Születésnap

2024.05.15. 20:30

Kömives Istvánt köszöntötték 90. születésnapján

A 90 éves Kömives Istvánt otthonában köszöntötte Székesfehérvár Önkormányzata és polgármestere nevében Földi Zoltán. Felsőváros önkormányzati képviselője ajándékcsomaggal és a miniszterelnök által aláírt emléklappal lepte meg az ünnepeltet, akinek – elmondása szerint – nem volt ideje megöregedni, hiszen közlekedésmérnökként vasúti kocsikat tervezett, mozdonyt vezetett, mechanikát tanított a gépipari technikumban, szőlőt gondozott és saját kezével házat, nyaralót épített.

Feol.hu

Fotó: Bácskai Gergely / ÖKK

Kömives István 1934-ben született Velencén. Szülőhelyéhez ma is kötődik, a családi nyaralót is ott építette fel saját kezével, és dolgozott a szőlőben egészen a legutóbbi időkig. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta, de az 1956-os forradalom miatt az oktatás megszakadt, így csak 1958-ban diplomázhatott közlekedési üzemmérnökként. A diploma megszerzése után került Székesfehérvárra, ahol a MÁV Székesfehérvári Járműjavító Vállalatnál kezdett dolgozni, itt letette a mozdonyvezetői vizsgát is, 1959-ben egész nyáron mozdonyt vezetett. Szintén ebben az évben volt az esküvője, 62 évig élt boldog házasságban, szeretett felesége 2021-ben bekövetkezett haláláig.

Fotó: Bácskai Gergely / ÖKK

A kötelező MÁV szakvizsgák után a keskeny nyomközű vasúti kocsigyártó részleget vezette, majd tervező csoportvezetőként a kocsigyártáshoz szükséges készülékek és üzemcsarnoki daruk tervezését végezte. Ezt követően lett a speciális kocsigyártó részleg vezetője. Rajongott munkájáért, szenvedéllyel és elhivatottsággal végezte feladatát, és számos innováció is fűződik a nevéhez.

1969-től két évig közúti szolgálatot teljesített a Székesfehérvári Közúti Igazgatóságon, majd 1971-től 1980-ig a Közúti Építő Vállalat gépészeti osztályvezetője volt. 1978-ban Felsőfokú Tervgazdasági és Beruházási szakképesítést szerzett Közlekedési szakon. Munkája során Fehérvár számos utcájába juttatta el a gázvezetéket, Szárazréttől Felsővároson át Öreghegyig.

1980 és 1990 között az Alba Regia Építőipari Vállalatnál gépesítésfejlesztő mérnökként dolgozott. 1990-től 1994-ig Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában főtanácsosi kinevezéssel közműberuházások szervezését végezte.

Fotó: Bácskai Gergely / ÖKK

Ennyi munka és feladat mellett is szívén viselte a következő nemzedékek sorsát, 1961 és 1963 között a 320. számú Ipari Tanuló Iskolában lakatos szakmai ismereteket és matematikát, 1963 és 1978 között a Ságvári Endre Gépipari Technikum esti tagozatán mechanikát és gépelemeket, 1978 és 1990 között az Ybl Miklós Közlekedés Gépészeti Szakközépiskola technikus minősítő tagozatán üzemszervezést és vezetési ismereteket tanított. Saját bevallása szerint a mechanika tantárgyat szerette tanítani a legjobban, diákjai szigorú, de igazságos és motiváló személyiségként emlékeznek rá.

Az aktív, fiatalos kiállású Kömives István 1995 óta nyugdíjas, 90 évesen is kiváló szellemi frissességnek örvend. Két fia és két unokája van, akikre nagyon büszke, unokái a Pécsi Tudományegyetemen szereztek diplomát. Egyik fia, Zoltán – aki a köszöntésen is részt vett – a Galiba Zenekar alapítója, a folkegyüttessel számos országban és kontinensen lépett már közönség elé. - olvasható az ÖKK közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában