A forma csak csomagolás

2018.01.20. 15:30

Térey János volt az irodalmi sorozat vendége a megyei levéltárban

Az új évben is folytatják az irodalmi sorozatot a megyei levéltárban.

Gábor Gina

Térey János a megyei levéltár irodalmi estjén

Fotó: Koppán Viktor Dávid

Mindjárt az elején kiderült, hogy a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alkotója mostanában kicsit sűrűbben járt Székesfehérváron – „dolga volt” a városban. Hogy miért? Térey János író, költő, drámaíró, műfordító ugyanis elvállalt egy meglehetősen fárasztó és időigényes feladatot: Regős Jánossal (színpadi szerző, szakíró, színész, rendező) együtt válogatnak produkciókat a 2018-as Pécsi Színházi Találkozóra. (Vannak segítőik, de azért nincs könnyű dolguk.) Fejenként 160 előadást kell megnézniük. Ez technikailag kivitelezhető ugyan – olykor napi két előadás is jut -, de Térey úgy vélte, mi tagadás, ennyi produkció nem mindig befogadható és átélhető… Hét nagyszínpadi és hét stúdióelőadást kell kiválasztaniuk az idei POSZT-ra. Ami pedig az eddigi tapasztalatokat illeti: „az előadásokat olykor nem könnyű megnézni, előfordul, hogy határozottan nem könnyű, és néha boldogító” – hallhattuk Térey János sommás, ironikus értékelését.

Azt azért sajnáljuk, hogy Czinki Ferenc író, az est moderátora nem kérdezte meg, hogy mit is látott a jeles szerző a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, mert azért (ha már ez szóba került!) kíváncsiak lettünk volna...

Czinki ehelyett rögvest rátért az irodalomra – pontosabban Térey legutóbbi kötetének szerkesztési elveire. Az Őszi hadjárat ugyanis egyfelől afféle összegzés, válogatás az elmúlt évtizedek versterméséből, másfelől viszont a szerző a legújabb műveivel is megajándékozza az olvasót.

Térey egyik-másik régebbi szövegét alaposan átdolgozta ezért Czinki azt firtatta: van-e a korábbi versek között olyan, amiről úgy gondolja, egyenesen „érinthetetlen”. Térey azt válaszolta, efféle „nagy” szavakat ő nem használna, legyen elég annyi: van, amihez nem nyúlt. Alapelve, hogy a szöveg optimuma fontosabb, mint az életrajzi hűség. Az átdolgozásokkal viszont nem egykori önmagát akarta kijavítani, hanem inkább arra törekedett, hogy érthetőbb, világosabb legyen a mondandó.

(Zárójelben jegyezzük meg, hogy Térey sikeres alkotónak bizonyult korábbi (átdolgozatlan) műveivel is. A siker „mértékét” egyfelől a szakmai díjak jelzik. Másfelől pedig az, hogy Térey Jánosnak mára kialakult egy masszív (rajongó?) olvasótábora, amely szereti iróniáját, könnyedségét és méltányolja formai tudatosságát is.)

Az esten A legkisebb jégkorszakról, a szerző különös verses regényéről is szó esett. A fehérvári közönség szcenírozott felolvasáson ismerhette meg korábban az egyszerre utópisztikus(nak tűnő), másfelől nagyon is a közelmúlt történéseire reflektáló művet – Térey akkor ugyanis színészekkel és Dj Pandával lépett fel... Most, (utólag) kiderült, hogy ez a bizonyos fehérvári est kifejezetten unikálisnak számított – mert felmerült ugyan, hogy utaznak vele, és más vidéki városban is műsorra tűzik, de aztán ebből mégsem lett semmi. („Dj Panda szeret próbálni. Én viszont nem. De közben én spontán sem tudok lenni a színpadon” – mesélte öniróniával Térey János a együttműködés részleteiről...)

Czinki régi szokása szerint arról is kérdezte a vendéget, vajon mennyire avatkozik bele abba, hogy milyen legyen kötete külseje. Nos, kiderült, nagyon is. A legkisebb jégkorszak esetében ő talált rá a címlapfotóra – amit karácsonyi lapként kapott -, a kiadó meg kiderítette, hogy ki a fotográfus. Az Őszi hadjárat borítója pedig Szűcs Attila Látogatók című képéből való részlet, képkivágás. A képzőművészt Térey a legfontosabb kortárs festőnek tartja, és megtiszteltetésnek vette azt a felkérést is, amikor azzal keresték meg, írna-e szöveget Szűcs Attila három képéhez...

Közben felolvasásra is kérték a szerzőt, aki jó előadónbak is bizonyult. Szó esett műfaji sokoldalúságáról, azt mondta: a forma számára csak a csomagolás – az anyag dönti el mit választ. Most éppen színházi regényt ír, amelynek főhőse Alex, a fiatal, sikeres színész. Ez adta meg a magyarázatot arra, miért is vállalta a POSZT-tal kapcsolatos megbízást. Úgy érezte, szüksége van színházi tapasztalatokra, mert korábban vagy tíz éven át nem volt színházbajáró – felelte.

Részleteket is hallottunk a készülő regényből, ami kíváncsivá tett bennünket. Nem is kell rá sokáig várnunk: a könyvhétre megjelenik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!