Videoton

2016.08.04. 19:20

Csak kis csodát tett a Vidi

Herning - Az Európa Liga 3. selejtezőkörének visszavágóján hosszabbítás után bukott el a Videoton a dán FC Midtjylland ellen.

Szupkai Gábor

Egy hete elrontotta addigi tökéletes hazai mérlegét az Európa Ligában a Videoton. Most az lett volna a feladat Herningben, hogy kisebbfajta csodát végrehajtva ledolgozza a Pancho Arénában összeszedett 1-0-ás hátrányt. Némi meglepetésre az eddig nélkülözött Juhász Roland és Kovács István is a kezdőben kapott helyet.

Géresi Krisztián (kékben) és a Videoton végül alulmaradt a dán csapattal vívott versenyfutásban

Örömteli megmozdulással indult a mérkőzés, még az első perc vége előtt Pátkai Máté lőtt távolról, bár túl sok veszélyt nem rejtett magában a próbálkozás. A második Vidi próbálkozás sem volt túl acélos, Géresi Krisztián éles szögből kilőtte a lelátó első sorát. Nagyon csapkodó volt az első percekben a játék, egyik csapat játékosai sem tudtak egymás után háromszor egymáshoz továbbítani. Sajnos egy korai fehérvári csere volt a következő esemény, Stopira húzta a lábát, Bódi Ádám foglalta el a helyét a pályán. Ezután kissé magukra találtak a hazaiak, Hassan húzott el a bal oldalon, végül Kadlec lőhetett , de bőven fölévágta a labdát. A 20. percben ígértes helyről járt szabadrúgás a dánoknak, de csak addig tűnt veszélyesnek, míg el nem lőtték a labdát. A következő lehetőség is a Midtjylland előtt adódott, egy szélről belőtt labdát lőhetett kapura Olsson, de Lang Ádám blokkolta a lövést. Ami szembetűnő és kicsit érthetetlen volt, hogy a felcsúti mérkőzéshez hasonlóan, a mezőny egyik legalacsonyabb játékosa, Pátkai Máté birkózott szögleteknél a legmagasabb Onuachu-val. Fél óra után óriási eső zúdult a pályára, ami nem nagyon kedvezett a játéknak, újra rengeteg rossz passzt láthattunk, majd a szünet előtt Novák sárga lapot érő szabálytalanságát követően alakult ki egy kis lökdösődés, ezzel zárult a félidő.

A második játékrész tragikusan indult a Videotonnak, egy perc elteltével emberhátrányba kerültek a fehérváriak, Paulo Vinicius tarolta le Hassant a 16-os előterében. Innen drasztikusan csökkentek az esélyek, ennek ellenére Kovács kísérletezett, a kontrából Rohmer célzott hajszállal mellé. Szolnoki Roland lőtt egy hatalmas kapufát, ettől felébredtek a hazaiak, rögtön két bravúros Kovácsik védés kellett ahhoz, hogy ne változzon az eredmény. Ám végül a Videoton számára kedvezően módosult, miután Novák rossz helyre fejelte ki a labdát, Kovács pedig ballal 15 méterről kilőtte a hosszú alsó sarkot. 0-1. Jöhetett a hosszabbítás.

Ahol hiába Feczesin és Bódi, majd Pátkai helyzetei, végül Novák lőtt gólt. 1-1. Erre pedig már nem tudott válaszolni a Videoton, így 2-1-
es összesítéssel az FC Midtjylland jutott az Európa Liga következő fordulójába.

FC Midtjylland-Videoton FC 1-1 hu (0-0, 0-1)

MCH Arena, Vezette: Guida (olasz)

FC Midtjylland: Dahlin - Nissen, K. Hansen, Banggaard, Novák - Halsti - Hassan, K. Olsson, Onuachu, Romer (Pusic, 80.) - Kadlec (Duelund 69.). V.edző: Jess Thorup.

Videoton FC: Kovácsik - Juhász, Vinícius, Lang Á. - Nego, Pátkai, Szolnoki, Stopira (Bódi, 12.) - Barczi, Géresi (Feczesin, 67.), Kovács I. (Suljic, 91) V.edző: Henning Berg.

Gól: Novák (104.), illetve Kovács I. (75.)

Kiállítva: Vinicius (47.)

Továbbjutó 2-1-es összesítéssel az FC Midtjylland



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!