Fehérváron a polgárok és zsellérek egyaránt gyakorolták a téli népszokásokat

A határozat ezzel a szöveggel került a tanács jegyzőkönyvébe: „Mivel a’ nemes magistratusnak nem kevés fájdalmára jelentetett, hogy ezen királyi városban lévő lakosok igaz keresztény római catholica hite ellen nem csak az körösztény hivek fölöttébb való botránkozásokra hanem eönnön egy lelkek veszedelmével Szt. Lucza naptul fogva, karácsony és a 3 királyok napjáigh külömb külömb féle babonaságokat ell követni, ugy szintén szent Miklós, Aprószentek, és más e’ féle napokon, ruházattyukat változtatván, avagy mustár magokat, azaz veszőbül font korbácsokat kezekben vévén sok kárhoztató gonoszságokban vakmerőképpen elmerülni szoktanak. Ahhoz képest az illetén vétkek sokassétás által méltán reánk szálható Isteni haragnak valamennyire ezen nemes várostul teendő eltávoztatására nézve, determináltatott: Hogy valaki ennek utánna vagy efféle babonaságokat elkövettni, a’ vagy Szent Miklós, Lucza és aprószentek napjain, estvéjén és éczakáján ruházattyukat változtatván járni, és így lélek kárhozattyára czélzó gonoszságokat elkövetni merészelne az purger (polgár) ember férfiu a’ vagy asszony legyen az; előbbször tizenhét foréntokra, ha pediglen zsellér férfi, a’ vagy asszonyi álatt légyen arestom mellett 32 pálcza, vagy korbács ütésekkel, ha pediglen többször ezen magistratualis végzés ellen cselekedvén, aztot általhágni merészelnék nagyobb és sullyosabb büntetéssel okvetettlen büntetődni fognak.”

Eszerint Székesfehérváron a XVIII. század utolsó harmadában polgárok és zsellérek, férfiak és nők erősen gyakorolták a téli népszokásokat. Luca, Miklós napján elváltoztatták ruházatukat, maskarába öltözve, házról házra járva alakoskodó népszokást űztek; aprószentek napján fűzfavesszőből font korbáccsal korbácsolni jártak. Ezek a népszokások minden üldözés, tiltás ellenére a székesfehérvári Felsőváros és Palotaváros földműves lakosságánál egészen a XX. századig fennmaradtak.

A XX. század elején még mindkét városrészben jártak Miklós-nap reggelén a gyerekek Mikulást köszönteni. Nyolc-tíz év körüli fiúk párosával vagy hárman-négyen kenderkócból ragasztott bajusszal, szakállal, bekent arccal, láncot zörgetve járták az utcákat, házakat, ijesztgették a kisebb gyerekeket. Köszöntésükért néhol pár fillért kaptak, máshol elzavarták őket. A Luca-napi szokásokkal többek között a baromfitartás hasznát igyekeztek biztosítani. A századfordulón Luca-nap reggelén még az ólban füstös bottal, piszkafával vagy söprűnyéllel meglucázták, megpiszkálták a tyúkokat. Közben ezt mondták: „Nekünk sokat tojjatok, a szomszédnak kotoljatok!” Akadtak akik hasonló célból söprűvel cirógatták meg a tyúkokat.

Karácsony előtti hetekben a betlehemező csoportok, karácsonyeste vagy újévkor a köszöntő, adománygyűjtő pásztorok jártak házról házra. Felsővárosban aprószentek napján a legények fűzfavesszőből font korbáccsal megvirgácsoltak mindenkit, de főleg az eladó sorban lévő lányokat. Közben ezt mondták:

Egészséges légy, keléses ne légy,

Jövő évben még frissebb légy!

Ha valamelyik lányt nagyon megütötték, azt dióval, almával engesztelték meg. A lányok között ilyenkor ez a mondás járta: aki a legtöbbet vert rájuk, az lesz a kérőjük. Aprószentek napja után a korbácsot elégették, mert azt tartották róla, hogy bajt, kelést okoz.

A karácsonyi ünnepkör utolsó napján, vízkeresztkor Székesfehérvár-Felsővárosban és Palotavárosban is az 1920-as években még 13-14 éves fiúk jártak a kiugratható csillaggal háromkirályok képében köszönteni. A szerecsen királyt alakító gyerek bekormozta az arcát. Így köszöntötte a ház népét:

Én szerecsen király vagyok, napkeletről jöttem,

Ne csodálkozzatok, hogy megfeketedtem.

A háromkirályok köszöntését a házbeliek néhány fillérrel honorálták.