Hagyományőrzés

2023.08.06. 15:30

Hat napon át tart a 31. Csángó Fesztivál Jászberényben

Csaknem hatvan program, hatszáz közreműködő, köztük moldvai és gyimesi csángók, erdélyi, felvidéki, vajdasági hagyományőrzők, valamint a Magyarországon élő kisebbségi tánccsoportok és zenészek képviselői mutatkoznak be az augusztus 8-tól 13-ig tartó 31. Csángó Fesztivál – Európai Kisebbségek Folklór Fesztiválja és Népművészeti Vásár programjában.

MW

Résztvevők moldvai csángó népviseletben a XXV. Csángó Fesztiválon Jászberényben 2015. augusztus 7-én

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

Szűcs Gábor, a fesztivál igazgatója az MTI-nek elmondta:

a rendezvény a határon túli magyarság népművészetét mutatja be a kisebbségek, nemzetiségek identitástudatának erősítése érdekében.

A fesztiválhoz kapcsolódva ebben az évben is megrendezik augusztusban az Aprók Tánctáborát és a Nemzetközi Táncház és Zenésztábort – közölte.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Folklór Kulturális Közalapítvány és a Jászság Népi Együttes szervezi 1981 óta a Nemzetközi Tánc – és Zenésztábort, és főrendezője 1991 óta a Csángó Fesztiválnak.

A magyar nyelvhatár legkeletibb peremén élő moldvai csángók fojtogató légkörben, magyar iskolák, magyar papok hiányában elszántan küzdenek puszta fennmaradásukért – olvasható a közleményben. Az „erőszakolt etnikai keveredés miatt” magyarok tízezrei nőnek fel úgy, hogy kisebbségi létük szégyenérzetet vált ki bennük, s ezért megtagadják anyanyelvüket, kultúrájukat, önnön mivoltukat – írták. A fesztiválon a csángók különféle csoportjait, művészeti értékeket ismertetik meg a hazai magyarsággal – tájékoztattak.

Augusztus 8-án este Nékünk örömet adjon címmel a jászberényi Viganó Alapfokú Művészeti Iskola szólótáncosainak műsorát láthatják az érdeklődők a Jászság Népi Együttes székházában.

Augusztus 9-én szintén a Jászság Népi Együttes székházában lesz látható a Boka Gábor Színtársulat előadásában a Sobri Jóska: Üdvözlet a Bakonyból! című előadás.

Augusztus 10-én este a Szabadtéri színpadon a Magyar Állami Népi Együttes műsorát láthatja a közönség Kolozsvári piactéren címmel.  A műsorban hallható lesz a rendező-koreográfus Mihályi Gábor Kossuth-díjas alkotó írása is.

Augusztus 11-én a Főtéri színpadon tartják a fesztivál ünnepélyes zászlófelvonását. Este a Szabadtéri színpadon lesz látható Héttorony címmel a Duna Művészegyüttes előadása Makovecz Imre emlékére. A Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása, valamint a nagy elődök szellemi hagyatéka jelentik azt a kincset, amit a Héttorony magában rejt Bécs, Kassa, Munkács, Brassó, Újvidék, Zágráb és Maribor tornyainak ölelésében. Ezen kincsek között tartják számon Makovecz Imre emlékművét is. A táncszínházi előadás arra vállalkozik, hogy Makovecz Imre építész mester gondolkodásmódját, műveinek komplexitását a tánc nyelvén fogalmazza meg – írták.

Augusztus 12-én Táncforgatag címmel tánccsoportok, táncegyüttesek, hagyományőrzők és egyéb résztvevők táncos-zenés felvonulása lesz látható a város főterén. Este a Táncpanoráma nevű gálaműsorban több táncegyüttes is fellép a Főtéri színpadon. 

Augusztus 13-án délután a Jászberényi Ferences Templomban Folkmisét tartanak, amelyen a moldvai és gyimesi csángókon kívül részt vesznek a külföldi nemzetek, nemzetiségek képviselői is. Este a Főtéri színpadon az Időtlen értékek című gálaműsoron hagyományőrző táncosok és zenészek lépnek fel, közreműködik a Jászberényi Hagyományőrző Egyesület, a Jászság Népi Együttes, a Tarsoly Zenekar, az Antal Banda, valamint az Árendás és a Galagonya táncegyüttesek.

A fesztivált tűzijátékkal zárul.

A rendezvény idején koncertekkel, táncházzal, népi gyermekprogramokkal várják a látogatókat, kiemelt programja az augusztus 10-től 13-ig tartó Népművészeti vásár, ahol csaknem kilencven kézműves és vásári árus kínálja termékeit. A hazai népi iparművészek által készített termékek mellett megjelennek az erdélyi falvakra és a csángó kultúrára jellemző népművészeti hagyományok, kézműves termékek is.

A rendezvény ad otthon augusztus 9-től 11-ig a 10. Kárpát-Haza Kulturális és Gazdasági Konferenciának a jászberényi Déryné Rendezvényházban és a Csángó Házban.

A fesztivál fő támogatói a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő, a Bethlen Gábor Alap és Jászberény önkormányzata.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!