az online tér köti össze a családokat

2020.04.30. 14:00

Sok-sok családban emelték föl ismét egyszerre a gyermekeket

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom kezdeményezésére újabb gyermekemelésre került sor április 29-én, szerdán 11 órakor.

Bokros Judit

Romfa Zsanett és Kiss Gábor gyermekeikkel: Zéténnyel, Zalánnal, Johannával Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: NAGY NORBERT

Az országos akcióhoz Fejér megyében is csatlakoztak, Székesfehérváron a SZÉNA Egyesület a Családokért koordinálta az eseményt. Amely eredetileg – a korábbi évek gyakorlatából kiindulva – élőben, közösen zajlott volna, ám a koronavírus-járvány ezt a forgatókönyvet is átírta. Bálesné Elekes Rita, a SZÉNA elnöke elmondta: az ő szerepük elsősorban az volt, hogy a fehérvári családok számára népszerűsítsék a kezdeményezést, amelyet harmadszor indított el az országos mozgalom. Mára azonban annyira népszerű lett, hogy már a határon túlról is sokan csatlakoznak, így történhetett, hogy tavaly, a második közös gyermekemelésen több mint tízezer lurkó került a magasba. A korábbi alkalmak élőben, megadott helyszíneken zajlottak. Székesfehérváron először a Vasvári Pál Általános Iskola tornaterme, majd a Palotaváros volt az a hely, ahol összejöttek a családok, hogy egyszerre emeljék, lendítsék a magasba csemetéiket. Mindez elsősorban az összefogást szimbolizálja, s az akcióval cél az is, hogy jelezzék, mekkora érték a gyermek – fogalmazott Bálesné Rita.

A résztvevők ezúttal otthonról csatlakoztak az aranyos akcióhoz

Idén sajnos élőben, személyesen nem találkozhattak a családok, ám a kezdeményezés nem maradt el, ez is átkerült az online térbe. A mozgalom – s az egyesület – minden csatlakozót arra kért, hogy szerdán 11-kor emeljék föl gyermekeiket, mindezt pedig örökítsék meg fotón. A képeket ma, csütörtökön 11 óráig lehet beküldeni, s aki ezt megteszi, az ajándékot is nyerhet. Az akció fővédnöke Böjte Csaba, és számos ismert személyiség is részt vett benne. Minket Fehérváron Romfa Zsanett és családja fogadott idillikus környezetben lévő családi házukban. Zsanettnek és párjának, Kiss Gábornak három gyermeke van: az ikerpár Zétény és Zalán, akik 8 évesek, valamint a 4 éves Johanna. A gyerkőcök vidáman szaladgáltak, fociztak a kertben, mielőtt sor került volna arra, hogy szüleik a karjukba kapva fölemeljék őket.

Romfa Zsanett és Kiss Gábor gyermekeikkel: Zéténnyel, Zalánnal, Johannával Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Zsanett elmesélte, hogy már tavaly is készültek a közös akcióra, ám akkor a kis Johanna útközben elesett, így pont lekéstek az eseményről. Ám azt látták, ahogyan mások emelnek, ezért úgy vették, mintha ők is megtették volna. Idén ugyancsak szívesen kapcsolódtak a felhíváshoz, a kertjük ideális helyszín volt a teljesítésre. A képet ők is elküldik majd, ám a lényeg természetesen nem a nyereményen van, hanem azon, hogy megmutassák: a gyermekek valóban nagyon fontosak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!