A díj is jelzi, jó úton jár

2017.12.16. 15:30

Madácsy László, az idei Príma-díjas orvos-igazgató közvetlen ember

A fényes fekete asztalfelületről visszatükröződik a tisztaság, letisztultság és rend, Madácsy László mégis megjegyzi: kissé rendetlen az asztala.

S. Töttő Rita

A Próma-díj átadásánál fogadja a gratulációkat

Ez a maximalizmus az, ami gyermekkora óta hajtja a friss Príma-díjas orvost. Ám ez nem látszik rajta: fesztelenül meséli el élete alakulásának rejtett mozgatórugóit, reményeit és azt, hogyan jutott el idáig.

Az idén a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei szervezete Madácsy Lászlónak ítélte a Príma-díj fődíját. Az Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum ügyvezető és orvos-igazgatója, belgyógyász, nukleáris medicina és gasztroenterológus szakorvos az irodájában fogadott. Letisztult, modern környezet veszi őt körül a mindennapokban, ahová betegei azért járnak, hogy a tükrözések rémképétől szabadulva, gyötrelmektől mentesen kaphassanak információt egészségi állapotukról. De erről később.

Lendülettel, erős kézfogással köszönt, majd íróasztalához ülve teát fogyaszt. Közvetlen hangvétele és közérthető stílusa megnyugtató.

Hosszú szakmai életrajza szerint: amellett, hogy a fehérvári magánorvosi centrum orvos-igazgatója, a tápcsatornai endoszkópia nemzetközileg is elismert szakértője, ezen belül az epe és hasnyálmirigy megbetegedéseinek endoszkópos specialistája is. Rendszeres egyetemi oktató a Szegedi Tudományegyetem I. számú Belgyógyászati Klinikáján, valamint a Semmelweis Egyetem II. számú Belgyógyászati Klinikáján.

Székesfehérvárra 2004-ben érkezett, ekkor vette át a Fejér Megyei Szent György Kórház I. számú Belgyógyászati és Gasztroenterológiai Osztályának és az Endoszkópos Laboratóriumának vezetését, ezt a feladatot 2011-ig látta el. Jelenleg a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos Szekciójának vezetőségi tagja és a Szegedi Tudományegyetem Kecskeméti Megyei Oktató Kórházának tudományos munkatársa.

Ami a jövőt illeti: számos terve van még Madácsy Lászlónak Fotó: Nagy Norbert

Jövőre lesz harminc éve, hogy végzett az egyetemen. Akkori önmaga hogyan tekintene a mai orvosigazgatóra? Elégedett lenne? – kérdezem.

– Ijesztő belegondolni, hogy már harminc éve… – mondja, és hamar kiderül az is, miért: az elmúlt évtizedek rakétaszerű gyorsasággal hozták az életébe a fejlődési lehetőségeket, a különféle szakmai kihívásokat, amelyekkel élve pályája izgalmasra kerekedett. – Szegeden végeztem, ott is születtem – meséli. – Orvos családból származom, amelyben mindig magas elvárásokat támasztottak velem, egyke gyerekkel szemben. Harminc éve, fiatal diplomás orvosként az elképzeléseimet meghatározták a családom által táplált elvárások. Mindent megkaptam ugyan, de magasra tették a lécet. Az általános iskola után azonban ezek az elvárások már belső elvárásokká váltak – mesél a kezdetekről a Príma-díjas szakember, aki az egyetemet summa cum laude végezte.

– Az izotópdiagnosztikai laborban helyezkedtem el végül, s egy furcsa szakmával kezdtem foglalkozni: úgy hívják, hogy nukleáris medicina. Azért tetszett, mert informatikához kapcsolódott, ami közel állt a szívemhez. A labor főnöke – aki egyébként fehérvári –, Csernay László professzor volt. Szakmailag kiemelkedő lehetőségeket kínált nekünk, a szemlélete pedig példaértékű volt. Irányítása alatt minden orvos kutatott, haladt előre.

Még mindig fiatal, de már tapasztalt orvosként a belgyógyászati klinikára került Szegeden, ahol a belgyógyász és a gasztroenterológiai szakvizsgáját is letette. Ezt követően kezdett el endoszkópos tápcsatornai tükrözéses vizsgálatokat végezni, tanársegéd, adjunktus lett a klinikán, ahol az intenzív osztály gasztroenterológiai konzulense volt már, amikor 2004-ben, élve egy pályázat nyújtotta lehetőséggel, a székesfehérvári kórházhoz jött.

– A szegedi klinikán nagy karrier állt előttem, tíz éven belül akár intézetvezető pozícióm is lehetett volna. Ám a fehérvári lépéssel azonnal vezető lehettem a szakmámban. Nagy lehetőség volt ez, korszerű műszerparkot, szakembereket, nagyszámú asszisztenst kaptam, a fehérvári osztály tehát nagy szakmai ugrást jelentett – mondja. Azonnal Székesfehérvárra költözött, úgy, hogy előtte nem is járt még itt: – Körbenéztünk, s láttuk, milyen modern kis város ez, sok lehetőséggel – emlékezik vissza.

Az idén a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei szervezete Madácsy Lászlónak ítélte a Príma-díj fődíját. A fotó az ünnepi díjátadáson készült: Madácsy László a szintén Príma-díjas Lovranits József társaságában fogadja a gratulációt Fotó: Pesti Tamás

- Otthona ez már? – kérdezem.

– Abszolút. Nagyon jókat lehet kirándulni, közel van a Balaton, Budapest, megtanultam vitorlázni közben – sorolja, s kiderül az is: második feleségével él, s előző házasságából van két gyermeke. 2011-ben pedig, amikor eljött a fehérvári kórházból, megalapította magánorvosi klinikáját, melynek alapja az a piaci és egészségügyi rés, ami a kapszulás endoszkópián és a hagyományos endoszkópos vizsgálatokon alapul. Az utóbbi eljárásokat altatásban is végzik a pácienseiken, akik így elkerülhetik a stresszt, a fájdalmakat.

A Príma-díj fontos elismerés és jelzés volt számára, amely mutatja, hogy jó úton halad: – Jelzi, hogy szeret a fehérvári lakosság és a betegek, de öröm az is, hogy a szakmában ugyanúgy elismernek.

Személyes jövőképe nem meglepő: minden évben fejlődni akar. Szeretne minden esztendőben írni egy nemzetközi szintű publikációt, oktatni, kutatni tovább, egy magyar szakemberekből álló továbbképző szakmai konferencia létrehozását tervezi és nem utolsósorban azt szeretné, hogy a jelenlegi csapata együtt maradjon. Felsorol még egy halom további tervet, de a lényeg, hogy ezek között Székesfehérvár továbbra is első helyen szerepel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!