2024.05.04. 17:38
Nyitány: Kultúr-kvíz Lepsényben
Hogy hívták gróf Nádasdy Borbála édesanyját? Ki nem volt a legendás Aranycsapat tagja? Időrendbe tudod-e tenni a felsorolt lepsényi emlékművek építési idejét? – ilyen és ehhez hasonló feladatok várták azt a bátor harminc versenyzőt, azaz tíz csapatot, akik részt vettek a jó hangulatú, hagyományteremtő szándékkal megrendezett vetélkedőn.
Betűfejtörő – munkában az első lepsényi Kultúr-kvíz csapatai
Fotó: Borsos György
Új közösségépítő program vette kezdetét Lepsényben. Ez volt ugyanis az első alkalommal megrendezett Kultúr-kvíz elnevezésű vetélkedő. A név is találó: hiszen egyrészt a művelődési házban, azaz a „kultúrban” rendezték meg, másrészt a helyi és a magyar kultúrával, kulturális élettel volt kapcsolatos, kitekintve közben a nagyvilágra is.
Az első megmérettetésre tíz, 3 fős csapat nevezett, ez a létszám egyúttal teltházat is jelentett. Mielőtt elkezdődött a verseny, egy „nulladik típusú” feladatot is meg kellett oldaniuk a különítményeknek. Azaz sorszámot kellett húzniuk, hogy melyik csapat melyik asztalnál foglalhat helyet.
A résztvevőket Salamon Béla polgármester köszöntötte. Reményét fejezte ki, hogy a megszépült és a közelmúltban átadott Petőfi Sándor Művelődési Házban ezt az eseményt több hasonló követi majd.
A feladatok technikai részleteit Borsos György könyvtáros ismertette, míg Sütő Krisztina intézményvezető a pontozást felügyelte. A nagyközség elöljárója is kivette a részét a munkából, hiszen ő az időszintek betartatásáért volt felelős.
A résztvevőkre – mintegy „hétpróbaként” – hét feladat várt. Elsőként az összekevert betűhalmazból kellett a csapat nevét kirakni, amelyhez egy tizenkét darabra vágott kép is segített. Így a többiek között feltűnt az Impresszionizmus, a Neogótikusok vagy például a Pál utcai fiúk elnevezésű csapatnév is. A következő feladatnál egy 13+1 kérdésből álló műveltségi teszt várt a játékosokra.
A szerencsekereket pörgetve ugyancsak könnyebb és nehezebb kérdések hangzottak el. A profik már betűk nélkül is kitalálták a megfejtést, de voltak, akik három betű megadása után is passzoltak. Ezt követően minden gárdának két képet vetítettek ki, mely során személyeket vagy művészeti alkotásokat kellett megnevezniük. Lazításként, az ötödik körben a zene megnyugtató hatása varázsolt, amennyiben a kisorsolt együttesek, zenészek dalainak első 5 másodpercéből kellett hibátlan válaszokat adni. A lejátszási listát könnyű- és komolyzenei, filmzenei bejátszások színesítették.
A hatodik körben személyekről, tárgyakról hallhattak a versenyzők rövid, néhány szavas ismertetőt, és ezen információk birtokában kellett a vonatkozó feladatot teljesíteni. Az utolsó kör speciálisan csak lepsényi feladványokat tartalmazott. Elvileg a mindenki által, mindennap látott épületeket kellett felismerni minél kevesebb képrészletből. Példának okáért a vasútállomáson lévő víztorony egy kis képrészlete sok nehézséget okozott, de a megoldásban még két nagyobb képkocka sem segített.
A tíz alakulat szoros versenyt vívott egymással, nem mutatkozott nagy ponteltérés. A 3. helyezett a Pál utcai fiúk (lányok!) csapata (Somlai Imréné, Papp-Somlai Alexandra, Somlai Attila) lett. A 2. helyezést az Impresszionizmus elnevezésű társaság (Némethné Rács Eszter, Tóth Patrícia és Turi Virág) gyűjtötte be. A vetélkedőt a Dobó István csapat nyerte meg (Veisz-Viczkó Barbara, Veisz-Viczkó László, Hajdú Diána). Az első három helyezett kupát, egy-egy Mozaikok Lepsényből című könyvet és pénzjutalmat kapott. A többi résztvevő csapat sem maradt jutalom nélkül: egy-egy Mozaikok Lepsényből című könyvvel térhettek haza.
A rendezvény védnöke és támogatója Salamon Béla polgármester volt.
Szerző: Borsos György