Sárkányeresztő Találkozó

2024.05.18. 20:30

Lebegő szerzetek lepték el a pákozdi légteret (videó, galéria)

Verőfényes napsütésben várta a pákozdi Sárkánydomb a harminckettedik Sárkányeresztő Találkozó résztvevőit szombaton. A móka azonban még vasárnap is tart.

S. Töttő Rita

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Nem csak sárkányt ereszteni lehetett a Pákozdi Sárkányeresztő Fesztiválon május 18-án, szombaton, ami ezúttal kifejezetten jól jött. A szél ugyanis erőtlenül fésülgette a dombokat, de azért néha-néha kegyesen a magasba emelte a színes, lebegő csodákat. Ahogy tavaly (amikor rengeteg égi furcsaságot kapott a magasba a szél a dombokon), úgy ezúttal is volt köztük hatalmas, látványos szerzet, amely úgy kúszott-úszott a levegőben, akár egy lebegő élőlény.

A rózsaszín pillangók, kék repülők és a többi égi szerzet eresztése azért most is jó móka volt: futni a domboldalról, harapni a friss levegőt a legkellemesebb elfoglaltságok egyike egy ilyen májusi hétvégén. A gyerekek – míg sokszor a szüleik visszarepülve a gyermekkorba, kergették a sárkányokat – a földön is játszhattak: gólyalábas, ügyességi feladatok várták ugyanis őket. A sárkányeresztőket vasárnap is várják a pákozdi Sárkánydomb lankáin a szervezők.

A kép bal alsó ikonjára kattintva további fotók érhetők el: 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában