Kíméleti területeket jelöltek ki a halak védelmére

2024.05.01. 11:00

Mától horgászható a ragadozó a Velencei-tavon

Bár elmarad a pontytilalom, a kíméleti területeket el kell kerülniük a horgászoknak: erre hívja fel a figyelmet a Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi kirendeltsége. A halőrök várhatóan szigorúan ellenőriznek majd.

Tihanyi Tamás

Pálinkás Imre, a Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi kirendeltségének vezetője a szövetség dinnyési bázisán

Fotó: Tihanyi Tamás

– Az előző években már megszokott módon, idén is benyújtottuk a ponty fajlagos tilalmi időszakának feloldására vonatkozó kérelmünket az illetékes halgazdálkodási hatósághoz, amely jóváhagyta azt – közölte a FEOL szerkesztőségével Pálinkás Imre, a Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi kirendeltségének vezetője. Ennek megfelelően 2024. május 2. és 31. között nem lesz érvényben pontytilalom a Velencei-tavon, azaz zavartalanul lehet pontyra horgászni, valamint a vonatkozó szabályok betartásával adott a lehetőség a megfogott példányok megtartására is. (Ilyen szabály az alsó és felső méretkorlátozás, valamint ilyenek a mennyiségi korlátozások.)

Május elsejétől tehát újra szabad horgászni süllőre, csukára és balinra, egyúttal megnyílik a fogott hal korlátozott elviteli lehetősége is a bevezetett, szigorított szabályok betartása mellett. A kirendeltségvezető felhívta a figyelmet a kíméleti területekre vonatkozó rendelkezésekre, hiszen a kedvezőbb vízállás következtében (kedden 146 centimétert mutatott az agárdi vízmérce) ezek a partszakaszok ismét betölthetik kedvező szerepüket a halgazdálkodásban. Ennek értelmében a ponty fajlagos tilalmi időszakában – azaz május 2. és május 31. között – a kijelölt kíméleti területeken az ívó halállományt tilos bármilyen módon megzavarni. A tilalommal védett partszakaszok pontos koordinátái a horgászrendben megtalálhatók, a helyszínen táblákkal kijelölik azokat: ezeket térképen mi is megmutatjuk.

Fotó: MOHOSZ

 

Fotó: MOHOSZ

 

Kíméleti területeket jelöltek ki a Velencei-tavon
Fotó: MOHOSZ

Május második napjától kezdve megkezdődik a harcsa fajlagos tilalmi időszaka, ezért június tizenötödik napjáig a véletlenszerűen kifogott példányokat nem szabad megtartani, hanem minden esetben vissza kell engedni a tóba. A compó egész évben védettséget élvez, így általánosan nem fogható faj a Velencei-tavon. Példányait tehát – kíméletes bánásmód mellett – ugyancsak vissza kell engedni az élőhelyre. Mivel sok a változás tavalyhoz képest, Pálinkás Imre mindenképpen azt tanácsolja, hogy horgászat előtt mindenki türelemmel tanulmányozza át az idei horgászrend aktuális szabálykönyvét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában