2024.04.29. 17:30
Újabb támogatást adtak át az Innovárnak Székesfehérváron (galéria)
Április 29-én, hétfőn kora délután zajlott annak a közel 14 millió forintos voucher-átadása, melyet az Alba Innovár kapott. A digitális élményközpont a Howmet Alapítványtól nyert el támogatást, méghozzá egy újabb szakmai cél megvalósítására. Az eseményen egy új eszközt is bemutattak.
Fotó: Fehér Gábor / FMH
Az Alba Innovárban egy SANDBOX felett találkozott a város polgármestere, az élményközpont vezetője és a támogató cég igazgatója.
–Ez már a sokadik ilyen juttatásunk, tehát a mostani devizaárfolyamon elmondhatjuk, hogy több mint százmillió forintot adományoztunk az Alba Innovárnak az elmúlt hét évben. És az a fontos, hogy nem csak egyszeri alkalom ez, hanem rendszeres, amióta felvállaltuk, hogy az Alba Innovár működtetéséhez hozzájárulunk a város mellett. Már most beszéltünk a következő évi programról, és a jövő évi összegről is, hogy minél jobb legyen a diákoknak és minél inkább elkötelezettek legyenek a digitális technológiák iránt–mondta a voucher átadásakor Katus István, a Howmet-Köfém Kft. ügyvezető-igazgatója.
–Ezen támogatás nélkül nem jöhetett volna létre az, amit az Alba Innovár csinál, amellett, hogy folyamatosan bővíti a mozgásterét és azt gondolom, hogy az okos tanterem program és az azt követő tanár menedzselés program. Nagyon fontos volt, hogy ne egy lábon álló mutatvány legyünk. Mi a civileket meg akartuk kímélni a költségektől és a szorgalmas, érdeklődő fiatalokat, így teremtve esélyegyenlőséget mindenki számára. Ezért volt kritikus a program során, hogy találjunk hasonló gondolatisággal rendelkező támogató vállalatot és akkor rátaláltunk a Howmet-re. Akkor is, és azóta is a Howmet a legnagyobb támogatónk. Nyugodtan elmondhatom, hogy a hét év alatt hozzánk került 100 millióból olyan dolgokat tudtunk megvalósítani, hogy maga az Alba Innovár egy-két évvel előrébb tart a fejlődésben, mint ha nem lenne a Howmet–mondta az Alba Innovár vezetője, Laufer Tamás.
Újabb támogatást adtak át az Innovárnak Székesfehérváron
Fotók: Fehér Gábor / FMHAz önkormányzat tartja fent elsősorban az élményközpontot, így a polgármester is jelen volt a sajttájékoztatón.
–Mindig öröm ezt a két vezetőt így együtt látni itt, az Alba Innovárban, mert az jót jelent az élményközpontnak, és ami még ennél is fontosabb, jót jelent a fiataloknak, diákoknak, hiszen mindig egy új lehetőség anyagi bázisát, hátterét teremti meg–fogalmazott Cser-Palkovics András.
A belvárosi élményközpontban egy homokos doboz a legújabb látvány, és egyben a legújabb eszköz is. Az apró szemcsés anyagból bármilyen felszíni forma kialakítható és a doboz fölé magasodó eszköz leképezi az adott felszíni formát. Az átadó idején éppen a pákozdi csatát modellezték 3D-s nyomtatóval készített bábukkal, de mellette egy kis üvegház is állt, villódzó LED-ekkel és digitális kijelzéssel, melyben három ceruzaelem segítségével szabályozzák a zárt térben a páratartalmat, a fényt és a hőmérsékletet.