II. Széchenyi Országos Műszaki és Közismereti Verseny

2024.04.10. 12:30

Országos döntőnek adott otthont a Széchenyi – egy székesfehérvári csapat a versenyzők között

Április 10-én, szerdán kezdetét vette a II. Széchenyi Országos Műszaki és Közismereti Verseny döntője, amelyen összesen hat csapat, köztük egy fehérvári, a Bláz mérte össze tudását.

Déri Brenda

Egy fehérvári csapat (Bláz) volt a döntőben

Fotó: Nagy Norbert / FMH

A hat induló csapat javarészt 11. és 12. évfolyamos diákokból állt. Egy csapatot négy fő, illetve egy mentor alkotott, de ők nagyrészt csak segítették a verseny menetét. Mint azt Gulyás Zoltán, az oktatási intézet innovációjáért és szervezéséért felelős igazgatóhelyettese a helyszínen elárulta, a döntő három fordulóból áll és egy projektfeladat határozza meg, hogy mi lesz a csapatok végső sorrendje. A projektfeladatot megelőzik azonban az első fordulóban a különböző témakörökben feltett kérdések, illetve a másodikban az online szabadulószobából való kijutás. 

De még mielőtt elkezdődött volna a verseny a diákokat Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte:

– Ami miatt különösen tetszik ez a verseny az az, hogy a technológiai és informatikai tudás mellett a közismereti, humán tárgyakra is összpontosít. Úgy gondolom, hogy ezek épp annyira szükségesek ezen a pályán, mint a műszaki ismeretek – fogalmazott a városvezető, majd Poór Mária igazgatói jogkörben eljáró igazgatóhelyettessel együtt megköszönték a cégek támogatását. Számos olyan fehérvári vállalat volt ugyanis, aki segített a döntő létrejöttében és lebonyolításában, illetve eszközfelajánlások is érkeztek tőlük. Gulyás Zoltántól megtudtuk, hogy a támogatók között volt a Denso, a Harman, a HTM, az Emerson, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum és a város is. A tanulók nyereményeit is az általuk felajánlott eszközökből állították össze.

Fotó: Nagy Norbert / FMH

A verseny zsűrijének jelentős részét is a támogatók tették ki. Itt helyet kapott Németh Tibor, a Harman oktatási vezetője, Kulcsár Szilvia, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum kancellárja, Cser-Palkovics András polgármester és Poór Mária az Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Technikum igazgatói jogkörben eljáró igazgatóhelyettese.

A fehérvéri diákok csapatnévként egyébként a Blázt választották.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában