Egy hétig állhat a bál

2021.02.10. 14:20

Ezek a napok a farsang és a barátság jegyében telnek Csákváron

A farsang mindig az iskolai tanév egyik legjobban várt eseménye, hiszen a beöltözés mellett sok vidám program színesíti a napot. Ezért a csákvári iskolában úgy döntöttek, ha némileg más formában is, de az idén is megrendezik!

Borsányi Bea

A különböző jelmezek az idei évben is nagyon kreatívak és változatosak voltak

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Ínséges időket élünk a programok terén, de próbáljuk a gyermekek életét vidámabbá, eseménydúsabbá tenni, ami ebben a járványügyi helyzetben nagyon nehéz – mondta Szajkóné Medgyesi Bernadett, az iskola igazgatónője, majd így folytatta:

– Sokat tanakodunk azon, hogy mit szabad és mit nem. Állandóan ötletelünk, hogy a szűkös kereteinken belül mit tudunk megvalósítani. Az sajnos már év elején világossá vált, hogy a hagyományos farsangi programjainkat idén nem tudjuk a megszokott formában megtartani. Ám nem szerettünk volna még erről is lemondani – árulta el az igazgatónő.

Az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskolában végül úgy határoztak, ebben tanévben a farsang egy egész hétig tart. Mivel az iskola főépületében 5 évfolyam tanul, így ezen a héten minden évfolyam kap egy napot, amikor beöltözhet. Azt, hogy melyik évfolyam tanulói melyik napon farsangolhatnak, sorsolással döntötték el. A szerencse úgy hozta, hogy a kedd a 4. osztályosoké lett.

A február 8-i hét azonban nemcsak a farsangról szól, de ezt a hetet kinevezték a Barátság hetének is. A diákok képeslapokat, üzeneteket írhatnak egymásnak, amit a tanárok juttatnak el a címzetteknek pénteken. Az üzeneteket a folyosóra kihelyezett barátságdobozban gyűjtik. Ugyanakkor a faliújságokat híres barátságok leírásaival, fotóival díszítették fel – pl. Karinthy Frigyes–Kosztolányi Dezső, Batthyány Lajos–Liszt Ferenc vagy Wigner Jenő–Szilárd Leó – hogy ezzel is kiemeljék az emberi kapcsolatok és a barátság fontosságát.

Az igazgatónő arról is beszámolt, hogy ettől a hónaptól kezdve reggel a jelző csengetés helyett zene szól a hangosbemondóból, amit az osztályok képviselői választottak ki, valamint idén is regisztráltak a február 22-én esedékes magyar parasport napjára. Idén vendégek nélkül zajlanak majd a programok. A tornateremben a diákok érzékenyítő feladatokon keresztül ismerhetik meg, próbálhatják ki a fogyatékkal élők sportjait, a tantermekben pedig a témához kapcsolódó rövidfilmeket is megtekinthetnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában