Útfelújítás

2024.03.13. 15:00

Három utat aszfaltoznak le az idén önerőből

Három útszakasz felújításáról döntött február végén az iszkaszentgyörgyi képviselő-testület, amelyek még az idén, teljes mértékben saját erőből, vagyis a falu pénzéből újulhatnak meg.

Borsányi Bea

A temető útja is aszfaltos lesz

Forrás: Gáll Attila

- Miután jelenleg nincsenek olyan pályázatok, amelyek révén támogatást kaphatnánk, ezért bizonyos fejlesztéseket önerőből kell megoldanunk. Szerencsés helyzetben vagyunk azonban: van iparűzési adóból származó bevételünk, amit erre fordíthatunk – mondta kérdésünkre Gáll Attila, polgármester, aki hozzátette, a korábbi években ezt mindig a nyertes pályázatokhoz használták fel, hiszen a támogatások mellé a településnek önerőt is biztosítania kellett egy-egy fejlesztést kivitelezéséhez. Most azonban, hogy nincsenek ilyen megkötései az önkormányzatnak, számba vehette, hol és mit kellene rendbe tenni, felújítani, fejleszteni a községben, mire érdemes fordítani az iparűzési adóbevételt. 

Több szempontot is figyelembe véve végül úgy döntöttek, hogy az idei évben mintegy 63 millió forintot fordítanak a Márványkert útjának, a Bajzáth utca isztiméri úttól a temetőfeljáróig tartó szakaszának és a ravatalozótól a volt katolikus temetőn át az isztiméri útig terjedő szakasznak az aszfaltozására. Mind a három esetben melegburkolatot kapnak az említett utak. A polgármester azt is kiemelte, tudják, hogy több helyen is szükség van felújításokra, fejlesztésekre, de az önkormányzatnak a rendelkezésére álló keretet is figyelembe kellett vennie, így prioritásokat kellett felállítania a sorrend tekintetében. A felújítások azonban a jövőben is folytatódnak, több minden is tervben van Iszkaszentgyörgyön, ahol éppen ma, azaz szerda délelőtt zajlott le a műszaki átadása a közvilágítás korszerűsítés második ütemének.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában