A munka gyümölcse

2024.05.14. 14:30

Egy igazi sikertörténet a csóri kiállítás

Szorgos, ügyes kezek munkáját dicséri az a kiállítás, amelyet néhány nappal ezelőtt nyitottak meg a csóri művelődési házban. A helyben működő gyöngyfűző és a szövés kereten szakkör alkotásait felvonultató tárlatot egészen május 25-ig csodálhatják meg az érdeklődők.

Kecskés Zoltán

Rendhagyó időszaki kiállítás nyílt Csóron.

Fotó: Önkormányzat

A megnyitón részt vettek maguk az alkotók is, akik csillogással a szemükben várták az első reakciókat. A kiállítást Palkovics András alpolgármester méltatta, majd nyitotta meg a nagyközönség számára. Kiemelte, hogy a közösség ereje az alulról jövő civil önszerveződésben rejlik.

Emléklappal ismerték el a szakkörök tagjainak fáradozásait.
Fotó: Önkormányzat

A csóri Levendula Természetjáró Egyesület elnöke és a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje, Gombaszögi-Szalai Tímea sem fukarkodott a dicsérő szavakkal. Egyenesen egy sikertörténetnek írta le az esemény létrejöttét. Felidézte, hogy 2021-ben egy öt főből álló hímző szakkör jött létre, majd az elnyert támogatásnak köszönhetően szépen fejlődhetett a társulat, ám nem csak eszközökben, de létszámban is. Ennek okán 2023-tól már két különböző szakkör lelkes tagjai járnak hétről hétre a foglalkozásokra. Mint fogalmazott, ezzel a kiállítással koronázzuk meg azt a sok fáradozást, amely ezeket a gyönyörű munkákat eredményezte.

Csóri Csuka Népdalkör ünnepi műsora.
Fotó: Önkormányzat

Ezt követően került sor az emléklapok átadására a szakkörök tagjainak, majd a Csóri Csuka Népdalkör ünnepi műsora tette felejthetetlenné a közös alkotás örömét.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában