Egy Öreg Sas, aki lélekben még repül

2024.02.08. 13:00

Felköszöntötték a 90 éves fehérvári pilótát

Szerdán délután a Helyőrségi Klubban köszöntötte a székesfehérvári Albatrosz Repülő Egyesület Domoszlai Géza aranykoszorús, első osztályú repülőgép- és helikoptervezető pilótát 90. születésnapja alkalmából.

Tihanyi Tamás

Domoszlai Géza az egyetlen Magyarországon (vélhetően sok más országban is az lenne), aki szuperszonikus vadászgépen, helikopteren és szállítógépen is repült

Fotó: Tihanyi Tamás

Domoszlai Géza egészen pontosan 2024. január 30-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az idős pilóta az alföldi tanyavilágban töltött gyermekkora után lett a magyar légierő kiváló repülőtisztje, olyan férfi, aki MiG-15-ös, majd MiG-21-es vadászgép, Mi-8-as helikopter és Antonov szállító repülőgép ülésében is becsülettel, nagy odaadással és kitüntetésekkel szolgálta a hazáját és ezzel a teljesítményével biztosan egyedül van Magyarországon. Az Albatrosz Repülő Egyesület Öreg Sasok szakosztályának szeretett és megbecsült tagja annak idején a katonai akadémiáról került a börgöndi csapatrepülő parancsnokságra, azóta él szeretett feleségével Székesfehérváron, akivel 66 évvel ezelőtt házasodtak össze. Domoszlai Géza korábban a FEOL-nak részletesen beszélt szegénységben töltött ifjúságáról, a levegőben átélt kalandjairól és családjáról, lányairól és unokáiról is, akik nélkül nem lett volna teljes az élete.

Domoszlai Géza fiatal repülőtisztként egy régi felvételen feleségével, akivel máig boldog házasságban élnek
Fotó: Domoszlai Géza felvételei közül

Szerdán a székesfehérvári repülősök és ejtőernyősök, azaz a vármegyeszékhely minden repülőbarátja nevében Szilády Dezső egyesületi elnök, valamint az Öreg Sasok szakosztálya képviseletében Brotesser Zoltán köszöntötte a közeli lakónegyedben élő Géza bácsit. Aki ma is naprakész csaknem mindenféle repüléssel kapcsolatos történés ügyében, hiszen igyekszik figyelemmel kísérni szeretett, oly sokak által csodált és irigyelt „szakmája” aktuális híreit, fejleményeit. „Nem csak a kort tiszteljük, hanem az életpályát is”, hangsúlyozta ki Brotesser Zoltán a FEOL-nak. Egyébként a tizennégy székesfehérvári Öreg Sas közül nem Géza bácsi a legidősebb, ugyanis a szakosztály két további tagja, Boros Pál és Sárdi István nem kevesebb, mint 91, illetve 93 éves. Isten éltesse mindhármukat még sokáig!

Szilády Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke is köszöntötte Domoszlai Géza egykori vadászpilótát, helikopter és szállítógép vezetőt
Fotó: ARE

Az Albatrosz Repülő Egyesület közössége amellett, hogy gondozója és üzemeltetője a börgöndi leszállópályának, sokat tesz azért, hogy a még közöttünk élő egykori légierősöket, katonai pilótákat ne feledjük el, tetteiket ne fedje a feledés homálya. Hiszen sokan eltávoztak már azok közül, akik annak idején rendkívüli nehézségek közepette is naggyá tették a székesfehérvári repülést, éppen ezért fontos megbecsülni azokat, akiknek történeteit, tanácsait még meghallgathatjuk. Mert ők az Öreg Sasok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában