Gazdálkodó megyei jogú városok

2019.05.17. 11:30

Országos rendezvénysorozat zárókonferenciáját tartották a Városháza Dísztermében

A korábbiakkal együtt ez a találkozó is az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok működésének optimalizálását hivatott előmozdítani.

Sági Zoltán

Kovács László (b3): a közbeszerzésekből mintegy 40 százalékot hasítanak ki az önkormányzatok és a kapcsolódó gazdasági szervezetek

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A Közbeszerzési Hatóság (KH), az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) szervezésében megvalósult esemény egy februárban indult és hat alkalomból álló sorozat utolsó darabjaként érkezett hozzánk. Az alkalmak mindegyikének – Kaposvártól Székesfehérvárig – egy-egy megyei jogú város adott otthont. Mint a rendezvényt követő sajtótájékoztatón megtudtuk, a hat konferencia helyszínének megválasztásában az is szerepet játszott, hogy a 23 megyei jogú város vezetői és szakemberei földrajzilag optimálisan tagolt egységekben vehessenek részt a tudásmegosztó rendezvénysorozaton.

Átlátható, nyilvánosságtűrő legyen az önkormányzatok gazdálkodása!

A zárókonferencia sajtónyilvános részében, az MJVSZ képviseletében annak társelnöke, Cser-Palkovics András mondott beszédet. Ebben kitért a mára háromoldalúvá bővült szakmai együttműködés előzményeire. Elhangzott: az ÁSZ és az MJVSZ között még 2010-ben jött létre együttműködés, amelynek célja a jó gyakorlatok kialakítása és azok megosztása volt. Célként tűzték ki továbbá, hogy az ÁSZ közreműködő szakmai segítségével az önkormányzatok gazdálkodása a törvényeknek megfelelő, nyilvánosságtűrő és átlátható legyen.

– Nyolc-kilenc év távlatából kijelenthetjük, hogy az együttműködés eredményes – összegzett a polgármester, aki elmondta: az MJVSZ kívánsága is volt, hogy az idei találkozókon az önkormányzati tulajdonú gazdasági szervezetek működésével kiemelten foglalkozzanak. E tárgykörben egy elemzés is elkészült, amely az együttműködés keretében felmerült kérdésköröket tekintette át. A dokumentum hasznos segédanyag az önkormányzatok és a tulajdonukban lévő gazdasági társaságok számára egyaránt. A téma egyúttal indokolta a KH bevonását is, amely hatósági tapasztalataival segítette az együttműködést a közbeszerzések vonatkozásában. A jövőre nézve Cser-Palkovics András egy negyedik résztvevő, a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály (KFF) bevonását is kívánatosnak nevezte az együttműködések körébe.

A városok érdekei ciklusokon átívelőek: az ÁSZ alelnöke, Fehérvár
korábbi polgármestere, Warvasovszky Tihamér és Cser-Palkovics
András köszöntik egymást
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

 

 

Az ÁSZ öntesztrendszere újabb elemmel bővült

Az ÁSZ alelnökeként megszólaló Warvasovszky Tihamér a rendezvénysorozat volumenét számadatokkal is érzékeltetve elmondta, a hat alkalom során, a Kaposváron, Debrecenben, Miskolcon, Kecskeméten, Zalaegerszegen és Székesfehérváron tartott rendezvények az ország 23 megyei jogú városának 206 önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságából 152-t, illetve azok 300 vezetőjét érték el, tudásközvetítő szemináriumok során a helyi szakembereket az ÁSZ és a KH esettanulmányaival és szempontjaival megismertetve.

Az alelnök hangsúlyozta: az Állami Számvevőszék nem hatóság, így a szabálytalanságok feltárása azok elhárítását, és nem büntetések kiszabását célozza. A megyei jogú városok gazdasági társaságait érintő elemzések a tulajdonosi jog­gyakorlást döntő többségben szabályosnak minősítették, inkább a gazdasági társaságoknál tártak fel szabálytalanságokat. A 60 önkormányzati gazdasági társaságot érintő javaslatból 239 vonatkozott a gazdasági társaságokra – míg a megyei jogú városok tulajdonosi joggyakorló tevékenysége – 57 ellenőrzésből 47 esetben – jó gyakorlatként példaértékű. Warvasovszky Tihamér az eseményen bejelentette, az ÁSZ öntesztrendszere újabb elemmel bővült: mostantól a köztulajdonú, azaz állami és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok vezetői is tesztelhetik cégük szabályszerű, integritáselvű működését az ÁSZ honlapján elérhető önteszt segítségével.

Kovács László (b3): a közbeszerzésekből mintegy 40 százalékot hasítanak ki az önkormányzatok és a kapcsolódó gazdasági szervezetek
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

 

A KH főtitkáraként megszólaló Kovács László elmondta: az eredményesen zárult tavalyi, összesen 10 361 közbeszerzési eljárás össz­értéke megközelítette a 3,3 milliárd forintot. Ennek több mint 40 százaléka önkormányzatokat érint, így a Közbeszerzések Tanácsa szakmai testület tagjai közé MJVSZ-tagot is delegáltak a hatékony együttműködés érdekében. Komoly figyelmet fordítanak továbbá a szakértők képzésére is. A zárókonferencia sajtó­tájékoztatóján a rendezvénysorozat eredményeként Cser-Palkovics András a szakértői eszmecserék széles körét és az egységesülő jogértelmezési gyakorlatot említette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában