Európa Első Királyai

2024.04.05. 18:30

A fehérvári múzeum bronzkori mellvértje Kanadában

Megnyílt az Európa Első Királyai című kiállítás a Kanadai Történeti Múzeumban, ahol az érdeklődők több magyar gyűjtemény értékes leletei között megtekinthetik a Szent István Király Múzeum európai viszonylatban is ritkának számító késő bronzkori páncélját.

Tóth Sándor

A kiállítás helyszíne: a modernizmust és hagyományt ötvöző Kanadai Történeti Múzeum

Forrás: Wikipedia

Mint arról előzetesen hírt adtunk, az amerikai metropolist, Chicagót követően Kanada nemzeti fővárosi régiójához tartozó Gatineauban megnyílt április 4-én, s a nagyközönség számára a következő naptól látogatható a First Kings of Europe c. történelmi tárlat. A 6500 évre visszatekintő, különböző korszakokban kontinensünkön élő civilizációk első uralkodó családjainak kialakulását bemutató nagyszabású kiállításon tizenegy délkelet- és közép-európai ország több mint 700 tárgyi emléke tekinthető meg. A hazánkat képviselő hét múzeum között ott található a Szent István Király Múzeum (SZIKM) is.

A kanadai kiállításon színvonalasan, más védő- és harceszközökkel együtt mutatják be a SZIKM késő bronzkori páncélját
Forrás: MARIA VASS-SALAZAR FB-OLDALA

Az ünnepélyes megnyitót a kiállítás házigazdái és szervezői az Ottawa folyó partján található, a modernizmust és hagyományt ötvöző Kanadai Történeti Múzeum totemoszlopokkal díszített nagytermében tartották. Magyar részről a kulturális kapcsolatokat erősen támogató kanadai nagykövetünk, Vass-Salazar Mária mondott beszédet, valamint Liszt Ferenc zenéjével Török Tamás zongoraművész kápráztatta el a régészeti vernisszázs közönségét. A megnyitón és az azt megelőző nagyköveti fogadáson részt vett a SZIKM képviseletében Kovács Ágnes régész. A kiállításon színvonalasan, más védő- és harceszközökkel együtt bemutatott késő bronzkori páncélról a szakember lapunknak korábban elmondta, hogy a közel 3000 éves mellvértet nem véletlenül válogatták be a bemutatásra kerülő legnevesebb tárgyi emlékek közé, ugyanis nemcsak a Kárpát-medencében, de az egész közép-európai régióban egyedinek számít. A Dunából előkerült ritka páncél elő- és hátsó bronzlemezét szegecsek fogják össze. Abból a korszakból származik, amikor az első védő fegyverek, lábvértek, sisakok, pajzsok megjelennek a történelemben. Kovács Ágnes tudomása szerint a SZIKM egykori, tavaly október végén elhunyt igazgatóhelyettesének, F. Petres Évának köszönhetően került a múzeumba. Fontos fennmaradt emléke annak a több ezer éves folyamatnak, amely során a törzsi társadalmakban megjelenő társadalmi, gazdasági különbségek hatására kialakult az írott történelemből ismert Európa.

Vass-Salazar Mária nagykövet (jobbról a negyedik) fogadásán a kanadai és magyar múzeumok képviselői, köztük a SZIKM régésze, Kovács Ágnes (a felvételen balról a harmadik)
Forrás: EMBASSY OF HUNGARY TO CANADA FB-OLDALA

A 2025. január 29-ig megtekinthető kanadai kiállításon a fehérvári múzeum három évezredes bronzpáncélja a többi magyar gyűjtemény műkincseivel együtt méltó módon képviseli a hazánk területén élt régi civilizációk, népcsoportok tárgyi emlékeinek megőrzését és bemutatási szándékát a tengerentúlon is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában