Karácsony nyugdíjasoknak

2017.12.14. 11:30

Kellemes kikapcsolódás a nyugdíjasoknak Székesfehérváron

Az utóbbi évek legnagyobb sikerét aratta Bangó Margit a Városi Nyugdíjas Karácsonyon a Vodafone Sportcsarnokban.

Borsányi Bea

Nyugdíjas karácsony

Fotó: Pesti Tamás

Immár hagyomány, hogy Székesfehérvár város önkormányzata az adventi időszakban a Vodafone Sportcsarnokban tartja a Városi Nyugdíjas Karácsonyt. A rendezvényt a Programszervező Kft gondozza, amely minden évben műsorral és apró ajándékkal kedveskedik a városi nyugdíjasoknak. A tapasztalat szerint ezer-ezerötszáz fő gyűlik össze az eseményen és minden alkalommal nagy örömmel fogadják a fellépőket.

A korábbi években megfordult itt Soltész Rezső, Fenyő Miklós, Szulák Andrea és Kovács Kati is. Idén, mivel az esemény Luca napjára esett, először a Bakony Népzenei együttes Luca-napi összeállítását élvezhette a közönség, majd a cigányzene Kossuth-díjas nagyasszonya, Bangó Margit lépett színpadra, aki hatalmas sikert aratott közvetlen stílusával és közismert nótáival. A művésznő a közönséget is megtáncoltatta és megénekeltette. Az ünnepségen köszöntőt mondott Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, valamint megjelent Vargha Tamás, országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.

Az idei városi nyugdíjas karácsony sztár fellépője, a nagy sikert arató Bangó Margit volt. Fotó: Pesti Tamás

„Szervusz, fiatalság”, köszöntötte a csarnokban összegyűlt mintegy ezer-ezerötszáz nyugdíjast a cigányzene Kossuth-díjas nagyasszonya, Bangó Margit, aki már ezzel a mondattal megteremtette az alaphangulatot. A harmadik szám után már szinte minden szépkorúnak járt a keze, lába, de akinek valamiért mégsem, azt a művésznő hamarosan megtáncoltatta, sőt meg is énekeltette.

A Nyugdíjasok Karácsonya több éves hagyományra tekint vissza Székesfehérváron. Az idén Bangó Margiton kívül, első műsorszámként, a Bakony Népi együttes adott elő Luca-napi összeállítást és idén is kapott minden résztvevő egy kis ajándékot. Ezúttal celofánba kötött mézeskalács figurákat adtak minden érkező vendégnek.

Az ünnepség előtt Cser-Palkovics András, polgármester köszöntötte a város megjelent nyugdíjasait:

A Vodafone Sportcsarnok minden évben megtelik nyugdíjasokkal Fotó: Pesti Tamás

– Nagyon örülök, hogy ennyien elfogadták a meghívásunkat és ennyi embernek mondhat a város köszönetet és kívánhat áldott, békés ünnepeket. Amikor emlékezetembe idézem a saját gyerekkorom karácsonyait, érdekes módon azt veszem észre, kevésbé emlékszem a fa alá tett ajándékokra, ám élénken él bennem az ünnep hangulata, a nagy családi összejövetelek, a nagyszülőknél tett látogatások az ünnep első, vagy második napján. Gyerekfejjel persze másként éli meg az ember ezeket a pillanatokat, de azt elmondhatjuk, hogy mindannyian, gyerek, szülő, nagyszülő, egyformán izgatottan várjuk az ünnepeket. Szép gesztus a város részéről, hogy nem feledkezik meg azokról, akik aktív éveikben a városban, a városért is dolgoztak. Vajon hogy élik meg az érintettek, mennyire tartják magukat megbecsültnek?

– Úgy érzem, meg vagyunk becsülve országos és városi szinten is – válaszolt kérdésünkre Kálmán Dénesné, a Videoton egykori dolgozója, aki ma aktív tagja a Videoton nyugdíjas egyesületének. – Törődnek velünk, hogy ne érezzük magunkat egyedül és törődnek az egészségünkkel is. Rendszeresen járok azokra az ingyenes előadásokra és egészségügyi szűrőprogramokra, amiket az év során szerveznek.

Idén is kapott minden résztvevő egy kis ajándékot Fotó: Pesti Tamás

Temesi István, az ARÉV egykori kőművese azt mondta, az ő nyugdíja nem lett túl magas, pedig tisztességesen dolgozott egész életében. Az utóbbi években azonban úgy érzékeli, a város és a kormány is igyekszik sok mindent tenni a nyugdíjasok helyzetének javítása érdekében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!