Frissen Fejérből

2022.10.20. 07:30

Itt élnek, itt tanulnak, de most többet is megtudhattak Székesfehérvárról

Játékos feladatok segítségével ismerhették meg jobban Székesfehérvárt azok az alsótagozatos diákok, akik részt vettek a Hiemer-házban szervezett programon.

Baráth Eszter

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Egy csipet Székesfehérvár címmel szervezett ismeretterjesztő foglalkozást a Tourinform fehérvári irodája. F. Szegő Krisztina, a székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője a program házigazdájaként úgy fogalmazott, régóta úgy gondolják, hogy városunkat először az itt élőkkel kell jobban megismertetni, hogy aztán közösen tudjuk megmutatni azoknak, akik idelátogatnak. Az ismeretterjesztést pedig már gyermekkorban érdemes elkezdeni.

Éppen ezért most az alsótagozatos diákokat szólították meg, figyelembe véve azt is, hogy az információk átadása játékos, interaktív keretek között történjen. A résztvevő gyerekek nagyon élvezték a foglalkozást, melynek keretében többek között a különböző városrészek neveit és azok elhelyezkedéseit is megismerhették.

Míg néhányan a járólapra igyekeztek gondos pontossággal felragasztani a várost, addig a többiek kiválogatták azokat a városrészeket, amelyekről már hallottak, és volt olyan is, aki már közben azon gondolkodott, vajon milyen „szuperhős-póz illene az adott területhez a legjobban.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában