Bulvár-celeb

2023.09.23. 23:35

Failoni Donatella elmondta, hogyan szeretett bele Oszter Sándorba

Oszter Sándor özvegye önéletrajzi könyvet ír, amiben olyan családi titkokról is őszintén vall, amikről még sehol nem beszélt.

Forrás: Bors

Failoni Donatella minden évben, kora tavasszal leköltözik Balatonrendesre a hegytetőn álló házába, ahonnan csak késő ősszel, a hideg beköszöntével megy haza. Imádja a balatoni életet, kertészkedik, nagy vacsorákat szervez a helybéli ismerőseinek és ha ideje engedi, leül az önéletrajzi könyvét írni. Sok évtized izgalmas, érdekes, különleges történetét kell papírra vetnie, talán ezért halad lassan vele - írja a Bors.

Oszter az első férje barátja volt   

A könyv kapcsán olyan emlékek is előkerülnek, melyekről Donatella még sosem beszélt a nyilvánosság előtt. Köztük az a pillanat is, amikor először megpillantotta a sármos, zsivány tekintetű fiatal színészt, Oszter Sándort, aki a zongoraművésznő első férjének jóbarátja volt.

 

– Kevesen tudják, hogy nekem két házasságom volt. Az első férjem Dobai Péter, Kossuth-, és József Attila-díjas költő, író. Neki volt jó barátja Oszter Sándor. Amikor ő először vendégségbe jött hozzánk, meglátta anyám és így szólt: "Ha húszéves lennék kislányom, biztosan ebbe a gyönyörű férfibe lennék szerelmes!" Nevettem rajta, és azt válaszoltam, hogy "kellene a fenének egy ilyen jóképű nőcsábász!" 

 

– mesél az emlékeiről Failoni Donatella.

Nem kapott pofont 

A baráti találkozásaink alkalmával egyszer-kétszer ugyan megkérdezte, hogy nem innék-e vele egy konyakot, de nem volt soha rámenős, tiszteletben tartotta azt, hogy a barátja felesége voltam – folytatta Donatella. – Annak a házasságnak aztán gyorsan vége is lett, és a munkám miatt többször futottam össze Sándorral rendezvényeken. Ilyen volt 1977. október 17-e is, mikor Cegléden voltunk a Muskátli presszóban egy Bartók Béla-József Attila esten. Ott történt meg az, hogy rám nézett, én őrá, és egy pár másodpercre egymásba feledkeztünk. Méterekre voltunk egymástól, mégis olyan volt, mintha csak ketten lennénk a teremben. Még a zenét sem hallottuk. Aztán mielőtt haza indult volna, odalépett hozzám és a nyakamba csókolt. A szemtelen... – nevette el a magát Donatella. – De nem kapott pofont, inkább megadtam neki a telefonszámomat. Még aznap feljött hozzám, hajnali négyig beszélgettünk. Nem érintettük meg egymást, csak csevegtünk.

Akkor jöttem rá, hogy Sándor nem csak egy üresfejű szépfiú, hanem egy érett férfi, aki okos, aki jól gondolkodik, akinek értékes minden gondolata. Hajnalban úgy távozott, hogy azt mondta, másnap este nyolcra értem jön. Jött is... A haláláig, 42 éven át együtt maradtunk. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!