Frissen Fejérből

2022.03.03. 08:00

Jogerős ítélet született annak a férfinak az ügyében, aki el akart ütni egy motorost

Ítélet született annak a férfinek az ügyében, aki a vádirat szerint 2020 júliusában támadt rá a tőle nem messze lakó sértettre. A bíróság döntését az ügyészség, az ügyvéd és a vádlott is elfogadta, így az ítélet jogerős.

Baráth Eszter

Forrás: FMH-Archív / FG

Az ítéletben megállapított tényállás szerint a vádlott zártkerti ingatlanában tevékenykedett, miközben jelentős mennyiségű szeszes italt fogyasztott, ezért súlyos fokú ittas állapotba került. Ugyanezen a napon a férfi eladott egy segédmotor- kerékpárt egy közeli ingatlan tulajdonosának, akinél az esti órákban azt kifogásolta, hogy a motor kipróbálása során túl nagy zajt és port keltett, és mivel nagy sebességgel közlekedett, elüthette volna a kutyáját is. A vádlott a sértett megölésével fenyegetőzött, és autóba ült, amit az útról letérve a motor és a motoros felé irányított. A sértett el tudott ugrani, így a férfi csak a segédmotoros-kerékpárt gyűrte maga alá. 

A szerda reggeli tárgyaláson a bíróság ismertette az új műszaki szakértői vélemény azon pontjait, amelyek eltértek a korábbitól. A bíróság, az ügyész és a vádlott ügyvédje is egyetértett abban, hogy ez megválaszolta a még fennmaradó kérdéseket. Bár korábban a vád emberölés kísérletének bűntette és más bűncselekmények voltak, a szakértői vélemény ismeretében az ügyészség azt indítványozta, hogy a vádlottat közúti veszélyeztetés bűntettében, járművezetés ittas állapotban vétségében és rongálás vétségében mondja ki bűnösnek, miután a vádirati tényállást ennek megfelelően módosította. 

A Székesfehérvári Törvényszék a férfi ügyében ítéletet hirdetett, közúti veszélyeztetés bűntette, járművezetés ittas állapotban vétsége és rongálás vétsége miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelyet végrehajtásában 3 évre felfüggesztett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában