Többszörösen is ünnep

2020.05.01. 11:30

Így ünnepelték a május elsejét sok-sok éve Fejér megyében

Május elseje többszörösen is ünnep. Sokan azt gondolják, hogy kommunista, keletkezése azonban régebbre nyúlik vissza. A munka ünnepe, egyházi ünnep, a májusfaállítás ünnepe.

V. Varga József

Május elsejei felvonulás Fehérváron 1961-ben

Fotó: FMH-archív (Kabáczy Szilárd)

Az Ikarus kollektívája annak idején a Népköztársaság útján (mai Várkörút), valahol az Alba Regia szálló környékén gyülekezett. Oda tartottam magam is ifjú hírlapíróként, a Fejér Megyei Hírlap ünnepi összeállításába az autóbuszgyáriak majálisáról tudósítani. A kijelölés nem random történt, ugyanis mielőtt a megyei laphoz kerültem, az Ikarus újság munkatársa voltam. A vezetőség, a szaki bácsik, a bérosztály bájos ifjú hölgyei mind ismerősök voltak.

Mosolyogva vettem át a fehér békegalambos transzparenst, és együtt vonultam a sokasággal a törvényszék előtt felállított dísztribün felé. Kinyitott a vidámpark, a strand, örültünk a tavasznak, a „Gödörnél” virslit majszoltunk és sört kortyoltunk, a gyerekek fagyiztak. A gyár sportpályáján zajló szórakoztató eseményeket is végig követtem; az egyik szocialista brigád csapatához csatlakoztam, miként töltik a délutánjukat, majd a gyár munkaverseny-felelősét is meginterjúvoltam…

Százharminc éve, 1890-ben ünnepelték először május elsejét, amely egy évszázadon át volt a munkások nemzetközi ünnepe, az 1990-es évektől pedig a munkavállalók szolidaritási napja. A legtöbb országban hivatalos állami szabadnap, amely a munkások által kiharcolt gazdasági és szociális vívmányokról hivatott megemlékezni. Előzményei egészen a brit ipari forradalomig nyúlnak vissza, amikor is egy gyártulajdonos, Robert Owen 1817-ben megfogalmazta és közzétette a munkások követelését, benne a többi között az addig 10-16 órás munkaidő 8 órára csökkentését, a hangzatos Nyolc óra munka, nyolc óra rekreáció, nyolc óra pihenés! (Eight hours labour, eight hours recreation, eight hours rest!) szlogennel.

Május elsejei felvonulás Fehérváron 1961-ben
Fotó: FMH-archív (Kabáczy Szilárd)

Május elseje a múlt század folyamán a legnagyobb nemzetközi munkásünneppé vált

Különösen a Szovjetunióban, majd a második világháború után létrejött kelet- és közép-európai szocialista országokban ünnepelték fényes külsőségek, nagyszabású, látványos felvonulások közepette. A kommunista rendszerek bukása után a „körítés” elhagyásával számos helyen majálisokat rendeznek ilyenkor. Hazánkban 1946 óta nemzeti ünnep, a rendszerváltás után is megmaradt a munka ünnepe elnevezése. A római katolikus egyház, XII. Piusz pápa 1955-ben május elsejét Munkás Szent József (az ácsok, asztalosok, erdészek, famunkások, favágók, bognárok védőszentje) emléknapjává nyilvánította.

Az egyik évben Jenőben Bálint József faszobrász két fából faragott szobrát avatták föl a Munkás Szent József katolikus templom parkjában: maga Munkás Szent József szobrát és a Hősök Emlékművét. A régi magyar himnuszt, a katolikus magyarság nép­himnuszát, a Boldogasszony, Anyánk című egyházi éneket Fogarasi Orsolya tolmácsolta csángóföldi változatban…

A május elsejére eső ősi európai pogány ünnepek – mint például a beltane (eredetileg kelta vagy druida tűzfesztivál a termékenység dicsőítésére) – vagy a hagyományok, mint a májusfa állítása, más eredetűek és tartalmúak.

Mezőszentgyörgyön a művelődési ház udvarán állították föl az impozáns májusfát – írtam egy másik alkalommal. A fenyőtörzset masszív, erős akácfa alaphoz hevederezték a férfiak, majd a lányok, asszonyok virággal díszítették, a fruskák a színes szalagokkal ügyködtek. A legalább 15 méter magasságú májusfa felállítását a polgármester vezényelte le, a férfikezek fémlétrákkal és farudakkal munkálkodtak.

1961 május hónapban készült képek
Fotó: FMH-archív (Kabáczy Szilárd)

Május elseje a tavasz, a termékenység, a zöld ág, a fák, a madarak ünnepe – így tartja a népi regula. A virágzás, a zsendülés örömünnepe. A májusfa pedig a természet megújhodásának szimbóluma, nem csak a tavaszi örömnek, de a fiatalság ébredező szerelmének is kifejezője… És most pénteken?

Ha május elseje, akkor mozgás – karanténban is!

Idén sem marad el Székesfehérváron a hagyományos Sportmajális, csak az online térbe költözik: 9 és 16 óra között online sportfoglalkozások és edzésbemutatók részese lehet minden mozogni vágyó a www.szekesfehervar.hu honlapon. Az egyes foglalkozások között szakemberek, edzők és sportolók adnak hasznos tanácsokat. Egy kis virsli és pár korty sör azért belefér?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!