Huszonöt éve ért haza a Szent Jupát – a polgármester köszöntötte a hajósokat

Székesfehérvár - Fa Nándor és Gál József 1985 őszén indultak útnak saját építésű vitorlásukon, a Szent Jupát fedélzetén és két évvel később, 1987. szeptember 12-én, 70 ezer kilométeres út után értek haza. Az abbáziai kikötőben és Székesfehérváron is több ezer zászlót lobogtató, Himnuszt és Szózatot éneklő magyar várta őket, hiszen ők voltak az elsők, akik magyarként egy vitorláson megkerülték a Földet. Hajójukat, a Szent Jupátot a Közlekedési Múzeumban állították ki.

Tihanyi Tamás

Csütörtökön ezekre a napokra emlékeztek a fehérvári Hiemer-házban a város képviselői, barátok, rokonok, újságírók. Cser-Palkovics András polgármester azt mondta: még igen fiatal emberként élte át a nyolcvanas éveket, amikor két rendkívül jelentős sportesemény történt a város életében: a Videoton labdarúgóinak UEFA-menetelése és a Szent Jupát útja.

- Fehérvár múltjában a hajósok kalandja olyan tett volt, amellyel Fa Nándor és Gál József beírta magát a város képzeletbeli történelemkönyvébe - mondta a polgármester. A városvezető fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a világ körüli út jelentőségét igazán az adta, hogy közösséget teremtett Székesfehérváron, az országban és a magyarok lakta távoli tájakon is. Kijelentette: ma is az a kérdés, hogy vajon képesek vagyunk-e hozzájuk hasonlóan közösséget teremteni, formálni, összefogni a nagy célok érdekében?

A polgármester jubileumi okleveleket adott át a két meghatott hajósnak.

- A város tette igazán emlékezetessé számunkra az érkezést, hiszen rengeteg szeretetet kaptunk - idézte fel a 25 évvel ezelőtti történéseket Fa Nándor, amikor félig bőgve, meghatottan álltak a Városháza erkélyén. - Ahogyan beírtuk magunkat a város történetébe, úgy írta bele magát Székesfehérvár a mi életünkbe mindörökké. Az útról annyit: bebizonyosodott, hogy a Föld valóban gömbölyű.

- A városban, az országban élt az erős szabadságvágy, amelynek megtestesítői lehettünk - fogalmazott Gál József. - Megszoktuk, hogy a Himnusz után akkoriban meg kellett hallgatni az Internacionálét is. Ám amikor hazaértünk, Fehérvár szívében a tömeg kétszer énekelte el a Himnuszt és a Szózatot. A város fiának fogadott minket.

A találkozón, megemlékezésen levetítették a Városi Televízió korabeli filmjét az útról és a hazaérkezésről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!