egyesület támogatásával valósult meg. A program népszerűségét jelzi, hogy bár az esemény regisztrációhoz kötött volt, pillanatok alatt megteltek a hajók.

A Gorsium, Seuso és Amasia neveket viselő, római folyami őrnaszádok
Fotó: az egyesülettől

A Sárvíz az ókorban, mint Duna szélességű vízfolyás nagy jelentőséggel bírt a térségben. Az ókori római Gorsium városnak fontos kikötője volt a Sárvíz partján. Gorsium Pannonia provincia egyik legjelentősebb települése volt, a térség katonai, kereskedelmi és gazdasági, a provincia szakrális központja. A 110 km hosszú egykoron hajózható folyó jelentősége a 18. században kezdődött folyószabályozás következtében jelentősen csökkent. A terület mocsarainak lecsapolásával, vízrendezésével alakult ki a ma ismert Mezőföld, mely értékes mezőgazdasági terület. 

A szervezők célja a római kori hajózás felelevenítése a Sárvízen. Az életre keltés során az érdeklődők megismerhetik az egykori Sárvíz vízrajzát, a római hajózási útvonalakat, római hajók történetét, valamint a folyó által érintett egykori Seuso palota területét, a XIV. századi Kula-tornyot és Gorsium Régészeti Parkot. Székesfehérvár és Úrhida között a Nádor csatornán lefelé haladva 5,4 római mérföldet (8 km) tettek meg a hajósok Tác Gorsiumig. A program Gorsium, Seuso és Amasia neveket viselő, római folyami őrnaszádok mintájára készült 10 fő utazására szolgáló könnyű szerkezetű hajókkal zajlott, melyekben a részvevők evezve élhették át a felfedezés örömét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában