Zene

2014.08.09. 12:35

Slam poetry, az új generációs költészet

Székesfehérvár – Költészetről, rapről, a slam poetryről, illetve a műfajok közötti átjárhatóságról beszélgettünk az Akkezdet Phiai zenekar két tagjával, Závada Péterrel és Süveg Márkkal. Fehérvári fiatalok pedig a költészet iránti vonzalmukról mesélnek.

Buthy Lilla

Rap és költészet. Véleményem szerint az Akkezdet Phiai révén bizonyosodott be először, hogy van átjárhatóság a klasszikus és az underground között. Mintha igazi olvasztótégelyként működne. Závada Péter, alias Újonc, és Süveg „Saiid” Márk 18 évesen találkozott először egy budapesti szórakozóhelyen. Az első kapcsolódási pontjuk az volt, hogy mindketten bőgatyát hordtak, és fejből nyomták az összes Wu-Tang Clan-szám szövegét. A tizenhat éves Akkezdet Phiai zenekarral nem akartak görcsösen értéket teremteni. Kamaszok voltak, játszottak.

Az egész zenekar a gyerekkorukról szól, ami átível a felnőttkorba, a harmincas éveikbe is. Aztán, mikor már Szegeden is őket hallgatták – és itt kazetták kézből kézbe adásáról beszélünk még, internet hiányában –, akkor Márk zenei producer énje már érezte, hogy ebből lesz valami komolyabb. Tisztában volt vele, hogy valami újat hoztak létre itthon. Péter a Kossuth-díjas író, Závada Pál fia. Első verseskötete, az Ahol megszakad, 2012-ben jelent meg, hamarosan pedig már szokatlanabb, rímtelen szabadversei is napvilágot látnak. Az irodalom kamasz korában kevésbé foglalkoztatta, mert az a családban adott volt. Inkább a lázadást választotta, rappelni kezdett. Süveg Márk irodalom érettségijét az évfolyam legjobbjának ítélték. Jól ment neki a rap is, és ahogy 2006-ban megjelent a slam poetry, tudta: ebben is ki kell próbálnia magát.

A költőként is nagyszerű Závada Péter és a többszörös slam poetry-bajnok Süveg Márk. Újonc és Saiid 18 éve ismerik egymást (Fotó: Molnár Artúr)

 

De mi is a már sokat emlegetett slam poetry? Egy modern költészeti stílus, amely leginkább szóban és élőben hatásos. Péter szerint a slam legfőbb ereje a kommunikációban és a közösségteremtésben rejlik. Abban, hogy összehozza a fiatalokat és ráveszi őket, hogy merjék elmondani, mit gondolnak magukról, a családjukról, a múltukról, az ország helyzetéről, a világban betöltött helyükről. Amellett, hogy persze szórakoztat is, intelligens, toleráns, politikus embereket nevel, akik vállalják a véleményüket. Európai embereket. Márk hozzáfűzi, hogy a slam filozófiája a nyitottság és a szabadság, nincsenek zárt ajtók, maximum résnyire nyitottak, bárki beléphet rajtuk.

Szabó Eszter (középen) szerint sokféle fiatal volt a Verstáborban, s egy dolog közös bennük: meg tudják látni a költészet értékét és erejét (Fotó: Nagy Zoltán Péter)


A műfaj egyre sikeresebb és népszerűbb a magyar fia-talok körében is. Újonc és Saiid szerint azért, mert a gondolkodást népszerűsíti, és gondolkodni jó. Mert a magyar nyelv kimeríthetetlen tárháza a gyönyörnek, és nincs olyan ember, aki ne írt volna életében legalább két sort le magától, csak hogy rímeljen vagy kiadjon magából valamit.– Szerintem nincs egyértelmű recept arra, hogy kiből lesz jó slammer. Pont ez benne a szép. Vannak, akik a költészet, vannak, akik a rap felől érkeznek, és olyanok is, főleg a fiatalabb generáció, akik már eleve slammernek készülnek – mondja Péter, Márk pedig hozzáteszi: Nem kell se lexikális tudás, sem színészi véna. Alázat kell, és nem árt, ha a nyelv szerelmese az illető. Kíváncsiak voltunk, hogy vajon a fiatalokat milyen kapcsolat fűzi a költészethez, az irodalomhoz, ezért a nemrég Székelyföldről hazatért verstáborosokhoz fordultunk.

– Szerintem a székesfehérvári fiatalok nyitottak az irodalomra. Kiváló kortárs költőinknek, íróinknak és természetesen a fehérvári színháznak köszönhetően. A klasszikus versek szeretete mellett egyaránt megjelentek új műfajok, mint a slam poetry, ezáltal a társadalmi kritikákat is korszerűbb módszerekkel fogalmazhatjuk meg. A slammerek által a zenekedvelőkhöz is hamarabb juthat el a líra. Hiszek benne, hogy minden fiatal megtalálja a kedvére való, egyéniségéhez illő irodalmi tevékenységet – mondja Gombó Viola Lotti, a tavalyi Versünnep győztese.– Az ismeretségi körömben egyre inkább felkapottá válik a versmondás. Kortárs művészeink verseiből is sokat szemezget a fiatal generáció. Én is csak úgy belepottyantam a versmondásba, de már soha sem akarok kikerülni belőle, nagyon megszerettem – teszi hozzá a 16 éves Szilágyi Zsolt.

Gombó Viola Lotti és Szilágyi Zsolt szerint a fiatalok nyitottak a a klasszikus irodalomra és az új, modernebb műfajokra is


– Senki sem ugyanazzal a céllal mond verset. Van, akit a versenyszellem hajt, van, aki színészi babérokra tör, van, aki sehol máshol nem tudja úgy megmutatni magát, mint egy vers védőburkában. Épp ezért igazán sokféle fiatal verődik össze, akikben mégis közös, hogy a mai, szépirodalmat alig elismerő világban meg tudják látni a költészet értékét és erejét. Tudják, hogy a vers nem csupán az irodalomórával járó szükséges rossz, de lehet élmény, játék, a tiszteletadás egy formája vagy az önkifejezés hasznos segédeszköze. Azok a fiatalok, akik megtanulták látni egy vers szépségét, egész más szemmel tudják nézni a világot. Képesek észrevenni olyan dolgokat, amiket az akciófilmeken szocializálódott, rohanó világba belenövő iskolatársaik nem, és ez valahogy összeköti őket – vallja a magát rutinos verstáborozónak aposztrofáló Szabó Eszter.

A vers, ami rap; a rap,ami slam...ami vers
Az újságíró véleménye


Ezzel a kör bezárul, a műfajok határait pedig talán már nem is a különféle stílusjegyek adják. Fontos a forma, de talán még fontosabb a tartalom. Ez és a verbális szabadság mértéke az, ami megkülönbözteti a verset a raptől, a rapet, a slam poetrytől. Amit szabad a rapnek, nem szabad a versnek. Vagy mégis? Az Akkezdet Phiai szövegei nem kötnek kompromisz-szumot, Závada Péter hamarosan rímtelen verseit adja közre. Talán ez a klasszikus és az under-ground közötti híd. A kísérletezés. Saiid szerint: Nincsenek zárt ajtók, maximum résnyire nyitottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!