városfejlesztés

2018.06.21. 07:00

Pályázat segíthetné a buszpark megújulását Fejér megyében?

A Megyei Jogú Városok Szövetsége társelnökeként vett részt egyeztető megbeszélésen kedden Budapesten Cser-Palkovics András polgármester. A szövetség elsősorban a megyei jogú városok működését érintő jövőbeni kérdésekről tárgyalt az Innovációs és Technológiai Minisztériumban.

S. Töttő Rita

Még 2015 januárjában szállították Budapestre az Ikarus troli egyik példányt. A két szerzemény azóta is járja a főváros útjait. Az Ikarus vezetői akkor elmondták, ebből a típusból újabb fejlesztéssel akkumulátoros buszokat szeretnének kidolgozni, ami felkeltette Székesfehérvár vezetésének érdeklődését. Vajon van-e esély, hogy a közeljövőben elektromos Ikarusok járjanak a Várkörúton?

Fotó: Nagy Zoltán Péter/Fejér Megyei Hírlap

Az új kormány felállásával egyidejűleg kereste fel a minisztereket a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnöke Szita Károly, Kaposvár polgármestere és társelnöke, Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. A cél a megyei jogú városok és ezáltal Székesfehérvár aktuális kérdéseinek fókuszba állítása volt – mondta el a Fejér Megyei Hírlapnak Cser-Palkovics András.

Pályázati forrásokra van szükség

Kedden budapesti sajtótájékoztatón számoltak be az eredményekről: az eddigi tárgyalások során szóba került többek közt a közösségi közlekedés fejlesztésének lehetősége, amelyre – fogalmazott Cser-Palkovics András – kicsivel több állami finanszírozásért lobbiznak.

Székesfehérvár szempontjából is fontos igény a közösségi közlekedés fejlesztése, amely egy meglehetősen költségigényes feladat. Nagy könnyebbség lenne tehát ebbe kiegészítő állami forrást bevonni – mondta, majd rávilágított: állami támogatások bevonásával tovább növelhető a közösségi közlekedés eszközparkja, szolgáltatási színvonala. Emellett a szövetség szívesen venné olyan pályázati források megnyitását, melyeknek köszönhetően a megyei jogú városok buszparkjainak megújítása finanszírozható lenne – akár gázüzemű, akár elektromos buszok tekintetében.

Még 2015 januárjában szállították Budapestre az Ikarus troli egyik példányt. A két szerzemény azóta is járja a főváros útjait. Az Ikarus vezetői akkor elmondták, ebből a típusból újabb fejlesztéssel akkumulátoros buszokat szeretnének kidolgozni, ami felkeltette Székesfehérvár vezetésének érdeklődését. Vajon van-e esély, hogy a közeljövőben elektromos Ikarusok járjanak a Várkörúton?
Fotó: Nagy Zoltán Péter/Fejér Megyei Hírlap

Székesfehérvár korszerű minta

Székesfehérvár a tárgyalások során korszerű mintával is szolgált a többi megyei jogú város számára – tette hozzá a polgármester: az Alba Innovár Digitális Élményközponthoz hasonló hely létrehozása a többi megyei jogú város vágya is lett. A szövetség felvetette: egy ilyen jellegű hálózat akár a Modern városok program keretén belül is megvalósulhatna. A tárgyalások során szóba kerültek a közszolgáltatásokkal – hulladék- és vízi közmű – összefüggő problémák is.

– Székesfehérváron például szeretnénk elérni, hogy a több száz millió forintot jelentő közműadót visszaforgathassuk közműfejlesztésre. Ennek köszönhetően rengeteg közművel és úttal kapcsolatos fejlesztés gyorsulhatna fel, hamarabb kerülhetne sor például a régi, elavult közműrendszerek kiváltására – világított rá Cser-Palkovics András.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában