Koronavírus Fejérben

2020.05.15. 07:25

Újra élettel telik meg Fehérvár, kihívásokkal teli szakmai vizsgák – A csütörtöki nap legfontosabb hírei

Fejér megyében a beazonosított fertőzöttek száma mindössze egy fővel nőtt péntek reggelre, tehát összesen 340 koronavírusos beteg van megyénkben a hivatalos tájékoztatóoldal szerint.

feol.hu

Csinosodik a fehérvári kisvonat, hogy biztonsági szabályok betartásával, de újra vihesse a városnézőket útjukon Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

 

Fotó: koronavirus.gov.hu

Fehérvár újra nyit a világra

Lassan a székesfehérvári turizmus is újraéled. Ennek leglátványosabb eleme, hogy hamarosan indul a fehérvári kisvonat, sétálhatunk a Bory-várban és leshetjük az alpakákat az állatsimogatóban, az orchideákat a sóstói túrákon. Ismét mehetünk a Romkertbe, majd a Gorsiumba és a Koronás Parkba, s már reménytelve várhatjuk a nyár érkezésével a strand és a fürdők megnyitását is.

Székesfehérváron újraindul az élet, aki teheti, a szabályok betartásával fogadja már a vendégeket. A város legcukibb kisvonata pedig, ha ezen a hétvégén süt a nap, bizonyosan útnak indul és mindkét nap 10 és 18 óra között óránként fogadja az utasokat Természetesen a szabályok betartásával teszik biztonságossá az utazást.

Hogy milyen változások lépnek még életbe? Ebben a cikkünkben elolvashatja.

Kihívásokkal teli gyakorlati vizsgák

A Székesfehérvári Szakképzési Centrum 3 Fejér megyei településen 11 iskolát működtet. Ezekben az idén 1341 tanuló tesz szakmai vizsgát, ami önmagában sem kis szám, de így, hogy a járványhelyzet miatt vírusvédelmi előírásokat is be kell tartani, valóban okozott némi fejtörést a gyakorlati vizsgák megszervezése, árulta el Kulcsár Szilvia, a képzési centrum főigazgatója. A legtöbb szakma esetében megtalálták a megoldást, ha másként nem ment, az iskola több vizsganapot jelölt ki. A komplex szakmai vizsga alapból írásbeliből, szóbeliből és gyakorlati megmérettetésből áll. Jelen helyzetben az érettségihez hasonlóan szakmai szóbeli vizsgákat nem tartanak.

 

A héten viszont már szinte minden iskolában zajlanak a szakmai vizsgák. Van olyan vizsganap, amikor csak egy, de lesz olyan is, amikor 3-4 gyakorlati vizsgát is tartanak egyszerre. Milyen kihívások elé állította az iskolákat a vizsgák megszervezése, a biztonságos körülmények megteremtése, tettük fel a kérdést Kulcsár Szilviának, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatójának.

Ismét kacaj tölti be az óvodák, bölcsik udvarait

Márciusban egy kormányrendelet adta a fenntartók kezébe a döntés jogát azzal kapcsolatban, bezárják-e az általuk működtetett óvodákat, illetve bölcsődéket, április végén pedig egy újabb kormányrendeletben határozták meg, hogy az önkormányzatoknak április 30-tól ügyeletet kell biztosítani az óvodákban és a bölcsődékben. Mit jelent ezt pontosan, és hogy alakulnak a létszámok a megye intézményeiben?

A szabályozás értelmében az ügyeleti nyitvatartás idején csoportonként 5-5 gyermek számára biztosítható az ellátás. A szülőknek nyilatkozniuk kell arról, hogy gyermekük egészséges és nincs fertőző betegsége. Kísérők az óvodába nem léphetnek be, a gyermekeket az óvónők a kapuban fogadják, illetve a szülőknek délután ugyanígy adják át. Az intézményben folyamatosan fertőtlenítenek – bár ennek ellenére is fennáll a fokozott fertőzés veszélye –, hiszen az ajánlott 1,5-2 méteres távolság egy óvodában nem tartható.

Mivel a kijárási korlátozáson való enyhítés miatt egyre többen állnak ismét munkába, úgy tűnik, megyeszerte folyamatosan nő az igény a gyermekek óvodai elhelyezésére. A székesfehérvári kisgyermekeket a korlátozás idején kettő, majd öt, azután pedig hét önkormányzati óvoda fogadta. Hétfőtől viszont valamennyi bölcsőde és az óvodai székhely­intézmények is megnyitottak ügyeleti rendszerben. Az egyetlen kivétel a Szivárvány Óvoda, ahol felújítási munkák zajlanak, ezért az oda járó gyermekeket a Püspökkertvárosi Tagóvodában látják el. Ahogy azt Mészáros Attila alpolgármestertől megtudtuk, a keddi napon 276 óvodás és 82 bölcsődés gyermeket vittek az önkormányzati intézményekbe, ami az óvodások esetében kevesebb mint 10, a bölcsődések esetében mintegy 20 százalékos létszámot jelent. Az érezhetően növekvő igény miatt azonban hétfőn újabb döntés született: május 18-tól az említett Szivárvány, valamint a Mancz óvoda kivételével ügyeleti rendszerben megnyitják az összes tagóvodát és telephelyet, valamit a bölcsődéket is. Ugyanakkor a polgármester valamennyi nem önkormányzati fenntartású óvoda és bölcsőde esetében visszavonta a korábban elrendelt rendkívüli szünetet, így ezek az intézmények is nyitva tartanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!