ünnepek és háború

2017.12.17. 11:30

Városkép: Ilyen volt Fehérvár a 20. században

Igencsak mozgalmas volt Székesfehérvár története a múlt században. Igaz, nem is lehetett volna más, hiszen a történelem hihetetlen fordulatokat produkált azokban az évtizedekben.

Szabó Zoltán

A háború nyomai : Kiss Ferenc háza és a ledöntött Szent Imre szobor a székesegyház mellett

Mindez a város életében, képében, megjelenésében is nyomot hagyott – megtorpanások és nagy felívelések, a háború rombolása és az újjáépítés váltotta egymást ebben az időszakban. Minderről bőséges ismeretanyagot szerezhet az, aki figyelmesen végignézi a VárosKép – Székesfehérvár a 20. században című kiállítást a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében.

Az egykori diktátor, az MSZMP főtitkára, Kádár János látogatott Fehérvárra 1967-ben, az erről készült archív fotó is látható a kiállításon

Az informatív és valóban látványos tárlat rendezői, kurátorai, Demeter Zsófia és Bányai Balázs történészek nagy gonddal válogatták, állították össze a falakon és a tárlókban látható anyagot. Az időszak, amit áttekinthetünk, a millenniumtól, 1896-tól 1988-ig, a Szent Istvánhoz kapcsolódó fontos rendezvényekig követi a város életét, középpontba helyezve arculatának változását. Visszaidézi a tárlat a nagy ünnepeket, az említetteken kívül a Szent Imre-évet 1930-ban, a Szent István-évet 1938-ban, az ezeréves város ünnepeit 1972-ben.

A neológ zsinagóga, ami második világháborúban megsérült

Hangsúlyos szerepet kapnak a város kiemelkedő egyéniségei, Havranek József, Sára Gyula, Zavaros Aladár, Csitáry G. Emil, Gáspár János polgármesterek, Tilinger István, Balsay István városvezetők, Prohászka Ottokár püspök, Széchenyi Viktor főispán.

Tablók, régi fotók idézik a múltat, Székesfehérvár 20. századi történetét, városképének változásait a kiállításon Fotó: Koppán Viktor

Tanulmányozhatunk tervrajzokat, például a posta és a távírda épületéről vagy a korcsolyaegylet csarnokáról. Számtalan fotó (köztük több a Fejér megyei Hírlap archívumából származik) egészíti ki és teszi szemléletessé a változásokat.

A háború nyomai : Kiss Ferenc háza és a ledöntött Szent Imre szobor a székesegyház mellett Fotó: archív

Ahogyan Vizi László Tamás történész a megnyitójában fogalmazott: páratlan időutazásra invitálnak a tárlat rendezői, és ezen az „utazáson” kifejezetten ajánlott részt venni. Idő is van rá, a kiállítás április 29-ig várja az érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!