Eszmecsere a helyi ipar jelentős vállalataival

2024.05.14. 16:00

Videoton Üzleti Fórumot tartottak a helyi ipar legjelentősebb szereplőinek

Ötödik alkalommal rendezték meg a Videoton rendezésében a Székesfehérvári Üzleti Fórumot, melyen a helyi ipar meghatározó szereplői előadókként és hallgatóként vettek részt.

Gombor Lili

A fórumon Fejér vármegye legjelentősebb cégeinek képviselői beszélgettek

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Az idei konferencia a Kihívások és lehetőségek – 5 év múlva a világ…? címet viselte, ennek megfelelően a résztvevők a következő évek gazdasági kilátásait elemezték különböző szempontokból. A makro- és geopolitikai helyzet, valamint az energiakrízis okozta nehézségek értékelése mellett foglalkoztak az elmúlt időszak kihívásaival, és az orosz-ukrán háború globális gazdaságra gyakorolt hatásával is.

Az üzleti világ szereplőinek tanácskozását Cser-Palkovics András polgármester nyitotta meg, megköszönve a székesfehérvári gazdasági szereplőknek, hogy az elmúlt években és a nehéz, kihívásokkal teli esztendőkben is biztosították a város működőképességét és fejlődését, fejlesztését. Mint kiemelte, az Egyensúly Intézet egy nemrégiben megjelent, nyolc éven át tartó és Magyarország településeit 53 indikátor szerint vizsgáló kutatásában Székesfehérvárt a nagyvárosi kategóriában a leggyorsabban fejlődő városnak választották. A mérésben főleg a gazdaság működését és az ahhoz kapcsolódó oktatást vizsgálták, így az eredmény jelentős részben a gazdasági szereplők érdeme. – A tavalyi év szép eredményekkel zárult, ugyanakkor akadtak kihívások, melyekkel 2024 első negyedévében is szembe kell nézni, ezért is kiemelten fontos az ipari szereplők párbeszéde – emelte ki a polgármester.

Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója beszélt az autóipar jövőjéről, amely jelenleg több bizonytalanságot is rejt. Az elektromos átállás lelassult, ugyanakkor szigorodnak a környezetvédelmi előírások, ami hatással van a versenyképességre is. Ezek a változások fokozott bizonytalanságot jelentenek, ugyanakkor új piacok és új szereplők is megjelennek. Az új körülményekhez való alkalmazkodás kulcsa a gondolkodásunk megváltoztatása, melyről már Lakatos Péter, a Videoton Holding Zrt. másik vezérigazgatója beszélt, kiemelve, hogy nem szabad csak az eddigi sikerekre fókuszálni, hanem ki kell mondani az építő jellegű kritikát is.

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a makrofolyamatokról tartott előadásában kiemelt figyelmet fordított az infláció alakulására, valamint az azt befolyásoló tényezőkre. Foglalkozott munkaerőpiaci kérdésekkel, kiemelve, hogy a magyar társadalom továbbra is elöregedő tendenciát mutat, amely azonban a következő években lassulni fog, ami jó hír a munkáltatóknak, hiszen így kevesebb munkaerő esik ki a rendszerből. Felhívta a figyelmet arra is, hogy érdemes növelni az iskolázott munkaerő arányát, ugyanakkor nem érdemes a munkaidő növelésétől várni a termelékenységet, hiszen a kettő – kutatások alapján – nem áll arányban egymással. A munkáltató sokkal jobban jár a pihent és egészséges munkaerővel. Az elemző az országos befektetéseket is megvizsgálva elmondta, hogy azok jelentős részét az ipari és gépi beruházások teszik ki, míg az immateriális javakba történő beruházás mértéke igen csekély, amelyen érdemes volna javítani. 

A fórumot kerekasztal-beszélgetés zárta Cser-Palkovics András polgármester és a hazai TOP 200 legnagyobb árbevételű cég székesfehérvári tagjainak vezetésével.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában