Videoton

2014.05.30. 11:34

Burcsa Győző a Videoton FC klubigazgatója

A Videoton korábbi játékosa és edzője, Burcsa Győző lett a fehérvári labdarúgó együttes klubigazgatója. A 60 éves szakember 1996 óta üzletemberként dolgozott, 18 év után most visszatér a labdarúgáshoz.

Ferencz Balázs

Burcsa Győző játékosként 15 alkalommal szerepelt a válogatottban, a Győrrel bajnokságot nyert, tagja volt az 1985-ben az UEFA-Kupa döntőjéig menetelő Videotonnak, majd Franciaországban az Auxerre légiósa volt. Edzői pályafutását is a galloknál kezdte, itthon a Videoton, a Nyíregyháza, és a MATÁV-Sopron vezetőedzőjeként dolgozott. 1996-ban üzleti vállalkozásba kezdett, kilépett a labdarúgás világából, ahova most a Videoton FC klubigazgatójaként tér vissza.

- Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke, volt edzőm már hosszú ideje csábít vissza a labdarúgásba, de eddig gondolkodás nélkül mindig nemet mondtam. Azonban most egy olyan lehetőséget vázolt, ami megmozgatta a fantáziámat és úgy érzem, hogy ez a szerepkör, melyet a klubtulajdonossal együtt biztosítanak, olyan feladattal jár, ami emberpróbáló és szép feladat egyben. Nagy felelősséggel jár. 18 évvel ezelőtt én pontosan azért léptem ki a labdarúgásból, mert nem tudtam megvalósítani az elképzeléseimet.

- Van arra garancia, hogy nem történik meg ugyanaz, mint 18 évvel ezelőtt?

- A jelenlegi viszonyok, klubmodell egészen más! Az infrastruktúra sokat fejlődött. Úgy tűnik, hogy a feltételek adottak, a csapat mégis a várakozáson alul szerepel. Ennek az ellentmondásnak a feloldására javasolta Kovács Ferenc a klubigazgatói funkció létrehozását, amely tartalmában Magyarországon egy új kezdeményezésnek számít.

- Az első feladat az edző megtalálása lehet

- Igen, a jelenlegi tréner megbízatása az utolsó meccs után megszűnik. Elkezdődtek a tárgyalások. Célom, hogy a Videoton már rövidtávon is eredményesebb legyen. Egy olyan európai klubot szeretnék létrehozni, ahol mindenki tudja, hogy mi a feladata, s a különböző bajnokságokban a klub csapatai is jól szerepelnek. Ezek a kezdeti lépések. Az elképzelések mellé szeretnék egy olyan szakmai stábot felállítani, amely mindezt megvalósítja. A cél nem változik, továbbra is meg szeretnénk nyerni a bajnokságot. Olyan vezetőedzőt képzelek a csapat élére, aki megfelelő felkészültséggel rendelkezik, jól ismeri a magyar viszonyokat, a versenyrendszert, s csapatunk játékosait egyaránt. A vezetőedző személyéről a jövő héten döntünk.

- Mennyire érte váratlanul a klub megkeresése?

- Teljesen. Két héttel ezelőtt még fel sem merült bennem, hogy a labdarúgásban fogok tevékenykedni. Volt edzőm harmadszor csábít a Videotonhoz. Bízom benne, hogy mint eddig mindig, most is eredményes lesz az együttműködésünk.

- 18 évig nem volt a futball közvetlen vérkeringésében, de gondolom figyelte a sportág rezdüléseit. Elegendő lesz ez a rálátás az új feladatokhoz?

- Az igaz, hogy életem mindennapjaiban nem a futball játszotta a főszerepet, de az eseményeket nyomon követtem, bajnoki-, kupa- és válogatott mérkőzéseket természetesen mindig szakmai szemmel figyeltem. Volt csapataimat mindig különös figyelemmel kísértem. Biztos, hogy bizonyos folyamatok a mai sportban másképp működnek, s egyéb szempontok is előtérbe kerülnek, de sikert most is kemény munkával, sok futással, határozottsággal, és gólokkal lehet elérni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!