Koronavírus Fejérben

2020.05.19. 11:30

Sorra nyitnak már az óvodák is Székesfehérváron

A holnapi naptól, azaz szerdától ismét teljes kapacitással működnek a megyeszékhelyen az óvodák. Vidéken változatosabb a helyzet.

S. Töttő Rita, V. Varga János, Korondy Tamás, Palocsai Jenő

Hétfői tízórai a fehérvári Gyöngyvirág Óvodában

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A járványügyi helyzetben felállított ügyeleti rendszert április 30-án váltotta fel az ötfős csoportokban limitált elhelyezési lehetőség a fehérvári óvodákban. Ám május 20-ától, azaz szerdától ismét minden óvoda minden csoportja teljes kapacitással működik. A legnagyobb kihívások idején a Tolnai Utcai Óvoda látta el az ügyeletet, ahol az úgynevezett „zsiliprendszer” nagyon jól bevált – a szülőket nem engedték be az épületbe, a gyerekekért kijöttek a nevelők. Ezt a módszert a továbbiakban is alkalmazni fogják – mondta el a lapunknak Oláhné Wágner Erika óvodaigazgató.

– A szülők nagyon komolyan vették korábban is a kéréseinket. Komoly fertőtlenítés van mindennap az épületben és az udvaron is. A textíliákra is különösen figyelünk – a csoportszobába például már csak váltóruhában mennek be a gyerekek, az ágyneműket is sűrűbben váltjuk. Szerdától maradnak még ezek a szabályok – hangsúlyozza az igazgatónő, hozzátéve, hogy szerdától azoknak a szülőknek a visszajelzését is várják, akik nem viszik a kicsiket az intézményekbe, ugyanis az óvodakötelezettséggel kapcsolatos adminisztrációt továbbra is vezetni kell. – De ha valaki otthon tud maradni a gyermekkel, akkor természetesen igazoljuk a hiányzást – tette hozzá.

A fehérvári Gyöngyvirág Óvodába is egyre több gyermeket vittek a korábbi napokban. Béndek Gáborné óvodavezető a Hírlapnak elmondta: keddig kiértesítik e-mailen a szülőket, hogy szerdától ismét lehet hozni a gyerekeket. – A tapasztalat szerint mostanra elfogyott a szülők szabadsága, a gyermekeknek pedig már nagy szükségük van a közösségre, így ez a lépés szükséges volt – mondja. Az óvodába egyébként a 360 gyermekből 40 járt az elmúlt időszakban.

Hétfői tízórai a fehérvári Gyöngyvirág Óvodában
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Nyitva a Koronás

Hétfőn igazi gyermeki örömben lehetett része minden újból megnyitott játszótérnek Fehérváron, köztük a város legnagyobb élményközpontjának, a Koronás Parknak is. Az elmúlt héten nagy készületek zajlottak: minden udvari játék karbantartása megtörtént, kívül-belül lefertőtlenítettek mindent. A csúszdák, trambulinok, várak és kapaszkodók, a mászókák és labirintusok, minden megújulva fogadja gyerekeket, a benti virtuális játékot azonban most még pihentetik.

Ügyeleti jelleggel

Amint az intézményvezetőktől – Huszárné Kovács Mártától, Nedeczky Istvánné Magdolnától és Tolnai Zsuzsannától – megtudtuk: Sárbogárdon, Polgárdiban és Enyingen továbbra is ügyeleti jelleggel működnek az óvodák. A létszámok hétről hétre, de akár napról napra is változnak a szülői igényeknek megfelelően, az ellátás során pedig természetesen szigorúan betartják az előírásokat, a szabályokat.

Júniusban indulnak

Mikula Lajos, Aba polgármestere is meghozott néhány enyhítő rendeletet május 18-tól. Kihirdette az óvoda újraindulását is június 2-től. A polgármestertől megtudtuk, a vírus egész ideje alatt volt gyermekfelügyelet a városban – a május 4-i enyhítésekig elenyésző volt a gyermekek száma, azonban a hétfői napon már 18 gyermeket helyeztek el kisebb csoportokban. Az újrainduláskor több mint 50 gyermekkel számol majd az óvoda. Ezzel együtt megnyithatnak a játszóterek és a parkok is.

Építkeznek is Csókakőn

Nemcsak a járványhelyzet nehezíti az óvoda működését, hanem a folyamatban lévő energetikai beruházás is. Tóthné Giczi Ildikó intézményvezető elmondta:

– Egyelőre ügyeleti rendben dolgozunk, de készülünk a nyitásra. Az oviban komoly felújítási munkák zajlanak és ezekben többek között érintett az egyik csoport mosdója és öltözője is, emiatt a nyár folyamán egy csoportban tudjuk csak fogadni a gyermekeket. Skrabákné Ruff Katalin, a Bodajki Törpe Óvoda vezetője elmondta:

– Ezen a héten még úgy leszünk, mint eddig, 12 gyerekkel 3 csoportban. Még nem oldottuk fel a rendkívüli szünetet, kicsit még várunk. A szokásoktól eltérően nem zárjuk be az ovit négy hétre a nyáron, folyamatosan lesz ügyelet. Sok szülőnek nincs lehetősége otthon maradni, nekik így tudunk segíteni. Idén 24 ballagónk lesz. Őket mindenképp elbúcsúztatjuk, de most ez is máshogyan zajlik majd, mint ahogy megszokhattuk. Korábban a gyerekek adtak műsort, most mi kedveskedünk nekik egy kis meglepetéssel. A tarisznya és egyéni, személyes, fényképes könyv az ovis emlékeikről azonban nem marad el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!