Videoton

2015.01.19. 18:35

Marco Caneira távozik a Videotonból

Székesfehérvár - Távozik a Videoton labdarúgócsapatától a 35 éves, huszonötszörös portugál válogatott védő, Marco Caneira, aki közös megegyezéssel bontott szerződést a klubbal.

Bobory Balázs

Nyugodtan kijelenthető, Marco Caneira sikeres éveket töltött Székesfehérváron, igaz, az ősszel már kiszorult a csapatból, sérülés és eltiltás miatt sem állhatott Joan Carrillo rendelkezésére. A portugál bekk összesen 120 tétmérkőzésen lépett pályára piros-kék szerelésben, részese volt 2012-ben, az Európa Liga-menetelésnek, a svájci Baselnek gólt is lőtt.

Marco Caneira a pályán, és azon kívül is vezérnek számított. Fotó: FMH-archív

Marco Caneira a vidi.hu-n búcsúzott el a klubtól és természetesen a drukkerektől:

„Büszke vagyok arra a három és fél évre, amit a Vidinél töltöttem. Annak idején, Paulo Sousa hívására, azért jöttem a klubhoz, hogy segítsek felépíteni egy új projektet, hogy segítsek abban, hogy a Videoton FC, mint klub fejlődhessen, és ki tudjon lépni az európai színtérre. Ittlétem alatt, igyekeztem mindig ehhez az elváráshoz tartani magam, és most hogy távozom, úgy érzem, büszkén tekinthetek vissza a vidis időszakomra, mert a klub valóban előrébb lépett. Szeretném megköszönni az engem ide invitáló Paulonak, és a tulajdonosnak, Garancsi Istvánnak, hogy megadták számomra a lehetőséget arra, hogy a pályán és azon kívül is bizonyíthassak, és természetesen szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak is. Egy klub életében sokszor változnak a dolgok, a folytonosságot a szurkolók jelentik, ezért bizonyos szempontból a klub számára ők a legfontosabb emberek. Az ő támogatásukat tehát külön szeretném még egyszer megköszönni. Az élet azonban már csak ilyen. Változnak a dolgok. A klubbal, közös megegyezéssel, úgy döntöttünk, az a legjobb megoldás, hogy felbontjuk a szerződésemet. Ugyanakkor a klubvezetést és Garancsi Istvánt is biztosítottam róla, hogy ha bármikor, bármilyen formában szükségük van a segítségemre, továbbra is számíthatnak rám. Zárásként még annyit szeretnék mondani, hogy nem végleg búcsúzom. Júniusban még szeretnék eljönni, és átvenni az aranyérmet, amire tudom, rászolgálunk, hiszen Magyarországon a Vidinek van a legjobb csapata, a Vidinek vannak a legjobb játékosai. Biztos vagyok benne, hogy a fiúk, immár nélkülem, végigviszik azt a következetes munkát, amit közösen kezdtünk el az idény elején, és bajnokok leszünk!"

Nem ez az egyetlen változás a Vidinél. Ugyancsak közös megegyezéssel bontott szerződést a klub Milan Periccsel, aki az ősszel a Dunaújváros együttesében játszott kölcsönben. Hétfőn az is kiderült, a második spanyolországi edzőtáborozás február 6-án kezdődik és 18-áig tart. Ez idő alatt négy edzőmérkőzés vár az együttesre. A Videoton február 21-én, Dunaszerdahelyen is tesztmeccset vív.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!