Videoton

2016.03.11. 16:48

12 év szolgasors után - A Videoton FC több mint egy évtizede nem nyert a Békéscsaba ellen

Székesfehérvár - Az OTP Bank Liga NB I-es labdarúgó bajnokság 25. fordulójában a sereghajtó Békéscsaba 1912 Előre FC-t fogadja a Videoton.

Ferencz Balázs

A hétközi, DVTK elleni bajnoki 91. percében kapott góllal kapott ki a Videoton FC. Pedig meg lehetett volna ugrani, hiszen a közvetlen riválisok, az Újpest, a Debrecen és az MTK is csupán egy pontot szerzett a 24. körben. Így nem volt meglepő, hogy Horváth Ferenc vezetőedző kritikus volt csapata teljesítményével szemben.

- Az első félórát sikerült végigaludnunk, a második félidőnek a nagyobbik része a miénk volt, de sajnos hetek óta már csak szinte pontrúgásból tudunk betalálni - tekintett vissza mélabúsan a Diósgyőr elleni fiaskóra a tréner. - Öt támadót tettem a csapatba, remélve, hogy akcióból is eredményesek leszünk, de hiába. Hiányolom a felelősségvállalást a játékosokból, azoktól is, akik kihagyják elől a helyzeteket és azoktól is, akik hátul hibáznak. Felelősség, tisztelet, alázat - amíg ebben a három dologban nem áll be változás, nem tudunk majd komoly eredményeket elérni.

Feczesin Róbert (balra, piros) és Tischler Patrik (19) is pályán volt a Békéscsaba ellen alig több mint két hete, de akkor is csak Vaskó öngóljának örülhettek a felcsúti Pancho Arénába ellátogató fehérvári szurkolók

Kemény szavak, melyekkel minden bizonnyal a Vidi játékosai is szembesülhettek.

- Nagyon szoros az élmezőny, és persze nézzük a közvetlen riválisok eredményeit, de azt be kell ismerni, hogy jelenleg a legnagyobb ellenfelünk nem a DVSC és nem is az MTK, hanem saját magunk vagyunk - jelentette ki a fehérváriak kapusa, Kovácsik Ádám. - Ha minden meccsen úgy játszanánk, ahogy tudunk, akkor mindig győztesen kellene elhagynunk a pályát. Tudjuk, hogy ez nehéz, de csakis magunkkal kell foglalkoznunk, nyerni kell a meccseket, és majd a végén kell a tabellát nézegetni.

Ami a tabellát illeti, a Videoton 24 forduló után továbbra is harmadik, ami azért meglepő, mert annak ellenére versenyben van az ezüstéremért, hogy már 11 alkalommal vesztesen hagyta el a pályát. A szombati ellenfél, a Békéscsaba is megtréfálta már a piros-kékeket: a Viharsarokban nyertek a lilák, a Vidi albérletében, Felcsúton pedig 1-1-es döntetlenre végeztek a felek. A Békéscsaba egyébként is a Videoton mumusa, a fehérváriak hazai pályán 12 éve nem tudták legyőzni az Előrét. Az eddigi 56 élvonalbeli mérkőzésből húszat nyert meg a Vidi, 15 döntetlen mellett 21-szer örülhetett sikernek a Csaba. Gólarányban jobb a Videoton, a 12 évvel ezelőtti utolsó diadalt is öt góllal ülte a koronázó város egylete. 2004. október 3-án az első félidőben Hercegfalvi duplája után, Tóth Balázs szerezte a fehérváriak harmadik gólját, az utolsó tíz percben pedig még Koller Ákos is duplázott, beállítva az 5-0-ás végeredményt. Horváth Ferenc akkor játékosként örülhetett a Vidi sikerének, s a ma 15.30-kor Felcsúton rajtoló derbi alatt is biztosan önfeledten fürdőzne egy újabb gólzáporban.

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!